Szekszárd Vidéke, 1891 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1891-11-19 / 47. szám
KI. évfolyam, 18É. m SzckRzárd. csütörtök november 19. TOLNü TT^.I32^E<3--2-E törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi lap. A tolnamegyei gazdasági egyesület s a szekszárdi szőlészeti és kertészeti tanfolyam hivatalos közlönye. Előfizetési ár: Egész évre ........................6 frt. Fé l évre ........................3 frt. Év negyedre . . . 1 frt 50 kr. A lap szellemi részére vonatkozó közlemények, úgy a hirdetési és előfizetési pénzek a szerkesztőséghez küldendők. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Pándzső-uccza 1022. sz. Szarka-utoza 1290. sz. SZEKSZÁRDON. Hirdetési dijak: Három hasábos petit sor 15 kr. ugyanaz a nyilttérben 20 kr. Bírósági árverési hirdetmények: 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt 200—300-ig » » 4 frt. 300—400-ig » »5 frt. Felelős szerkesztő és laptulajdonosr GEIGER G T I7L A. Kéziratok nem adatnak vissza. Helyettes szerkesztő: Er. EOEOSS7 GÉZA. y r:Nem csupán városunk közönségét, hanem .úgyszólvánaz-ggész vármegyét érdekli az a-növekedő pauperizmus, mely igy tél elején'kihívja a közfigyelmet a megye székvárosában. . %Neni föltevésekből indulunk ki, hanem tényeket hozunk föl annak igazolására, miszerint elkerülhetetlen és szükséges Szekszárdon mihamarább egy intézményt teremteni, mely enyhitőleg hasson és gyógyítson, mielőtt a százféle alakban nyilvánuló nyomor a társadalmi és törvényes rend ellen támad. Korán sem az a szándékunk, hogy indokolatlan jajveszéklést vigyünk véghez, és fessünk talán rémképeket a gyöngébb szivüek elrémitésére. De azt hisszük^ miszerint jobb a bajt igazi alakjában leleplezni, fölismerni és gyógyítani, mint később viselni a szemrehányás súlyát, hogy elmulasztottuk azt, mit tenni humanisztikus feladatunk lelt volna. A nyomor nagy, azt enyhíteni emberbaráti kötelességünk. Nekünk ugyan nincsenek intézményeink az emberi nyomor enyhítésére,^ a mi van, az szegény. Van ugyan szogényházunk, de ez alig fogadhat be többet 9—10-nél; ezek is csak szállást kapnak; élelmüket pedig úgy' koldulják össze. Azután a közkórházon kívül nincs egyéb humánus intézményünk; ott pedig egészséges ember nem kap enni. De van még egy ............... a jótékony nő egylet! Az »Egyesült szekszárd - tolnamegyei nőegylet,« mely 30 éves díszes múlttal bir, — 3 évtizeden keresztül ezreket, meg ezreket osztott ki a jótékonyság oltárán a szegényeknek, szükölködőknek, munkaképteleneknek, árváknak. Nem számítva egyéb kulturális czélokra adott ezreket. Szóval nem volt az a jótékonyügy, melyet eddig szeretettel föl nem karolt volna. Sokszor pedig megerőltetésébe került egy újabb áldozat meghozatala, — de azért mindenütt olt volt, hol tenni kelletett. Most újra a jótékony szivek- és kezekhez fordulunk a szegény éhezők érdekében! Hölgyeink sokszor megjelennek a nyomor tanyáin s a jótékonyság angyalainak szerepét viszik be a siró-rivó özvegyek, elhagyatott asszonyok, elaggott mosónők és az obiigát árva gyerekek közé, kik annyival is inkáb árvák, miután apjuk nem is volt; s az olt hagyott alamizsnáktól kiderülnek az arezok a szegénység odújában. Az özvegy, az elhagyatott, az elaggott nagyon sokszor hálálkodás mellett eltávozik bevásárolni, — a 9 éhes árva pedig vár türelemmel — de nem hozott haza semmit.........elélvezte az al amizsnát: hisz oly régen volt módja benne! Régi kép, de úgy van! De mert nem hisszük, hogy a nőegyletnek rendelkezésére állana egy olyan össze- irási táblázat, mely hitelesen mutatná az egylet segélyére szorulók számát, nem hisz- szük, hogy az egylet a segélyreszorulók közül a legméltóbbakat megválogatni tudná; nem hisszük, hogy a legnagyobb nyomorban levőknek felét is képes volna állandó nagyobb segélyben részesíteni. Tehát amit tesz a nőegylet, az szép, nemes dolog, és elismerésre méltó, — de egyoldalú. Ennélfogva más módot kell választani, azt, melyet Magyarország majd minden a mienkhez hasonló viszonyokkal biró városokban, mint egyedüli helyeset és czélravezetől ismertek el: a népkonyhát! Részletekbe ezúttal nem megyünk bele, csak a dologra hivatkozunk. A „Szekszárd Vidéke” tárczája. Kirándulás Komáromba. Irta: Haffner Károly. (Folyt, és vége.) Az egész csöszerkezet külső alakjára nézve hasonlít a lopótökhöz (Héber), mely csöszerke- zetnek alsó vége azután — mint már említve volt — belenyilik a caisson fedőlapján keresztül magába a caissonba vagyis a munkakamarába. E szerkezet alkalmazása a következőkben áll. — Képzeljük, hogy a caisson — természetesen nyílásával, lefelé fordítva a folyam fenekén áll azon a helyen, a hova a lábat építeni akarjuk ; vízszintes teteje azonban még a vízből kilátszik s ezzel együtt — magától értetődik a magasra felnyúló csöszerkezet is. — A kilátszó caisson tetejére vastag betonréteg lesz reáöntve, mely megkeményedvén, mint egy darabból való kölemez szerepel mindennemű igénybevétellel szemben. E betonrétegre illetőleg a caisson tetejére lesz azután termés és faragott kövekből a hidláb reáfalazva. — A falazás ilyenformán magasra emelkedvén, előáll a sülyesztés szükségessége, melyet különben a falazat súlyánál fogva többé kevésbé önmaga is előidéz, ez azonban csak bizonyos határig terjedhet. A renitorsó tetszőleges mélységig terjedő sülyeszlése csakis úgy történhetik meg, ha a lefelé sülyedő caisson utjából a földet eltávolitjuk; erre pedig emberi munkaerő szükséges; ki kell tehát szorítanunk sűrített levegő segítségével a caissonból a vizet: t. i. a lopólök fejéhez hasonló felső csövégnek a külső levegővel közlekedő oldalajtaját elzárván egy vékonyabb csövön keresztül 2l/2 athmosphera nyomással biró sűrített levegőt bocsátunk a cső- szerkezetbe illetőleg ennek közvetítésével a caissonba a honnét a viz kiszorul a fenék és a caisson alsó szélei között előálló réseken. Kiszorulván a viz, sűrített levegő folytonos bebocsátása által meggáloltalik a víznek vissza- szivárgása. Még. a sűrített levegő bebocsátása előtt belépnek a munkások a csöszerkezelnek felső végébe — nevezzük ezt Recipiensnek (R)— a honnét azután a viz kiszorítása után a csőszerkezet belső oldalára erősített vaslétrákon lemásznak a caissonba, hol nincs egyéb feladatuk mint a caisson alatt jobban mondva önmaguk alatt a földet kiásni, hogy az oszlop mindig mélyebbre és mélyebbre sülyedhessen. A viz szine felelt pedig a sülyedéssel egyenlő gyorsasággal csakhogy ellenkező irányban építik a hidlábat felfelé, úgy hogy a falazat felszíne mindig a viz szine felett marad. A lejáratra szolgáló csöszerkezet természetesen körül lesz falazva; ha esetleg rövidnek bizonyulna részletcsövek segélyével megnyílj tható. A caissonban kikapart földet az R-hen elhelyezett és süritett levegő által hajlott kis motor segélyével szállítják fel egy vederben a lejáró cső belsejében a Recipiensbe. — Az igy felemelt föld az R-bol oldalt kinyúló két mellékcsövön keresztül lesz két-két szelepajtó combinált kinyitása által a szabad levegőre kiöntve. E kiürítésnél igen csekély mennyiségű süritett levegő vész kárba. A földnek kikaparása és felszállitása mindaddig tart, mig a caisson elérte a hordképes talajt; minél mélyebben fekszik e réteg annál több kőanyag szükséges a hidláb felfalazásához. — Eléretvén a hordképes réteg, a caissonnak egész ürege valamint a hidláb közepén a csőszerkezetnek megfelelő kéményszerü nyilas a hidláb felső színéig betonnal lesz betöltve; ezzel azután a hidláb készítésében a viz alatt való munka be van fejezve. A kiránduló hallgatóság magát minden tekintetben egészségesnek tudó része, a mint fentebb említettem kisebb csoportokban szállott le s köztük e sorok írója is a 111. számú hidlábnak a folyamfenék alatt 13. m. mélységben levő caisson- jába. — Az 1—2 athmosphera nyomással biró süritett levegőben való tartózkodás gyengébb szervezetű emberekre nézve, kik azt nem szokták meg, kellemetlen de egyáltalában nem veszélyes utókövetkezményekkel szokott járni, mint pld. gyenge orrvérzés, fülzúgás sőt néha fülvérzés is, a mi azonban már nagyobb baj. — A caisson valamint a csöszerkezet belseje sáros és nedves lévén vízmentes felső ruhába való álöllüzködés vált szükségessé. Ez megtörténvén felmásztunk az R-nck nevezett csövég felső ajtajáig, melyet
