Szekszárd Vidéke, 1891 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1891-10-22 / 43. szám
ti. évfolyam. l$i>l. saáaaa.. Szekszárd, esíitiirtík október*ál T’OXjXT^. törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi lap. A tolnamegyei gazdasági egyesület s a szekszárdi szőlészeti és kertészeti tanfolyam hivatalos közlönye. A szekszárdi zsidó templomban. Okt. 17-én d. e. 11 órakor szerencsés voltam jelen lehetni a helybeli izraeliták sátoros ünnepi isteni tiszteletén s mondhatom, hogy kellemes benyomásokkal távoztam onnan, erősen elhatározván, hogy a látottakat és hallottakat — habár csak dióhéjban is — elreferálom városunk és megyénk másvallású nagy közönségének, valamelyik helyi lapban, hogy azok is, kik — tudja isten mely okokból — a zsidó istenitiszteletről mintegy kicsinylőleg gondolkoznak : e rövid vázlatban hü képet nyerjenek zsidó polgártársaink vallási ténykedésük modern keretbe illő kifogástalan szépségeiről. Én már sokszor voltam zsidó isteni tiszteleten s megvallom, I hogy a mondott időben leginkább a jogosult kollegiális kíváncsiság vitt oda, hogy meghallgassam a sokat dicsért uj rabbi dr Ungár Simon ur magyar hitszónoklatát. De kíváncsiságom a szónoklat igaz élvezetén kívül is bőven lön jutalmazva az isteni tisztelet u. n. lyturgikus részének megkapó szépségei által. A kántor, erőteljesen csengő szép bariton hangjával és a neki segédkező énekes ifjak kóta szerinti, szabatosan szép műéneklésével, oly élvezetes ének-ensemble-t produkáltak, minőt még itt sohasem hallottam. JVI&jiiiá megnyerő külsejű fiatal rabbinus kezdte*él Sátoros- ünnepi szónoklatát, mit a hivőkigaz áhítattal, mély csendben, teljes figyelemmel hallgattak éppen fél órán keresztül. Mondhatom, hogy megérdemelte a szép beszéd! — A szónok azon kezdve, hogy a bűnbánati ünnepnapok elmúltával is — mint az isten embere mondja — »a kezeket felemelve kell tartani« vagyis a vallásos érzésnek lanyhulni, fogyatkozni nem szabad, sőt azokat az ájtatos gondolatokat el kell vinni a templomból a családi élet szükebb körébe is — stb. —, átmegy beszéde voltaképpeni tárgyára, magyarázza a sátoros ünnep nagy jelentőségét. Ilyenkor, úgymond beszéde első részében, Mózes törvénye szerint »sátorban kell laknia 7 napig minden izraelitának«, hogy megtanulja az egyszerűséget, a kevés igényűséget, hogy levet- kezze a bűnös nagyravágyást, önzést, melynek átka a világon mindenütt érezhető, mely szüli a versengést, egyesek czivódását, népek véres háborúit, nemzetek boldogtalanságát — világ kezdetétől fogva. De az az egyszerű, igénytelen sátor — úgymond — ilyenkor hatalmas memento a föld önző, büszke fiának, hogy elégedjék meg a kevéssel, ne vágyakozzék sokra, nagyra, s akkor talál igazi boldogságot szeretteinek kicsiny háza körében! — Beszéde 2-ik részében alaposan kifejti, hogy e föld örömei, a mik adattak istentől, nem mind nekünk adattak, — hogy mi megannyian csak átutazó vándorok vagyunk e földön a mennyei kanaán felé, nem szabad hát — mint az eltikkadt vándor tévé egyszer — a pusztaságon álló, árnyat nyújtó gyümölcsfának minden szép színű, édes izü, kábító illatú gyümölcsét mohó kézzel egyszerre letépni, martai ékül a rothadásnak, hanem mértékletesen kell élni a föld örömeivel! Mert a z a sátor hangosan figyelmeztet a vándor életre, mintha, szólna: »tovább! — — tovább !--------nem szabad megtespedned a gyönyörök éde s ölében! nagyobb a te czélo d, magasztosabb a te hivatásod! — »Végre a 3-ik részben — ugyancsak a sátor hasonlatából — igen ügyesen megfelel azon kérdésére a világfiainak, a hitetleneknek, hogy mindez vájjon lehetséges-e? — Nem kiván-e tőlünk a vallás, a hit A „Szekszárd Vidéke" tárczája. Örök bú. Úgy zajog a lelkem, S nem tudom, mi bánt . . . Fáj nekem már bú és Öröm egyaránt! Búra és örömre Fölzokog szivem, Immár fájni tud csak, Örvendeni nem . . . Távol vagyok tőled, 8 elég a vágy, És e zajgd, bús szív Hozzád visszavágy. Közel vagyok hozzád, 8 valami úgy készt Menekülni tőled. Kerülni a vészt. Csókot kérek tőled, Megtagadod azt, S fájó bú szeméből KÖnyeket fakaszt. És ha forró ajkad Éri ajkaim, Bevegyül az édes Gyönyörbe a kin. örvendeni nem hágy Az a gondolat. Hogy a sors szeszélye Tőlem megtagad . . . Ennek átka sújt le, 8 mindörökre bánt . . . Fáj nekem már bú és öröm egyaránt! Zoltán Vilmos. A praktikánt. (Rajz.) . ... . Már az iskolában meglátszik, hogy ki lesz az igazi telivér pr’aktikáns. Ha a tanár ur kihívja felelni, a jövendő gyakornokjelölt természetesen egy szót sem tud a leczkéböl és mialatt szomszédja felel, ö melllűjét igazítja, kézelőgombjait és fényes czipöjét nézegeti. Iskolatársaival nem beszél másról mint a lóversenyekről és színésznőkről. A számtani füzetben a tanár ur feladat helyeit lóversenyczédulákat talál és az orpheum reperloirját tartalmazó ^zinlapokat; mert ő saját vallomása szerint ki nem átlhatja a rnathe- mathikai tárgyakat és bár a kereskedelmi számtan, ha egy keveset tanulna a kisujjában lehelne, mert már most is jól tudja, pedig nem is tanulta ; —■ de a phisika és az algebra: az a rettenetes sok a f b már roppant unalmas. Mikor már nem lehet elégséges classifikátió- val osztályról-osztályra feljebb csúszni és kilátás van a secundák halmaza mögül a végleges bukásra : akkor kimarad az iskolából. Már hogy is ne maradna ki, mikor oly fényes jövő kinálkozik a számára. A nagybátyja sógorának az unokatestvére hivatalnok az »Első Általános B e- tegsegélyzö és Temetkezési Hitel- szövetkezetnél,« az azö protektora; az első hónapokban ugyan csak 40 frt havi fizetést kap (értsd: egy évig semmit) de 3 hó múlva már 60 frtot. (értsd: 1 év múlva havi 15 frt) Azonban meg is érdemli e szép fizetést, hiszen ö vezeti a főkönyvet és az összes könyveket, sőt idővel a bilanczot is ö fogja készíteni. Rossz nyelvek ugyan azt mondogatják hogy más dolga volna mint pl. a lámpagyujiás; no, de ezt csak irigyei mondják. Nevetséges! hogy ez az ö dolga volna! Igaz ugyan hogy az első este meglepetés érte, mert midőn a főnök kimért hangon parancsolá a lámpát meggyujtani ö kivitte a lámpát a szolgához és hangosan ismételvén a főnök parancsát. A szolga megvelöleg mosolyogva fordította félre fejét és nyugodtan tovább sétált. Hm! milyen büszkék itt a szolgák! Mit volt mit lenni, mivel a főnök már türelmetlenkedett ő pedig szereti a békességet, hát maga gyújtotta meg a lámpát. Hanem hogy ö a főkönyvelő ezt mindennap meg tenné, az már mégis csak nevetséges! Másnap délelőtt 10 óra tájban az egyik hivatalnok, akit ö rendesen collégájának nevez, elébe tesz á legbuzgóbb convert irás közepette 10 krt. o. é.-ben. O megsértődve ugrik fel, hogy ö ingyen még százezer frtot sem fogad el. Á hivatalnok azt hitte hogy tréfál vele azért mérgesen rámordul: Ne bolondozzék velem vagy talán még azt sem tudja mi most a dolga, pedig az könnyebb mint a másolás, ha 10 krt teszek ön
