Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)
1890-10-30 / 50. szám
A műveltség emelése és a magyar nyelv terjesztése érdekében szükségesnek látom a „Dunántúli közművelődési egyesület“ mihamarább való megalakítását. A-műveltség emelésének szükségességét, azt hiszem, nem kell biznnyitanom s a már erre vonatkozólag fentebb mondottak elegendők ; a magyar nyelv terjesztésének szükségét leginkább bizonyíthatom statisztikai adatokkal, melyeket az orsz fgos m. kir. statisztikai hivatal szívességéből közlök, az 1881. év elején megtartott népszámlálás adatai szerint. A Dunántúl 11 vármegyéjében a nemzetiségi viszonyok következőleg állottak a népszámláláskor: Horvát és Egyéb Magyar. Német. Szerb. nemzetiségű. 1.729,982 563,488 174,151 94,734 összesen 2.562,355 a Dunántúl összes lakosságának tehát 67,5í % magyar, idejg'en nyelvű pedig 32,4S)% vagyis kerekszám : egy harmadrésze a lakosságnak nem magyar. Az egyes vármegyékben a különböző nemzetiségek közetkező számokkal vannak képviselve. Magyar. Német. Horvát v. szerb Egyéb nemz. Összes. Baranya 153,067 101,172 33,553 5,6221) 292,414 Fejér 178,080 24,437 2,706 4,217 ‘2) 299,440 Győr. 105,547 3,339 106 501 109,493 Komárom 127,951 12,126 27 11,5958) 151,699 Mosony 13,622 57,627 8,876 1,245 81,370 Somogy 271,149 22,889 11,586 1,824 307,448 Soprony 113, .'92 101,408 28,749 1,638 ■ 245,787 Tolna 156,570 75,549 1,117 1,407 234,643 Yas 176,628 122,738 16,839 44,3844) 360,590 Veszprém 181,714 34,597 26 2,150 208,487 Zala 261,662 7,606 70,575 20,14P) 359,984 Ha pedig százalékban akarjuk kifejezni az egyes vármegyék nemzetiségi viszonyait, úgy következű adatokat nyerünk ; az összes lakosság nak : Horvát. Egyébb Magyar. Német 1 í. szerb. nemz. s zúzáié k o k b a n : Baranyában 52.17 34.48 11.43 1.92 Fejérben 85.03 11.67 1.29 2.01 Győrben 96.40 3.05 0 10 0 45 Komáromban 84.35 7.99 0.02 7.64 Mosonyban 16.74 70.83 10.91 1.52 Somogybán 88.19 7.45 3.77 0.59 Sopronyban 46.38 41.26 1 1.70 0.66 Tolnában 66.73 32.30 0.47 0.60 Vasban 48.98 34.04 4.67 11.31 Veszprémben 82.36 16.59 0.01 1.04 Zalában 72.69 2.11 19.60 5.60 E szerint a Dunántúl 8 meg yéj ében, a nem magyar lakossággal szemben, a magyar lakosság- többségben van ; három vármegyében azonban (Mo- sony, Sopron, Vas) kisebbségben vannak a magyarok. Baranya és Tolna vármegyékben a magyarok többsége csak 214% illetve 1638%, de Győr vármegye leszámolásával, a többi vármegyékben is tekintélyes a nem magyarok száma (az összes lakosságnak 1 lg8 % -tói 273i%-ig). A statisztika ezen száraz, de sokatmondó adataihoz, nincs mit tennem; nincs az a szóvirág, nincs az az érv, mely nyomosabban igazolná a „Dunántúli közművelődési egyesület“ szükségét, mint ezen adatok. Ne odázzuk el tehát tovább az egyesület megalakítását, hogy ezen egyesület mielőbb szervezhesse a Dunántúl közművelődés ügyét. Harmos Zoltán. Sfevvadásficz. Még mikor a rózsa Virágozott szépen, S a nefelejcs kéklett A virágos réten, Még mikor a csillag Tiszta ezüst fénye Küldte le sugarát Kis patak ölébe; Akkor gyűlt a szív is Szerelemből lángra,, Mikor a kis madár Szárnyait kitárta. Erdő, mező, liget Szinpomyábau égé — Ki kitté, hogy ennek lief vadás lesz vége?-,.. — S a rózsafa ime Lehullt már a földre. Kegyetlen őszi szél Ossze-vissza törte. A csillagos égnek Ilalavány a fénye, Sötét őszi felleg Gyászos szemfö.döje ... Elhervadt a rózsa,: Kialudt a csillag, Erdő, mező, liget Ekei lehulltak, Kis madár is elszállt Messze — messze földre: Csak az én szerelmem Marad meg örökre! Iíérg Gyula. TÁRCZA. •—-ssssS— Egy nő emlékezete. — November 1. — A nő hivatása, melyre a szent gondviselés rendelte őt a földre, boldogítani. Es ezen magasztos, dicső hivatásukat többféleképen teljesitik a természet remekművei, a hölgyek. Az egyik gyöngéd, szerető hitves és hűséges anya ; élete minden per- I czében egyedül férjére gondol és lankadhatatlan gondozásssal, kimondhatatlan szeretettel veszi körül gyermekeit, legdrágább kincseit. 0 a ház, mely nélküle nem is gondolható ; házáért él hal, családjáé szive minden dobbanása. A másik meg a szent khárítás szolgálatába áll, az ínségesek segítésének a köznyomor enyhítésének, a szenvedések leküzdésének szenteli magát és életét; szivébe zárja mások gyermekeit, az árvákat, és szebb kötelességet nem ismer, mint a kétségbeesettnek vigaszt nyújtani. De a nő, kiről énekem szól, sem az egyik, sem a másik utón nem boldogított. 0 sohasem keresett s nyújtott boldogságot a házasságban, s jótékonyságot gyakorolni nem volt alkalma. De azért mégis joggal mondhatni róla, hogy nem hiába élt a földön! Mint tanítónő működött szűk szerény magán körben ugyan, de áldásosam Ha a latin közmondás „quem Dii ödere, magistrum fecere“ a tanítókról áll, akkor sokkal több joggal mondhatjuk „magistram fecere : igen, a tanítónő pályája sokkal rögösebb, mint a tanítóé. És a ki nem kényszerből, nem szükségből, nem kenyérkeresetnek, hanem önkényt lép ezen rögös pályára : arról csakugyan lehet mondani, hogy ez volt a hivatása ! Tappenbek M a t i 1 d kisasszony Nagynémetországi (Oldenburg nagyherczegségi) illetőségű gazdag szülőktől származott; testvérjei nagy gyárosok Hollandiában és Délamerikában, és ő is vagyona után kényelmesen élhetett volna. De hivatása őt ellenállhatatlanul a tanítói pályára utalta; az atlanti óczeánon innen és túl minden nagyobb várost és helységet bejárta, mindenhol gyermekeket tanítván és oktatván. De sehol sem tartózkodott soká; egy kimondhatatlan valami' ösztönözte őt nyugtalanul Előre, és mindenhol sajnálták, a gyors távozását. Mert oly lelkiismerettel tanított, hogy boldogoknak érezték magukat a szülők, ha Tappenbek Matildot házukban tarthatták gyermekeiknél. Dunaföldvárra is jött egy ottani családhoz mint nevelőnő. Utt volt alkalma czikkirónak e ritka hölgyet megismerni, kiváló észbeli tulajdonságait csodálni és szellemében gyönyörködni. Angolul, francziául, olaszul s németül beszélni, és Írni tudott tökéletesen ; műveltsége sokoldalú vala s feje egy valóságos egyetemes szótár volt; annyira értett mindent és mindenhez. És teljesen élt Tappenbek kisasszony hivatásának. Mulatságra soha sem gondolt, csak a tanításra állt az esze : tanításra és tanulásra. Szabad idejét, a mikor a ház kertjében sétált, tanulásra forditá, a ni agya r nyelvünk tanulására a melyben már igen szépen haladt, midőn a-----------ha lál megszakitá e tanulmányait. Torna megyei Hölgyek Lapja. Tabbenbek Matild, kinél valósult az „in corpore sano mens sana“ vasegószsóggel bírt, s soha életében beteg nem volt; egyszerre rosszul lett, s pár nappal rá visszadta halandó részét a földnek. A dunaföldvári evangyelikus temetőben nyugszik nemének ezen dísze ; külföldi testvérjei egy kis emlékkövet állíttattak sírjára, melyen csak ez van felírva „Mathilde Tappenbek.“ És egy kis alapítványt tettek mindörökre, melynek kamatjából szegény evangyélikus iskolás gyermekek tankönyveket ingyen kapnak. Tisztelendő Nagy János, volt ev. lelkész Dunaföldvárott hálából elrendelte, hogy az iskolásgyermekek a sirt a kisasszony halála — és Mindszenti napján megkoszorúzzák, a mely [szép szokást Eátkay László közbenjárására a jelenlegi ev. lelkész ur is híven őrzi. Hála neki és mindazoknak, kik így tisztelik a nemes halott emlékezetét! Több mint 15 éve, hogy Tabbenbek Matild porladozik a dunaföldvári temetőben. Valóban megérdemli, hogy a Hölgyek Lapja díszhelyen emlékezzék róla, mint egy hölgyről, ki áldást, boldogságot terjesztett életében. A dunaföldvári hölgyeket pedig, kik minden szépért lelkesülnek, kérve-kérem, hogy a halottak napján keressék fel azon magányos sirt is, melyben örök álmát eyugossza : Tappenbek Matild! Pesti Miksa. AiWú“ Kerim vezér*. (Ballada.) Lázadó vitézek legszebbik vezére Kerim, rohan repül a csata mezőre, Oldalánál párja, felesége Bája. Cserkeszföldnek büszke, gyönyörű leánya. „Allah segits nekem, segitsd feleségem, A hitetlent még ma napestig legyőzzem“! ügy kiállt és harczol isszonyu haraggal, Mig a nap alászáll kétes sugarakkal. Megveri az ellent Kerimnek csapatja, De szép feleségét az ellen elfogja, Maga sebesülve esik le lováról S úgy viszik vitézi, haza a csatából. „Nagy hatalmas Allah s dicső prófétája, Oh mondjátok hol van életem hű párja ? Hová tűnt el innen, hová vitték tőlem, Kire ragyog arcza, szeme, haja, minden ?“ „Messze napkeletnek gyönyörű virága Legragyogóbb fénye, legszebbik sugára Rája, édes Rája, lelkem is kifáradt, Könnyek hullásától, szemem is kiszáradt.“ De nem felel senki Kerim panaszára A ragyogó Ráját hiába is várja. Testi sebe fáj, jaj de fáj a szive Nem tudja, ha él-, vagy halva van-e híve ? Dörömbölve jönnek paripák előre Követeket küld az ellenség vezére: „Vitéz Kerim vezér, nálunk feleséged, Add magad meg nékünk s visszaadjuk néked.“ „Akár mit is teszek, oda dicsőségem, Akár hogy is teszek, nincsen reménységem, De áruló nem lesz lázadók vezére, Esküszöm Allahra, Allah küldöttjére!“ Sebei még nyíltak s odahagyja ágyát, Leghivebb szolgája kötözi fel kardját. „Harcz lesz, véres harcz ma, talán utoljára, ’ Enyém lész, vagy meghalsz feleségem Rája.“ A követek vissza, sietve sietnek Gőgös vezérüknek szomorú hírt visznek. Reng a fegyverektől, minden hadi sátor, A kürtharsogástól zúg az egész tábor. Kerim jön rohanva, iszonyatos zajjal, Csattogva, pattogva tajtékzó lovakkal. A had derekának rettentő erővel Neki ront és szabdal, féktelen dühével. Villámsebességgel vitézei nélkül, Egyedül a tábor közepére kerül Százan rogynak össze körülötte halva, De ő azért vagdal jobbra is meg balra. Közel már egy sátor, benne felesége, Tigris haragjával csak repül előre. Ezt várta ő épen, ezt keresi régen. „Euyóm lesz, vagy meghalsz, esküvel ígértem!“ így kiállt és hévvel öleli meg Ráját, Mind a kettő szivén kemény aczél megy át; Meghal Kerim vitéz és gyönyörű párja Messze napkeletnek ragyogó leánya! ... Xhr_ Sz_ -A-.
