Szekszárd Vidéke, 1891 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1891-06-11 / 24. szám

Megyei rendkívüli közgyűlés.

Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága junius hó 4-én délelölt 10 órakor, gróf Széchenyi Sándor főispán elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott, melyen a bizottsági tagok szép számmal jelentek meg.

Mindenekelőtt az elnöklő főispán rövid szavakkal emlékezett meg ama kitüntésröl, miszerint I felsége e hó 20-án Pécset fogja megtisztelni magas látogatásával; indítványozza, hogy Tolnavármegye küldöttségileg jelenjen meg 1 nagy aktusnál. A küldöttséget gróf Széchenyi Sándor főispán fogja vezetni; tagjai lettek a megyei tisztikarból: Simontsits Béla alispán, Fördös Vilmos tiszti ügyész, Gerenday Lajos és Döry Pál főszol- gabirák; a megyei bizottsági papok közül: Péchy József prépost, Hanny Gábor apát, Sántha Károly ev. lelkész, Dömök Péter ref. lelkész; végre a következő megyei bizottsági tagok : gróf Apponyi Sándor, gróf Apponyi Géza, Perczel Dezső, Boda Vilmos, dr. Kämmerer Ernő, Szeniczey Ödön orsz. képviselők; Dezseöffy Géza tvszéki elnök, Bor- sody György és Závody Albin tvszéki bírák'; Sztankovánszky János, Kovách László, Bernrieder József, Döry Andor, Csapó Vilmos kir. kamarás, dr. Szigeth Gábor, Perczel József.

Ezután Forster Ferencz b. tag interpellá- czióját jelentette be az alispán a györkönyi regale bérlők és a tolnai pénzügyőrök bírói funkczioja ügyében. Az alispán kijelenti, hogy az interpellá- cziót csakis tisztviselőkre vonatkozólag lehet elintézni, mégis ez alkalommal majd bővebb in- formácziót fog szerezni az ügy mibenlétéről, s ehhez képest fog intézkedni.

Ezután sorra jöttek az egyes miniszteri leiratok felolvasása; majd az egyes vármegyék körlevelei, melyek a megyék államosítására vonatkoznak. A tárgyhoz legelőbb is a főispán szólt a kővetkező beszéddel.

Tekintetes törvényhatósági Bizottság!

Megfogja engedni a tek. törvényhatósági bi- zottság, hogy ezen országszerte nagy érdeklődést keltő kérdésre nézve saját álláspontomnak adjak legelőször is kifejezést. Hangsúlyozni kívánom azonban, hogy távol áll tőlem a szándék, nézetemmel befolyást gyakorolni a tek. törvényhatósági bizottság elhatározására, hanem teszem ezt egyszerűen, mint a bizottság tagja; mert hivatalos állásom sohasem gyakorolt befolyást meggyőződésem nyílt kimondására, avagy elhallgatására.

Nem lehet feladatom e nagy fontosságú törvényjavaslat egyes részei felett bírálatot mondani csupán általánosságban szólok a tárgyhoz.

Visszatetszéssel olvastam én és velem együtt — úgy hiszem — igen sokan azon epés harezot

tóztatottak csak útbaigazítást nyernek védekezésükre nézve, úgy már kiderített tények, vagy beszerzett bűnjelekre vonatkozólag, — s ezen útbaigazításokat a vádlottak bámulatos ügyességgel tudják felhasználni, — úgy annyira, hogy a legbúzgóbban vezetett bünvizsgálat is feltűnően sok esetben meddővé válik.*)

A lapok hűségesen registrálják az eseményeket, de midőn a nagy erkölcsi sülyedésre mutató öngyilkosságok nagy száma felett elborzadva jajdulnak fel, akkor a rémséges czigány, büntettek olvasásakor egykedvűen futunk át mert hisz ezek már nagyon megszokott dolgok, s ott a bíróság, végezzen velük.

Nos hát a bíróság büntető úton, azon sarkalatos elvnek szemmel tartása mellett, hogy inkább kilenczvenkilenez bűnös szabaduljon meg mintsem hogy egy ártatlan büntettessék, meg is teszi kötelességét, hébe-korban egypár kötélre kerül körülök, többen rabságra jutnak.

(Folyt, köv.) *) Hogy mennyire féltékenyek a czigányok az ő barbar nyelvükre, kitűnik Smodis János gelsei plébános példájából, aki végtelen fáradsággal tanulta meg a czigány^ nyelvet csak azért, hogy e nomád népet a végleges megtelepülésre bírja. Midőn elég képesnek • érezte, magát, Zalából Siklósra ment, hogy az ott összegyülekezett czi- gányoknak prédikáljon. Futással menthette csak meg életét, mert a felbőszült czigányok azt kiabálva: »Mi lesz belőlünk, ha már az urak is tndnak czigányul?!« agyonverték volna.

S g e 3s s g éi r dL "V 1 dL & ^

és kíméletlen támadást, mely egyesek és különösen a sajtó részéröl a régi vármegye ellen intéztetett és azon kéjes készséget a melylyel az országban egyes, és pedig egy-két tisztviselő által elkövetett vétségek bonczkés alá vétettek és ennek szilánkjaival a régi vármegyét megszégyeníteni és megbélyegezni igyekeztek. A vármegye tisztes múltja liszteletet parancsol, és ezen évszázados intézmény, melynek érdemei elvitázhatlanok, nem érdemli és nem is méltó az efajta alaptalan támadásokra. Rossz építész az, aki az alapot becsméreli, romlottnak, meg nem bizhatónak állítja és egy hatalmas, hosszú jövőre szánt épületet erre az ingatagnak mondott alapra kíván emelni. De más részről tapasztalhattuk mindannyian, hogy még mielőtt a törvényjavaslat napvilágot látott már kimondatott felette az anathéma, ország-világ előtt hirdetvén, hogy a reform az ezeréves megyei alkotmány meggyilkoló eszméje.

Megczáfolja ezt, — nem szólva már a középkorban hozott számos határozatról, — a szabadság kivívásának évében, 1848-ban, a népképviselet életbe léptetése a melylyel megfoszlatott a megye ama eminens képviseleti jogától, mely szerint a vármegye kebelében hullámzó többségnek az országgyűlésen érvényt szerezni alkalma volt; hivatkozom továbbá az 1869. évre, a mikor a törvényhatóság törvénykezési joga megszűnt és habár kegyelettel emlékezünk is vissza a régi táblabirákra, vájjon találkozik-e magyar, a ki az ősi alkotmánynak ilyetén megcsorbítását fájlalná a ki tagadná, hogy a jogszolgáltatás nálunk e 20 év alatt magas színvonalra emelkedett.

Tökéletesen értem és koncedálom, hogy a reform kiviteli módozataira nézve eltérők lehetnek a vélemények, de abban minden gondolkozó polgára e hazának egyetért, hogy a kérdés nagy fontosságú és országos érdekű. És ha ezt elismerjük, nem értem azoknak eljárását, kik e törvényjavaslatot, mielőtt a kormány intencióit is- mernék, a priori gyiiiisíetessé akarják tenni pedig az 1000 éves alkotmány legyilkolás, a megyei autonómia békó alá veretése csakis ezt czélozhatja. Ezek és az ehhez hasonló hangzatos frázisok emlékeztetnek az országos vásáron felállittatni szokott látványos bódék elé alkalmazott nagy képekre, melyeknek feladatuk az arra haladó nagy közönséggel elhitetni, hogy ott Isten csodáját fogják látni és csak a közönségnek csekély része, mely nem sajnálja a belépti dijat, győződik meg, hogy a színfalak mögött sem újat, sem nagyot nem talált. Egy szóval reklám volt s a mennyire tisztelem, becsülöm a nagy kérdéseknek komoly és szigorú bírálatát, annyira helyetelenitem a reklámot, melynek feladata a még meg nem állapodott közvéleménynek egyoldalú lekötése, hogy azt ne mondjam, félrevezetése.

A második kérdés, melyre kiterjeszkedni akarok, azon meggyőződésemnek kifejezése, hogy a régi vármegy e. csakugyan reformokra szorul. Számos adattal szolgálhatnék ennek megvilágítására, de a köztudomású tények közül különösen egyet említek fel és ez az, hogy az ügyforgalom a közigazgatásban, az utóbbi tiz év alatt legalább megháromszorosodott, de a tisztviselők létszáma maradt a régi. És hogy az ország egyes részeiben az ügymenet meg nem akadt, s hogy az adminisztráczió kielégítőnek mondható, azt egyedül a tisztviselők teljes munkaerejének megfeszítése mellet szigorú kötélésségérzetének tulajdoníthatom.

A midőn felteszem, hogy ez egyhamar lankadni nem fog, attól kell félnem, hogy tartós még sem lehet, mert a legerősebb boltív is leroskad a túlságos megterheltetés alatt. Ez ellen igen gyakran felhangzik amaz ellenvetés, hogy adjon a kormány tödb embert és pénzt. Ezen állítás csak akkor volna igazolt, ha minden vármegyének lenne olyan közönsége és tisztikara, mint Somogy- és Vasmegyéknek és mint büszkeséggel mondhatom — Tolnavármegyének.

Nem szabad azonban nagy kérdéseket szűk láthatárról magitelni. Tekintsünk szét az I

a. _________ , _________ ^

or

szágban és sajnosban fogjuk tapasztalni, hogy vannak törvényhatóságok, a melyekben egyesek vagy egyes családok klikkjei dominálnak, a hol a nemzetiségi gyűl öle t, a politikai%pártszen.vedély uralkodnak, a hol a tisztviselők választását felekezeti tekintetek befolyásolják, a hol a közönségnek a közjog iránti érzéke teljesen kihalt.

Ezen körülmények szülik azon állapotokat, melyeknek hallatára a külföld előtt pirulnunk kell; és a melyek másrészt intő Útmutatásul szolgálnak arra, hogy bármennyire vonz is szivünk a régi, vérünkké vált megyei élethez, ne riadjunk vissza, — tekintettel fontos állami érdekekre, nemzetiségünk, izmosodása egészségesebb, b'elviszonyok és különösen egyöntetű közigazgatásunk reményében a melözhetlen áldozatokat meghozni.

S ezzel tek. megyebizottság körvonalozva e kérdés tekintetében elfoglalt álláspontomat, azon kéréssel zárom beszédemet, méltóztassanak, menten a kölcsönös reklámtól, a szokott higgadtsággal a kérdéshez hozzászólni s a határozatot meghozni.

A főispán beszédjét zajosan megéljenezték. Ezután báró Jeszenszky László orsz. képviselő beszélt. Beszédjében a többi közt a főispán ama azon szavaira reflektált, melyben a függetlenségi pártot bizonyos irányban vásáros bódé képletes kifejezésével illette. A főispán erre félreértett szavait megmagyarázván, az említett megyei körleveleket egyszerűen tudomásul vette.

Ezután a megyei müut hálózata kiépítésére kiküldött bizottság jelentése vétetett tárgyalás alá. A kölcsönügylet megkötésére s annak előkészítésére: az alispán elnöklete alatt a t. ügyész és dr. Szigeth Gábor választottak meg.

A lótenyésztési bizottság kérvényére az ebadó alapból 500 frtot szavaztak meg f. évben Dom- bovárott megtartandó népies lóverseny czéljaira.

A megye gazdasági egyesület kérelme folytán 1000 frt utalványozott a gyűlés a bonyhád- vidéki marhafaj dijazhatása czéljából.

Végre a közgyűlés, több tárgy elintézése után, utoljára az állandó választmány javaslatára a mórágyi jegyző választást megsemisitette.

Ezzel a közgyűlés véget ért.

Reményi hangversenye.

Nagy művész hazánkfia hangversenye —- mint az előrelátható volt — fényesen sikerült. A közönség zsúfolásig megtöltötte a nagy termet s a rekkenö hőség daczára lelkes figyelemmel leste a nagy művész minden nyirettyü-vontását.

De mit szóljunk játékáról ? Nem vagyunk oly naivak, hogy vidéki-lap létünkre kinálgassunk egy világ-inüvészt; csak anyit mondhatnnk hogy a művész által produkált ^lehelletszerü pianiszi- mokról a mesteri vonóvezetésröl, a csalhatatlan tisztaságú intonáczioról csak annak lehet fogalma ki hazánk e nagy fiát játszani halottá. Minden szám után kitört a lelkes éljenzés melyből a kísérő zongoraművésznek Bodó Alajosnak is méltán kijutott az önállóan előadott számokért. Kár hogy jobb zongora nem állt rendelkezésére. — A hangverseny anyagi sikerére áttérve, egész elismeréssel kell hogy szóljunk vidékünk közönségéről, mely ez alkalomra berándult s amely úgyszólván felét képezte a jelenvolt hallgatóságnak.

Hangverseny után a nagy művész a vendéglő nyári helyiségében költötte el, vacsoráját, mit a közönség megsejtve, fulladásig töltötte meg az egész helyiséget.

Természetesen hogy lelkes, felköszöntökben sem volt hiány, melyek végre a művészt is szólásra bírtak. Szavainak értelme körülbelül ez volt. Ha hegedűjével felelhetne bizonyára jobban megértetné magát mint igy szóval. Szekszárdihoz sok kellemes emlék fűzi 26 év előtt sok szép hónapot töltött a müértö báró házában. Első dolga is volt özv. b. Augusznénál tiszteletét tenni s mindkettőjüknek köuybe lábadt a szeme, önkénytelenül is összehasonlítva az akkort és a jellent, az akkori pezsgő szellemi és művészi életet és egy agg nőnek rideg életét ki férjét, minden gyermekét maga körül elhullni látta. — De azért mégis megörültek a viszontlátásnak. Összejárta az egész kastélyt melynek minden zegét-zugát ismerte s megtalálta azt a termet hol az öreg