Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)
1890-03-13 / 17. szám
X. évfolyam. 1890. 17. szám. Szekszárd, csütörtök, márczius 13. VI TOL1TA NTAAIRIIVIIIECi-YIE törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi lap. A tolnamegyei gazdasági egyesület s a szekszárdi szőlészeti és kertészeti tanfolyam hivatalos közlönye Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetési ár ; Egész évre..........................6 frt. Fél évre . .........................3 frt. Évnegyedre .. .. 1 frt 50 kr. A lap szellemi részére vonatkozó közlemények, ngy a hirdetési és előfizetési pénzek a szerkesztőséghez küldendők. Szerkesztőség: Sétpatak-utcza 1113. sz. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 172. sz. Hirdetési dijak; Három hasábos petit sor 15 kr, ugyanaz a nyilttérben 20 kr. Bírósági árverési hirdetmények: 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt. 200—30ü-ig „ „ 4 Irt. 300—400-ie „ 5 frt. Főmunkatárs: Székely Ferencz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Geig-er Gyula. Lapkiadó : Ujfalusy Lajos. Márczius tizenötödikére. Ünnep, nagy ünnep van ma a hármas halom és négy folyam országában mindenütt! Ünnep, a mely lángbetiikkel van beírva minden igaz magyar szivében ; ünnep, magasztos polgári ünnep: a szabadság, egyenlőség, testvériség íinuepe : márczius tizenötödike. Elvonulnak előttem a múltak képei! Hallom a népkiáltást, az országlendülést: „Talpra magyar, hi a haza, itt az idő, most vagy soha ! Látom az egész magyar nemzetet az örömnek zajongó mámorában, midőn megnyert szabadságának örvend, de ez öröm zajában is hallom a magasságból alá- hangzó isteni szózatot: „Én vagyok a te urad Istened, ne legyenek néked idegen isteneid!“ Föltűnik előttem ama örökké nevezetes esemény, a midőn az igazán nemes magyar nemesség senkitől sem kéretve, senkitől meg nem felemlítve, önszántából törte össze a jobbágyság rabbilincseit, s azt a szegény pórt, a ki testével, leikével szolgája volt földesurának, azt a pórt. a kire nézve a törvény summája nem volt egyéb, mint a robotra szóllitó urasági hajdú pálczájának suhogása, s jutalma nem más, mint a durva szitok, átok, a deres, a bot: ezt a népet, ezt a szegény istenadta népet magához emelte s igy szólt hozzá : te is ember vagy mint én, te is magyar vagy mint én, nekem sincs, neked sincs e nagy világon e kívül számunkra hely, itt élnünk, halnunk kell; — megosztom veled jogomat; ne légy többé rabszolga, de légy szabad ember és szabad magyar ! ... . Es most, a midőn a múlt idők fényes képei elvonulnak előttem: úgy látom, mintha a Kárpátok legmagasabb csúcsa a sinai begy legmagasabb ormává változnék át, a honnét mennydörgés és villámlás között hallatszik az Urnák szava : „Én vagyok a te Urad Istened, ki tégedet kihoztalak Egyptomnak földéből, a szolgálatnak házából ; ne légyenek te néked én előttem idegen Isteneid!“ Ha azt akarjuk, hogy ez a szép Magyar- ország, a melyet őseink vérrel szereztek meg, virágozzék és fennálljon az idők legvégső határáig : döntsük le az idegen Istenek szobrait s imádjuk azt az igaz Istent, a ki szent Fia által igy szólott hozzánk : ismerjétek meg az igazságot, és az igazság szabadokká tehet titeket. Idegen istenek az egyenetlenkedés, visszavonás! „Átok fogta meg a magyart, hogy az soha együtt nem tart!“ Oh ha ez az ősi átok nem ül vala nemzetünkön, akkor nem kellett volna a költőnek igy sóhajtania : „Buda, Mohács, Nándornál elfutó, Tán honom könnye vagy te nagy folyó ! ? — Tatár, török, német nem pusztítottak volna bennünket s a vad muszka csordák nem taposták volna le viruló mezeinket.“ „Hajh! Ezt visszavonás okozá mind és durva irigység, Egységünk történ, törve banyatla erőnk.“ Huzzuk meg a lélek-harangát eme nagy ünnepen, a visszavonás, irigység idegen isteneinek, s emeljünk a visszavonás, irigység idegen isteneinek örök lánggal égő oltárt annak az igaz Istennek, a ki kihozta az ő népét a szolgálatnak házából. Ezelőtt 42 esztendővel hétféle ellenség támadt reánk. Felhangzott dalunk : „Ezer esztendeje annak, hogy a magyarok itt laknak, most akarják kiirtani, de az Isten, a jó Isten nem engedi.“ A nemzet nagy apostola vette kezébe a zászlót s vezetett bennünket a dicsőség legmagasabb fokáig! — De aztán elbuktunk. Elbuktattak bennünket az idegen Istenek: a visszavonás, egyenetlenség, irigység idegen Istenei! De immár felemelkedtünk. El magyar, áll Buda még, a múlt példa legyen csak, s küzdve honért bátran nézzen előre szemünk. Ne legyenek te neked óh nép idegen Isteneid! És akkor a népek Istene, a ki tégedet Ázsia sivatag pusztáiról visszahozott Atilla örökibe, igy szóland te hozzád: Ne félj ón népem, nem hagylak el tégedet! Kálmán Dezső. zz A vármegye közegészségügyi bizottsága folyó hó 17-én délelőtt 10 órakor a Paks és Bony- hád községekben második gyégytár felállítása iránt beérkezett kérvények tárgyalása czéljából ülést fog tartani. = Bonyhád község képviselő testületének azon határozatát, melyben a községi gyámpénztárnok 5 évi fizetése czimén 2250 írtnak a gyámpénztári tartalékalapból a község házi pénztárába szállítását vette czólba — a községi gyámpénztár tartalék- alapja érdekében egyezer írtra leszállítása mellet a m. kir. belügyminiszter jóváhagyta. „Szekszárd Vidéke“ tárczája. Márczius 15-én. Dicső, nagy nap szívből köszöntelek! Szent áhítattal tekintek reád, Mint oltárra jegyes, hol esküszik, Mint Megváltóra a sülyedt világ ! Csodálom fényed, azt a hő sugárt, Mely melegitni miijó szívbe járt S lángja nem fogyott, hője egyre tart S ma is hevít minden igaz magyart! Nagy, szent vagy! nem kell, hogy a szemüveg, A melyen nézünk rózsaszín legyen, Csak rosszakarat ne kormozza be S mely rádtekint: tisztán lásson szem ! Kis látkör és elfogult Ítélet: Nagy tetteket szűk araszra mérhet S beláthadd mégis érdek, szenvedély : E nap érdeme: a magyar, hogy — él ! Hogy nem szolga, rabbilincsbe verve, Nem nulla többé, vagy ha nulla hát : Olyan sem m i, melyet önmagához Ezer örömmel fűz egész világ ! Mert tudja, ha magához csatolja : Öu értékét százzal sokszorozza S mil 1 j ó k k a 1 osztja, hogy ha nincs vele... — A kis p o r s z e m b ő 1, immár hegy leve! Megnőttünk, n ö v ü n k, látnak messze már — Vén Európa, konczertet ha ad, — Hol ágyuk szólnak, vagy toll viv csatát, A marék magyar távol nem marad ! A konczerten nem mondom: dirigál De a kis dobot tudja ütni már ! Szerepe van! s bármi csekély legyen: Érzik hiányát, a hol nincs jelen ! S te tetted ezt, óh szent nap áldva légy ! Te ráztad fel a tetszhalott magyart! Te küldtól reá tisztitó tüzet, Ostort, villámot, majd meg zivatart! Csakhogy ébredjen ! és felébredett, Megnyerte, melyért más nép vórezett! Előítélet porba hulla le : Szabad, egyenlő, és testvér leve ! Köszöntlek hát! hozzád imádkozom ! Világíts nekünk sok, sok századon ! Örök nagy nap, óh szórd ki fényedet, Ha szolga lenne ismét itt e hon ! Vigyázz reánk, mert csodás nép vagyunk : Békét kezünkre önmagunk rakunk . . . Légy gyámolunk, erőnk, ha csüggedünk ! S légy, hogy ha kell — : megváltó Istenünk! Bodnár István. Márczius Idusán. „Magyar történet múzsája Vésőd soká nyugodott! Vedd föl azt s örök tábládra Vésd föl ezt a nagy napot! Petőfi: 15-ik márczius 1848. A tél rideg fagya által lenyűgözött föld kezd újra éledni. Enyhe üde szellők lebbennek szét a légben, éled a természet, kizöldül a kopár mező, s illatos virágok dugják ki fejecskéiket a melengető nap hivó sugaira ! Megmozdul a nagy természet, lerázza zordon bilincseit, életet követel és életet lehel mindenbe. Ha már a nagy természet mozgásba jön: ujit, üdít, éltit, hogy maradhatna hátra a teremtés koronája, a természet földi ura : az ember ! Ez tétlen maradjon, aludja téli álmát továbbra is, mikor körülötte minden ébredést hirdet, s tűrje a súlyos rabigát, mit a zsarnok szorított nyakára? Feledje, hogy neki hivatása és szent jogai vannak, hogy nem egyes kónyakaratának, de a nemzet millióinak kell munkálkodnia az emberi akarat szabad szárnyain az emberiség szent hivatásának betöltésére! Oh szabadság, te égi szűz, te az emberiség édes tavasza, te kelted fel mély álmából sötét éjjeléből a nemzeteket! Te alakítottad őket emberekké, te emelted föl az emberi méltóságra, tetted az istenség méltó képmásaivá, s ha örök időkre szóló teremtményeit alkotta a szép, igaz és jó eszméinek, a hit, remény és szeretet égi erényeinek ;
