Szekszárd Vidéke, 1891 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1891-10-29 / 44. szám
Tolna.aaciegryei ECölg^eSs Lapja. mozdult, hogy szeretett gazdánéját álmaiból fel ne zavarja. Lili láttára, kimondhatatlan öröm önté el keblemet. Mily kellemes, édes csalódás! Én egy haldokló beteget véltem feltalálni, í és a ki itt elöltem feküdt az üdeség, a viruló élet mintaképe volt. Én jobban kinézni soha sem láttam öt. Igaz hogy lankadt tagjain némi fáradtság mutatkozott, de arczán az élet bíbora terült, eper ajkai pedig mosolyra nyílva engedék látni gyöngysor fogait, még a szokottnál is tüzessebb szemek — melyek mozdulatlanul tekintének egy irányba — ragyogásukból a legkevesebbet sem vesztének. Látva hogy jelenlétemet — daczára ácsoknak melylyel homlokát érintém — észre nem veszi nem kételkedtem többé hogy ö nyílt szemekkel álmodik, és a mosoly melyet az édes álmok ajkára csalnak, nem földi képzelet hanem ismeretlen világok tündérképeinek tündöklő viszfénye. Ecsetet; vásznat vettem elő, és ez a kép — mely ily elragadtatásba hozza önt — akkor készítetett. — Csak hogy itt vagy, mondá felébredve és ébredése által messze űzve minden reményeimet — épen jókor jövél folytatá gyengén viszonozva ölelésemet és vállamra hajtva aranyfürtös fejecskéjét. Mi alatt azután arczárói — melyről az édes álommal az élet pir is tova osont — az izzadt cseppeket törülgeté átvette Aczéltól a poharat melyet a nemes állat egy a fogai közé szorított táczán tartva nyújtott felé — majd égető szomját kevés tejjel enyhítve levertségem okát kutatá. — És te még azt kérded, mondám köny- telt szemekkel — te, ki ennyire hagytad fokozódni betegségedet anélkül hogy engem értesítettél volna. Hát nem volt bizalmad hozzám, nem tudtad, hogy örömmel töltöttem volna napjaimat itt Aczál mellett lábaidnál feledve az általam úgyis szívesen került világot. —■ Épen szereteted tudata tartott vissza, hogy veled betegségemet közöljem. Mennyit szenvedtél volna te hü lélek, engemet — kit oly igen szeretsz — hónapok óta haldokolni látva. Segítség nem volt számomra, a mire pedig szükségem volt azzal egy könyörületes szív mindig ellátott. Mert tudnod kell — tévé hozzá szomorú sóhajjal, hogy most valóban kegyelemből élek. Mióta nagynéném, ki Irávál az egész nyarat távol tölté — kizárva házából, ide a te régi műtermedbe tette át lakásomat, egykori háztartó- néd a szomszédból az a szegény asszony ápol- gat. Reggel át jön ide fektet, és estve ismét bevisz szobámba. Aczél által többször küld tejet és vizet számomra. Legnagyobb köszönettel pedig azért tartozom neki, hogy jó kutyámmal — melynek nélküle éhen kellett volna elveszni — megosztja száraz kenyerét. Aczél hibát is tett, folytatá Lili kis szünet után — betörve egy ablakot nagynéném házába hatolt és onnét egymásután hordja ki nékem az atyámtól maradt tárgyakat; főleg a könyveket hozza különös élvezettel. Nézd épen most is hozott egyet, mondá Aczélra mutatva ki egy diszkötetü könyvvel hiába kínálta a kis beteget. — Add nekem Aczélkám, mondám átvéve a nehéz könyvet melynek czimfeliratát olvasva keserű mosolylyal jegyzém meg: mily csodálatos véletlen, Aczél atyád könyvei közül ma épen Humbolt »Kosmos«-át választá. Te okos leány, talán te is azt akarod ezzel mondani, hogy a világ- legnagyobb bölcsessége minden földilét semmiségének felismerésében áll. .... — Te, ki előtt még az élet terül ily kicsinylöen beszélsz a világról, még én — ki az életből már csak perczekre számíthatok, még mindég érdeklődöm az emberek iránt ........... — Nem volt szüksége megnevezni, annél- kül is tudtam ki volt az akiről hallani akart. Megkímélve szegénykét a nehezére eshető kérdésektől röviden adtam neki elő az utolsó együtt- létünket követő eseményt. Emlékezel mennyire fájlaltam akkor, nagynénéd parancsának megfelelő ellenkezésem daczára történt azonnali elutazásodat. Fájdalmam Gerőffyék — de főleg Latényi elleni méregbe ment át, elhatároztam, hogy őket ezután még jobban, lehetőleg teljessen kerülni fogom. Ezen határozatom után gondolhatod mily hidegen fogadtam Ira látogatását, ki a következő nap mindenféle badar beszédekkel rontott be hozzám, melyekre feleletet nem kapva sietve tért át jövetele állítólagos czéljára, hogy, és holléted felöl tudakolódzva. — Tehát elutazott — mondá őszinte levet- séggel. Szegény kis Lili! De már hogy is lehet oly bohó, annyira szeretni egy olyan embert kiből — ha tőle a »báró« czimet elvesszünk — semmi sem marad egy szép naplopónál. Én soha sem szeretem, és igazán mondom — eszembe sem jutott volna öt Lilikétől elcsábítani, de hát anyámnak egyszer rögeszméje, hogy belőlem grófné, vagy legalább báróné legyen; és már a természettől is azzá látszom teremtve lenni — folytatá a tükör elé állva, mert nézd csak mily arisz- tokratikussan emelkedik orrocskám hegye felfelé. Épen igy nyilatkozott ma reggel egy házasság közvetítő is, kinek anyám lelkére kötötte, hogy számomra minden áron egy mágnást szerezzen. Ki előbb alig hallgattam a zavart szóáradatra, a beszéd ezen fordulatánál mégis érdeklődve kérdőm, hogy talán Latényivál törni szándékozik. — Teljesen, — válaszolá fürtéit rendezve. Tegnap, távoztok után anyám és Jenő között heves szóvita támadva, az utóbbi kinyilatkoztatá, hogy van tudomása miszerint Liliké vagyona nem a legtisztességesebb utón került birtokunkba. Hiszen az igaz — tévé hozzá a meggondolatlan Ira, — de mégsem volt szép, hogy Jenő — ha gondolta és tudta is —; anyámnak ezt oly szárazon lobbantá a szemére. Sőt engem is majd megsértett azon szavaival, hogy Lilikét még mindég imádja és ha engem elvesz arra őt csakis ’ rombadölt anyagi helyzete kényszeríti. No ezután— nékem nem csekély mulattatásomra ^ olyan jelenet fejlődött a milyent gazdag képzelödési tehetséged daczára elképzelni képes nem lehétsz. Kisült, hogy Latényi minket tartott gazdagnak, még anyára, ki tudod —1- — avval a pénzzel — — nem a legjobban gazdálkodott a bárót dúsgazdagnak gondolva általa akarta újból felsegíteni hanyatló helyzetünket. Végül Jenő — ki kezemmel 50.000 forintot remélt — a kölcsönös csalódás kiderültekor midőn anyám — kinek meg kell hagyni, hogy leleményessége a durva kifejezésekben páratlan — tudtára adta, hogy — öi — krajczárt. sem kap, jónak látta Lilikét utánozva elájulni. Mi akkor természetesen távoztunk,— már úgyis késön érkezve a nemzeti színházba hol a »Misanthrop«-ot adták melyben Nádai ismét túltett magán és annyira megnevettetett bennünket hogy ... — Jól van elhiszem Ira, szakitám hidegen félbe szavait. Azt akarom hallani, hogy Latényi- val mi történt. — Úgy beszélték, hogy reggel ugyan felébredt ájulásából, de heves lázban fekve eszméleten kívül mindenfele őrült dolgokat mi vél’ De igazán — nézd csak édes, mondá — valószínűleg útjában vásárolt — szallagokat véve elő —; a .kék és a créme színek közül, melyik áll nekem jobban ? — Mondhatom Ira, hogy engem ma a neked jól vagy jól nem álló színek igen kevéssé érdekelnek. Inkább folytasd, hogy ki törődik most Latényivel. — Senki. Valószínűleg a Rókusba szállítják a jámbort, miután anyám kijelenté a szállodában, hogy ezentúl a báró költségeit nem fedezi, és inassa ki tegnap a gazdája és anyám között folytatott párbeszédet végig hallgatva belátja, hogy várni valója nincs szintén oda nyilatkozott, hogy egy napig sem ápolja tovább. — A csevegő Irána többé nem is ügyelve, kalapomat vevém és sietve mentem a Hungáriába be, fájdalom — mindent híven találtam Ira elbeszéléséhez. Még épen sikerült a beteg elszállttatáséit megakadályoznom, magamra véve a felelőséget az összes kiadásokért. E képen szolgáját is megtarthattam, annak kitartó hűsége esetén nagy jutalmat ígérve. Azután leülve az öreg Latényi bárónak irtain egy levelet melynek tartalma a kövekből is könnyeket facsarhatott volna ki, de melyet én mégis kevés remény között aggódva küldtem el, mert hiszen Latényi szív könyörü-, letességéhez intéztem azt — annak Aczél keménységén pedig csak egy nappal előbb pattantak le a telkemből fakadó könyörgések. Két napot tölték, ugyanannyi éjét virasztva a súlyos beteg ágyánál, kinek felépüléséhez az orvosok alig nyujtának némi reményt Még nézni is fájt a kínokat melyek a szerencsétlen hevült ágyában dúltak, és melyeknek csillapítására minden orvosi tudomány gyengének mutatkozott. Jelenlétem volt az egyetlen mi látszólagos enyhülést okozott neki. Engem — kiben téged vélt látni— a leghizelgöbb nevekkel halmozott el, folyton bocsánatért esdekelve, és kérve imádott Lilikéjét, hogy öt ne hagyja el. Meglehetsz győződve kis angyalom, hogy hűséggel, és kitartással képvise telek. Oh ezért nings okod nekem köszönni, mondám megszorítva a felém nyújtott kezet. Igaz, hogy Latényi életéért reszketve első sorban reád gondoltam ; de ezen élet megtartását, és a beteg felgyógyúlását azért ia óhajtám, mivel —- bár rendíthetetlenül hiszek az .Isten igazságszereleté- ben, de a mennyei büntető törvényeket nem ismerve, szívesen látom ha a gonosztevők még e földön részesülnek gaztetteik méltó jutalmában. Harmadik nap megérkezett az öreg báró, egy nemes jó ember ki maga iránt az első tekintetre felkölti a tisztelettel párosúlt vonzalma t. Első gondja volt a beteg zilált ügyeinek rendezése, és huszonnégy óra múlva már annak összes tartozásai fedezve valának — egy tekintélyes összegről szóló számlával együtt melyet — a gazdag nagybácsi jelenlétéről értesülve nagynénéd„, állított össze. Pár nap múlva Latényi állapotában lényeges javulás állt be, melyet én felhasználva búcsút vevék az öreg bárótól, mielőtt még a beteg lázas tévedéséből ébredve felismerhetett volna: a jó öreg- könnyek között rebegte köszönetét, kérve engem, hogy nyújtsak bár mikép alkalmat hogy nemes tettemnek csak egy parányi részét is vissza fizethesse. Mire én biztositám öt, hogy — há nagyon érdemes a tett visszafizetésére — akkor túl leszek jutalmazva ígérete által mely szerint Latényi az életben soha sem fogja megtudni — amit úgy sem érte, csakis a könyörü- letesség ösztönszerü kifolyásából tettem. — És most, kérdé Lili alig halhatólag. (Folyt, köv.) KÜLÖNFÉLÉK. A nőkérdés újabb lendületet nyert — természetesen nem nálunk — hanem Amerikában. Mint ottani lapok Írják, Susanne R. Anthony, a nők egyenjogositásának buzgó elöharczosnöje, már régóta serényen agitál az iránt, hogy Nyűgöt és Északnyugot számos egyetemének s akadémiájának példájára a keleti régi főiskolák is vegyenek fel kellő előképzettséggel biró nőket rendes hallgatóik közé. Ezen törekvése azonban eddig az ország két legkiválóbb főiskolájánál nem sikerült, de másutt azonban több sikerre van kilátása. Ugyanis a New-York államban lévő »Uni- versitaty of Rochester« nagyszerű egyetemet akar építeni, melyben mindkét nemhez tartozó tanulók közösen hallgatják a tanárok előadásait, közösen dolgoznak a laboratóriumokban s bonczlermekben * . Megrendelhető utitárs. Parisban az utazási ügynökségek nevezetes reformot léptettek életbe. Irodáikban alkalmas utitársakat is lehet megrendelni,, mérsékelt díjért. Arra számítanak, hogy az utitársak vagy kísérők sokszor kapósak lesznek, mert akárhányszor előfordul, hogy egy. nőt csupán az tart vissza az utazástól, vagy va-
