Szekszárd Vidéke, 1891 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1891-10-01 / 40. szám
XI. évfolyam. 1SÖ1. 4b©„ Szekszárd, estttOrtdk október 1. TOLITÜ TT-Á-IRa^IEGFtriE törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi lap. A tolnamegyei gazdasági egyesület s a szekszárdi szőlészeti és kertészeti tanfolyam hivatalos közlönye. Előfizetési ár: Egész évre . . '. . . . 6 frt. Megjelenik csütörtökén. Hirdetési dijak: Három hasákos petit sor 15 kr. ugyanaz a nyilttérben 20 kr. Bírósági árverési hirdetmények: 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt. 200—300-ig » » 4 frt. 300—400-ig » »5 frt. Fél évre .............................3 frt. Év negyedre . . . 1 frt 50 kr. A lap szellemi részére vonatkozó közlemények, úgy a hirdetési és előfizetési pénzek a szerkesztőséghez küldendők. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Pándzső-uccza 1022. sz. Szarka-utcza 1290. sz. SZEKSZÁRDON. Felelős szerkesztő GEIGER és laptulajdonos • G T IT L A . ' Kéziratok nem adatnak vissza. Helyettes szerkesztő: Er. HODOSSY GÉZA. Cseléd. Aki a mindennapi életet csak kissé figyelemmel kisérte is lehetetlen' hogy ne hallotta volna azon általános panaszt úgy városon, mint falun, hogy a cselédek tartása mily rettenetes valami, hogy a jó cseléd fehér holló, de még csak kevésbé jót is nagyon nehéz találni. Szomorú, de való, hogy sok igazság van e panaszban. Végtelenül sok baja van a cselédtartó közönségnek a férfi- és nó'-eselédekkel egyaránt és szerencsésnek tartja magát az, kinek cselédekkel vesződni nem kell, ép úgy, mint az az ember, ki annak örült, hogy már semmije sincs s igy őt nem háborgatja az adóvégrehajtó. De nézzük közelebbről a dolgot. Az 1876. évi. XIII. t. ez. intézkedik a cselédekről, s ha e törvényt, mely minden cseléd- könyvben meg van, figyelemmel átolvassuk, azt tapasztaljuk, hogy ez eléggé szabatos i ha minden pontjában, minden oldalról kellőleg betartatnék, igen sok kellemetlenség volna kikerülhető, Minden oldalról mondtam, mert nagyon tévedne az, a ki azt hinné, hogy a meglevő bajok egyedüli okozói a cselédek; ugyanis tagadni nem lehet, hogy maguk a cselédtartó gazdák is részben okozói a meglevő bajnak, no meg a hatóság is, mert ezen ügyet lazán tartja kezei közt. A jelzett törvény 69. §-a rendeli, hogy minden cseléd szolgálati könyvvel birjon, a 75. §. pedig 25 írtig terjedhető birságot ró azon gazdára, ki szolgálati könyvvel nem biró cselédet felfogad; a 79. §. elbocsátási bizonyítványról szól s 10 írtig terjedhető birságot ró a kiadni vonalkodó gazdára, a 80. §. az elbocsátási bizonyítványnak ■szegődés- kori felmutatását s átadását rendeli, második bekezdése pedig 25 frtig terjedhető birsággal sújtja azt a gazdát, ki elbocsátási bizonyítvány nélkül cselédet fogad fel. A rendelkezés elég szabatos, de betartása hiányos, mert városon is soknak, de falu l^lyen legtöbb cselédnek nincs szolgálatikönyve, az elbocsátási bizonyítványt pedig alig hogy ismerik úgy a gazdák, mint a cselédek. Ezért szegődik a cseléd egyszerre több helyre, s ezért fogad fel a gazda gyakran (néha tudva is) oly cselédet, a ki már elszegődve vám A törvény 17. és 19. §§-ai intézkednek is erre vonatkozólag, de a hatóság hosszas intézkedéséből származó huza-vona kellemetlenségeit egyik fél sem kívánja, s" így a törvény érvényesítése elmarad.' A törvény 9. §-a igy szól: »Férjnél levő asszonyok, ha férjeik ellenzik, nem léphetnek szolgálatka. Kivétetnek e szabály alól a férjeiktől törvényesen, akár ideiglenesen, akár végképen elválasztott asszonyok.« — A gyakorlat az mutatja, hogy a törvény ezen paragrafusát a gazdák vagy teljesen figyelmen kívül hagyják, vagy félre magyarázzák; mert a férjeiktől elválva élő asszonyokat gyakran cselédkönyv nélkül is felfogadják, vagy ha ilyennel bírnak, nem iparkodnak közelebbi tudomást szerezni arról, hogy férjeiktől csakugyan törvényesen választattak-e el, vagy egyéb oka van az elválválásnak. A cselédkönyvben ezen körülmény, valamint az is, hogy a leány már nem hajadon, ritkán van körülményesen kitüntetve, mert a cselédkönyv kiadhatási alapját képező községi bizonyítvány kiállításánál ezen fontos körülmények nem körülményesen jeleztetnek, I nem ritkán — csupa tévedésből is —! kihagyatnak. Az ilyeneknek cselédül félfogadása sohasem tanácsos, nem csak azért, mert a férjest férje esetleg mellőzhetlen családi körülménye időközben is haza kívánhatja, de már maguk a körülmények elég gyanúra adnak okot, meg a tapasztalat szerint ezek szoktak a leghasználhatlanabb, legerkölcstelenebb és legmegbizhatlanabb cselédek lenni. A cselédet tartó gazdának első és főkötelessége volna cselédje erkölcsi magaviseletét éber figyelemmel kisérni," saját jó példájával annak irányt adni, esetleges botlásait atyai szelídséggel s ha kell jóakaratu szigorával gyógyítani. A cselédség alacsony fokú miveltségénél fogva fogékonyabb és hajlandóbb a roszra, mint a jóra, mert ez jobban ingerli érzékét, több tápot nyújt neki durvább érzékei kielégítésére, épen ezért oda kellene hatni, hogy értelmi látkörük tágulásával érzékeik is simábbakká tétetnének. A 14. §. tiltja a cselédet törvénybe s jó erkölcsökbe ütköző cselekmények elkövetésére felhasználni s mégis azt tapasztaljuk, hogy nem ritka A „Szekszárd Vidéke" tárczája. Az őszike. Az őszike, az én kis dalosom, Kapja magát, szobámba beoson, És a sarokban az ágyam alatt Ugg fütyürész, mint a parancsolat. Kis őszikém, mondd, mi hozott ide? Mit hegedülsz az ember füleibe? Kollégaságot tartasz tán vélem? Elfogadom, itt e faluhelyen. Szerény magunk, mi jó falusiak, Nem dalolunk hiú hírnév miatt, — Dúdolgatunk, mert unszol valami Hogy mi ? ki tudná megmondani! Valatni titkos, égi sejtelem, Isten súg alma, ez hajt szüntelen: Fél, az eszményért! földi életet S mindent zománezba vonjon ihleted. Legyen előtted a porló göröngy E szép világban egg- egy drága gyöngy; S ha két szemedben bánatköny ragyog, Letörli azt, iáthatlan angyalod. Megtölti mézzel vig poharadat, S csókjától télen is virág fakad; Ha nőt, hazát és Istent zeng dalod, Tied az üdv, a míg magasztalod. — Kis őszikém, a nyárnak vége már, Az ákácz lombja sárgán hulldogál. Én ifjúságom oda már, oda! Tavasz megújul, szép korom soha! Be örökifjú az, kit istene Nagy kedvezésből dalnokká kene — • Enyészet fújj a száraz ág alól, A költő bízik, szeret és dalol. Sántha Károly. S i m o r és H a y n a I d. Irta: Nagy Nép. János. (Folytatás.) Nem is annyira az anyagi, mint az erkölcsi támogatás megadása végeit. Lám a sokak által kicsinyeit, ócsárolt szent életű nyitrai püskök Roskoványi is, azt lehet mondani jövedelmének nem is bizonyos százalékát, hanem csak nem az egész jövedelmét olyan kuturczélokra költi milyenekre Haynald hivatkozott, és mégis, mihelyt meggyőződött a Nyitrán székelő m. közm. egylet üdvös czéljáról, 500 frtal az alapítók sorába lépett, — I mivel a püspök példáját követte a káptalan, majd több lelkész is, igy ma a nyitrai kullur-egylet a siker dolgában második a hazában. Hogy mivé nőheti ki magát egy intézmény, ha azt a klérus is támogatja, elég az erdélyi I oláh, vagy is a román kultur-egyletre hivatkoznunk. Tagja is annak, még pedig vagypn, ész és erkölcsileg támogató tagja Romin Miron érsektől le egész az utolsó falusi pópáig. Addig a szegény pópáig, ki köznapokon máiéval s ünnepeken kecsketejjel feleresztett gombával táplálkozik, de azért aki a szó legteljesebb értelmében buzgó- ságban kitartó apostola azon eszmének, mely az oláh kulturegylet zászlajára Írva van. Mi Pontiustól Pilátusig mindenkit vádolunk, hogy hajdan még Dalmatiában is éltek magyarok, s ma ott a magyart még csak híréből sem ismerik ! Hogy az erdélyi részekben legalább is 800,000 magyar, moldva, Oláhországban meg annyi székely eloláhosodott. Hogy Horvát, Tótországokban csak úgy eltűnnek a magyar lakosság százerei mint a félvidék húsz megyéjében. Pedig a baj bennünk magunkban van első sorban. Egyebek közölt az anyai nyelvhez való ragaszkodás nagyon laza. Azután csupa hetvenkedésböl köny- nyen elsajátítjuk más nemzetiségek nyelvét, s észre sem vesszük, midőn az anyai nyelvet amannak tudásáért elfelejtjük. A tótoknak volt Moyzessük, a horvátoknak van Strossmayerjiik, nekünk, a mi klérusban csak lehetnének amazokhoz hasonlók, de hiányzik bennük az apostoli szellem. Mi lett volna a m. kuítur egyletünkből, ha egv oly hatalmas szellem és páratlan szónok, mint Haynald Lajos volt a vezetők élére áll, s annyi tevékenységet fejt ki, mint a nagy Pázmány. Hogy volnánk mi ma midőn a világi honfiak soraiban oly nagyszabású és szokat-
