Szekszárd Vidéke, 1891 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-05 / 45. szám

törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi lap.

A tolnamegyei gazdasági egyesület s a szekszárdi szőlészeti és kertészeti tanfolyam hivatalos közlönye.

Előfizetési ár:

Egész évre ...... 6 frt.

Fél évre ...... 3 frt.

Évnegyedre . . , . 1 frt 50 kr.

A lap szellemi részére vonatkozó közlemények, úgy a hirdetési és előfizetési pénzek a szerkesztőséghez küldendők.

Szerkesztőség: Pándzsó-uccza 1022. sz.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos:

öBIGBE GYULA.

miae&ei esutmö&oa.

Hirdetési dijak:

Három hasábos petit sor 15 kr.

ugyanaz a nyilttérben 20 kr.

Kiadóhivatal:

Bírósági árverési hirdetmények:

Szarka-utcza 1290. sz.

200 szóig bélyeggel együtt 3 frt- 200—300-ig » » 4 frt.

SZEKSZÁRDON.

300—400-ig » » 5 frt.

Kéziratok nem adatnak vissza.

Dr. H

Helyettes szerkesztő: ODOSSY GÉZA.

A kivándorlás megszüntetése.

Éveken keresztül megszoktuk már azoknak a rövid híreknek a regisztrálását — úgy a fővárosi, mint a vidéki lapokban — ezt és ezt a szegény ördögöt itt és itt elfogta a rendőrség, mert Amerikába akart menni, és illetőségi helyére tolonczolta vissza, a hol pedig az illető házát, földjét, mindenét eíadta , s igy ott époly idegen, mint New-Orleansban vagy Valparaisoban. Ilyenkor még egy ííakás szitok is halmoztatik a »lelketlen« kiváiidor- lási ügynök fejére és csudálatos naivitással leczkét adunk a kivándorolni akarónak a hazaszeretetből és honfiúi ragaszkodásból.

Hazaszeretetre hivatkozunk ott a hol kenyérről van szó s feledjük azt, hogy az önfentartás és családfentartás ösztöne régibb és hatalmasabb, mint államalkotás és a röghöz való ragaszkodás ösztöne,

Hébe-korba megpendittetik a vidéki sajtóban azon eszme is, hogy miként lehetne a kivándorlásnak útját vágni — gazdasági utón. ügy látszik, azonban a társadalmi kérdések megítélésében még mindig nem ismertetik el a vidéki sajtó olyan tényezőnek, melynek véleményét a kormány mérvadónak tekintetnék. Pedig a vidéki sajtó nem arra valój hogy a nagyoknak hízelegjen fölfelé és általános frázisok reprodukálásával töltse meg hasábjait, hanem fontos missiót teljesít azáltal, hogy a vidéki sajtó emberei közelből látják

' a nyomort, tisztán s^epnlélhetik a bajok indító- okait s ebből kifolyólag a helyi érdeket képviselve egyszersmind országos érdeket képviselnek. ' (

S van-e eredménye e felszólalásoknak ? Semmi. Az elszegényedés óriási mértékben növekszik,, a kivándorlás egyre tact. Egyre tartanak az államnak prohibitiv intézkedései fa szegény polgárokkal szemben, kik itthon már , nem tudnak megélni s azért veszik kezükbe a vándorbotot. Joguk van nekik erre, mert az ember szabad teremtmény s oda mehet, a hova neki tetszik.

De hogy az emberanyag az országban benn maradjon s a munkáskéz a munkaerő kínálatát ne vigye idegenbe) hanem munkaerejét itthon adja bérbe arra instituálhatók volnának oly intézkedések, melyek sem az egyéni szabadság törvényeibe nem ötköznek, sem az Állam érdekeivel ellenkeznek.

Hazánk par excellence agrikultur ország s a munkáskérdés az agrikulturában jelentkezett a nyáron. Egyszersmind konkrét esetben igazolva lett az alföldi zavargások által azon elv, hogy az ipari verseny sem a munkásnak, sem a munkaadónak nem válhat kárára, amig a mezei gazdaságban a versenynek a szegényebb adja meg az árát. Egyszerre áttérni a belterjes, úgyszólván kerti gazdaságra pedig nem lehet; hanem e helyett a munkaerőt olyan térre kell terelni, a mely nálunk eddig még úgyszólván parlagon hever: a

nagyipar és gyáriipar keretébe. Evvel akadályozhatják meg a kivándorlást és az ezért való ódium levétetik azon urak fejéről, a kiket a kivándorlás apostolai czim tehetlen- ségüknél fogva megillet.

Kicsinyes, apró-cseprő intézkedésekkel a Számtalan elemi csapás által sújtott nép helyzetén nem lehet segíteni. Mi — mint egy országrész szellemi és anyagi érdekeinek Icép- visdői — élénk figyelemmel és érdeklődéssel kisértük a pénzügyminiszter expozéját s az állami fölösleg megszületését örömmel üdvözöljük azért, mert most már elérkezettnek látjuk az időt, hogy az állam -— a primus inter pares a tervezgetések és időleges orvoslások teréről átlép a társadalmi tevékenység terére!

Hogy a nemtörődömség súlyos vádjait elhárítandó, összes anyagi erejét immár önteste betegségének orvoslására forditj i! Mert nem káros tünet-e az hogy valamely iparvállalatnak megalapítását hozsanával üdvözöljulc és hazaßui önfeláldozást látunk ott, hol pedig csak érdekek harcza van. Tudom, hogy e kijelentésemmel sokan nem értenek egyet s még ezután is áldozatot akarnak látni ott, hol pedig csak nyereségre való spekulálás van s hol a tőke dolgozik a kamatokért.

Mert kell néznünk az iparvállalatok részvényeinek tőzsdei árfolyamát. A szomszéd országok egyikében sem emelkedtek olyan magasig. a kibocsátási ár fölött, mint nálunk. Ezen száraz tény egymaga dezavuál minden

A „Szekszárd Vidéke” tárczája.

ÉLETKÉP.

(Népdal-mozaik.)

Ajánlva népszínmű gyárosaink szives feldolgozására.

1.

A palota szőnyeges szobáin keresztül suttogva elterjedt a* újszülött megérkeztének hire. A sok rokon és vendég örömtől sugározva mondta: »Nem anyától lettél,

Rózsafán termettéi.«

A szülök lelkesedve felelték:

»Szerettelek, szerettelek Akkor is még,

A midőn nem ismertelek.«

A gyermek gondos nevelés, alapos vezetés és kitűnő képzettség mellett lépett az ifjúság korába.

»Oh jer, jer mielőbb te drága férfikor Hol a szív lángjain nagy tettek vágya forr.«

Aztán még:

»Árpád apánk ne féltsd ősi nemzeted Nem vész már el, ha eddig el nem veszett.«

A nagyreményekre jogosított drága élet, az ölelö szülői karokból, a fővárosba küldetett. Az anya könyezve rebegte:

»Hogy váljak én el »Tőled szép kedvesem.«

Az apa fájdalomtól telve, az egekhez fordult: »Ah mért vagy olyan távol édesem,

Nélküled olyan bús az életem.«

S a főváros zajából az ifjú vissza felelt’. »Életünk vidám és független,

Kéj s gyönyörre ébredünk.«

Kedvelt társai, közt vigan dalolt:

»Húzd rá czigány, megittad az árát.«

S ki akart tűnni a többi közöl:

»Addig iszom, mig a világ Világ lesz,

Mig az égen egy ragyogó csillag lesz.«

A főváros utczáin saját fogatán zengte: »Fakó lovam rúgd fel a port.«

Midőn a kártyán minden pénzét elvesztette, szomorúan ballagott szállására és sutogta a szellőknek :

»Fájó szívvel kérdezem,

Látlak- e vagy sohasem.«

II.

Eljött az önkéntesi kor, katona lelt:

»Sírtál anyám egykor értem,

Hogy huszárnak, felütöttem.«

Katona élete nem sok gyönyört hozott magával:

»Komisz kenyér, kurta vas.«

Megszökött: — Szülőinek haza irta a general commando:

»Hős fiad ha, él- e, hol van, merre tért ?«

A stokházból hazafelé sírta a kedvelt s gyászos sorsra jutott:

»Szegény anyám, ha tudta volna,

Dehogy szült volna engemet.«

Édes anyja a nagy fájdalomtól meghalt: »Temetésre szól az ének Temetőbe kit kisérnek.«

Atyja közölte vele a legjobb anya és nö elhunytát. Óva intette a sok rósz élettől, mire szomorúan vigaszlalgalta — és magát áltatta:

»Ha meghalok, csillag leszen belőlem.«

Katonai élete után folytatta a korhelységet. Éjjeli részegesk'edése után, nagy katzenjammerban a doktorhoz ment, ki is vényt adott:

»Nem jó mindig, minden este ide-oda eljárni.«

A sok bálozás után érzé, hogy az a kis barna lány, szivében szerelmet gerjeszt:

»Mi titkot rejtek én szivembe,

Miért epedek.«

Azonban nem volt állhatatos, ott hagyta szive szerelmét:

»Esküdözütt az egy Istenre S mégis megszegte hitét.«

A lányka könyezve mondogatta:

»Be szomorú ez az élet én nekem.«

S magában a felzavart szív érzékenységével sóhajtotta:

»Már nekem letűnt az élet,

Más öleli kedvesem.«

Az ifjú vagyonát elprédálta, apját koldus botra jutlalá, s búsan zokogta:

»Elmennék én, de nem tudom hova . . . .«

Utolsó mentő eszköze volt a hivatal, de elutasították, s vigan panaszkodott :

»Az alispán kalapomra rózsát tett.«

Hogy fentarlhassa magát, kártyázott — hamisan — s keserűen szavalta:

»Szent az érzet sziveinkben.«