Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)
1890-02-27 / 15. szám
Szekszárd, 1890, február 27 II. évfolyam. 2. szám. . Szerkesztő-tulajdonos: Geiger Gyula, a kihez úgy a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, mint a hirdetési és előfizetési pénzek küldendők. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárd, Sétpatak-utcza 1113. Megjelenik minden hóban egyszer s állandó havi mellékletét képezi a „Szekszárd Vidékének“, s ennek előfizető ingyen kapják. Külön megrendelve egész évre 2 forint 50 krajczár. ZESZirdetö czégeink szives fi.g'yelnaé'beHa a beküldő hirdetményét a „Tolnamegyei Hölgyek Lapjában“ kívánja felvétetni, kérjük e körülményt különösen megjelölni. A divat-, és női munkák- ruhák-, ékszer-pipere-czikkek, általában hölgyeinket érdeklő hirdetéseket lehetőleg itt fogjuk közölni. Hirdetési díjak : mint a főlapban. Asszonyokról. Kegyelem ! Csupán jó akaratom méltó a czim- hez és elvem, mely mindvégig igazság. Szegény nők, még ha a betű birodalmába kerülnek sem szolgáltatnak nekik igazságot! Vagy hizeleg az ifjú iró fantáziája, vagy becs- inérli őket a vén rideg filozófus. Egyik másik itt óhajt kegyeikbe jutni, egyik, másik szenvedett vereséget, csúfságot megtorolni! Hiába az önzés el- törölhetetlen paragrafusa az emberiségnek és az iró is csak ember. De én iró még nem vagyok, sem ember, (hanem asszony) talán sikerül, mire igyekszem, az önzés különböző paragrafusaiból csupán az önérzetet megtűrni, midőn az asszonyok fölötti elmélkedéseimet az Ítélő elé hozom. Tapasztalaton nyugszik, ez egyedül bátorítom és a közlés jogczime. Ha a felfogás nem is egészen azonos a valósággal, a tapasztalat gyakorlati értéke akkor is fennáll, ha más következménye nem is volna, minthogy az igazságra vezet. Az asszonyt, értve a férjes nőt igen nehéz kiismerni, talán semmi sem nehezebb e földön, ha azt hisszük immár tisztában vagyunk jellemével, egy váratlan fordulattal lep meg bennünket, mely halomra dönti minden eddigi okoskodásunkat. Ala- koskodó, egyszóval mindenik, az tagadhatatlan, de ennek oka sem szellemi, sem testi szervezetében rejlik — teszi azt a világ, a társadalom. Hogy általános kedveltsógnek örvendhessen egy nő, t. i. ha a világban illő helyet foglal el, sok oly tulajdont kell magában egyesítenie, melynek a fele, ha szilárd jellemtulajdont képezne, okvetlenül kizárná a szintén megkívánt másik felet. Mi következik ebből ? Okvetlenül coulissamesterség- hez kell folyamodnunk, mely a nő jellemét nem is rontja, lelkét nem mótelyezi meg, a szükséges pillanat u-tán az lefoszlik mintegy lehelletre, nem hágy nyomot, mert a nőket egy (egyetlen) kiváló adománnyal áldotta meg az ég — és ez a kedély. Az a friss, finom kedély, mi a legnagyobb viharban is megtartja üdesógét, ruganyosságát, miként a virág himporát, ha el is zug fölötte a vihar. Talán azért jutott ez nekünk a végzettől, mivel gyöngébb váílainkra, nehezebb hivatás sulyo- sodik. Ezt lássák be uraim ! Tekintsük a férfi életét, a nagyon nehéz kenyérkereset munkáját. A tanulmány éveit senkinek sem jut eszébe nehéz feladatnak venni. Az egyetemi vagy bármely más ennek megfelelő időszak, mindegyik saját bevallása szerint legszebb ideje életének. Az anyagi áldozatot a szülő hozza, csupán szellemével munkálkodik. (?) Komolyan csak akkor dolgozik legtöbbje, ha végképesitőkre készül. Addig igaz, lefogy, sápadt lesz, szeme karikásamért három hónap alatt kénytelen megtanulni, mit négy év alatt nem tanult meg. Hivatalba kerül, vagy irodát nyit, vagy bármi más módon szerzi meg fentartásához szükséges anyagot. Házasodni csak akkor fog, ha exisztentiája biztos, vagy ha menyasszonya hozománya biztosítja, (ki nem úgy tesz, vessen önmagára) Hol itt a nehézség? Naponta mondjuk nyolezórai munka. Vájjon mivel akarna egy munkára termett tetterős férfi egész nap foglalkozni ? Szerelmeskedni, kártyázni, vadászni, lovagolni, korcsmázni minduntalan ! Úgyis ráér minderre a legfárasztóbb foglalkozás mellett, és felhasználja a kínálkozó alkalmat mig a nőket, ha tulajdonképeni hivatásukba léptek, folytonos szakadatlan működésben látjuk. Látjuk a munkás feleségét dolgozni reggeltől napestig és még egy csomó gyermekkel vesződni és ha mindketten elvégezték napi munnkájukat, az asszonynak meg jut sokféle gondoskodás a férj kényelme a gyermek ruházata, a ház tisztasága. A napszámos neje ép úgy forgatja a kapát, a fo>TÓ napsugár az ő homlokát is tűzi, és ha délben lepihen a sereg, ő magzatját szoptatja, ha este hazatérnek a férj lenyugszik pipára gyújt — ő sürög, forog, tüzet rak, főz egészséges táplálékot fáradó családjának, fogja a seprüt meszelőt, takarítja házát, mert másnap a hajnal első sugarával ismét kezdődik a munka. És a közös örömből mi jut neki ? Az, hogy férje a korcsmában elissza az ő keresményét is és hazajövet talán még el is veri. < Használt színeim talán nagyon is sötétek, de nem tehetek róla, az én szemem ismét nem lát világosat az úgynevezett polgároknál sem. Ez osztálynál létező durva erkölcsöket eltagadni nem lehet, a férfiak csekély művelődése nem könyiti, sőt nehezíti az asszony helyzetét, mert az övé avval nem halad párhuzamosan. Ezt mind csak futólag érinthetem, ép úgy, mint a főúri nők helyzetét, mely természetesen legjobb. De az ő férjeiket ismét absorbálja a sport, politika, passzió, úgy, hogy ő érző szivével, ragaszkodásával legt-öbbnyire egyedül marad, mely egyedüllétet a világ pompája, élve, fénye nem tticlja felejtetni. Futólag érinthetem azért, — mert kevésbbé ismerem; tulajdonképeni tárgya elmélkedésemnek a középosztály asszonya. Ferde viszonyokról, kényszerűségről, czifra nyomorúságról, titkolt szenvedésről csak a közép- osztály asszonya tud. Neki még boldogtalannak lenni sincs joga, mert az nem fór össze a társadalom savoir vivrejével. Itt játszódik a mód nélküli rang szomorú drámája. Itt aratunk a meglevő műveltségért gúnyt, a hiányzóért lenézést. Csak itt létezik ráerőszakolt társadalmi összeköttetés, melyben kifogástalan magaviseletét igényelnek. Itt találni a szánandó lényeket, kik boldogitni, családot nevelni hivatva, egyedül halnak meg, megfosztva az élet ösz- szes jogaitól. Innen kerül ki a sereg, mely szomorú viszonyoknál fogva, kénytelen saját lényével ellentmondásban, a férfi eszközeivel exiszteneziáját megkeresni. Mennyire ellentétben áll ez a nő természetszabta ntjával. Mikor még az ember inkább ösztöne szerint élt, a fegyver, az eke segítségével kereste kenyerét, csakugyan arcza verejtékében, az erő képezte díszét és értékét, a nő hivatása egyedül a faj feutartása volt, a férfi durvaságának szeliditése az érzék hatalmával. De azóta befutottuk a czivilizáczió hosszú mér- hetlen útját. A nő hivatása nemcsak bővült, de megváltozott. A mai kor embere már nem csupán ösztönét követi, ha választ házastársat. De ő anyát I keres gyermekeinek, társat az ólet küzdelmeiben, nemtőt háza szentélyének, családja e r- ! kölesének megóvására.
