Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)

1890-10-30 / 50. szám

be- és kiviteli tömeges forgalmat nem kellvén jövőre a jelenlegi távoli piaczokra s vasútállomásokra a községi utakon szállítani, a vidék összes közutai csakhamar jókarba hozhatók s azontúl az eddiginél leg- alábbb egyliarmaddal kevesebb közmunkával illetve költséggel állandóan jókarban tarthatók lesznek, — a mi a 3G vonalmenti helység közterheiben szintén jelentős, mindössze legalább 20—30,000 frtnyi megtakar i tá s t e red m ény ez.

7. Felette nagy figyelmet érdemel az a bár csak egy Ízben : az építés évében előforduló, de tetemes, mert körülbelül egy millió írtra menő készpénzösszeg is, melyet az épülő vasút pályatestének, véd töltéseinek, állomásainak földmunkája s ópitő anyagának fuvarozása által a vonalmenti vidék vállalkozó, kereskedő, iparos, földmives és napszámos népe minden költségesebb beruházás nélkül kezemunkájával és igavonóival pusztaszorgalommal szerez s a mely a vonalmenti vidék birtok nélküli népének közvagyo- nosodását s jobblétét egyszerre közel egy millió frtnyi összeggel gyarapítja.

8. Végre az egész vonalmenti, a legtöbb helyen

egyszersmind dunaparti vidéknek kiszámíthatatlan nagy és fontos közérdeke fekszik abban, ha eddig a cs. és kir. szab. gőzhajó társaság önkényes díjszabására utalt be ős kiviteli forgalmuk szállításában az uj vasút, jövőre e vidék javára üdvös versenyt támaszt, s ha az ország e nagy és népes vidéke a bécsi, budapesti, fiumei és boszniai forgalomban egyaránt szintén élvezni fogja ama kiszámíthatatlan előnyöket, a miket a vasúti szállítás gyorsaságával, folytonosságával, s minden óvszakbani egyenletességével nyújt a gőzhajózással szemben, melyet nemcsak az őszi — téli — s tavaszi jégzajlások, hanem a nyáron is a hol csekély, hol meg a parton tulömlő nagy vízállások, ősszel meg a nagy ködök is, mindent egybevetve, az évnek körülbelül felére kényelmetlenné, lassúvá, megbízhatatlanná, sőt gyakran hónapokon át lehetetlenné tesznek. Mihezképcst kétségtelen, hogy tervezett vasutunk a szállítás gyorsaságával, olcsóságával ős folytonosságával ezen nagy vidéknek nemcsak mezőgazdaságát, hanem ma még kezdetleges kereskedelmét és iparát is rövid időn a legelőnyesebben átalakítja és modern színvonalra emeli. (Vége következik.)

MEGYEI IRODALMUNK CSARNOKA.

G 1 o s s a.

Rózsafácskát ültettem a kertembe,

De kiszáradt s gyász-rozmaring kelt benne; Pedig a hány csapástól ón megvédtem „Nincsen annyi tenger csillag az égen.

Szivem is kert, rózsa benn’ a szerelem.

Barna kis lány vigyázz reá szüntelen.

Olyan sokszor, sokszor gondolj rá épen „Mint a hányszor eszembe jutsz te nékem.“

Fel sem venné a rágalom hidegét,

Ha szemeid melegével vódenéd;

Barna kis lány, ha kertésze lehetnél,

„Ha te engem szint’ oly híven szeretnél.“

Kicsiny fészek a rózsafa árnyában :

Ott galambom a te csendes tanyád van, Mindjárt tied, ki csak egy szót ejtenél . . . „Mélyebb lenne szerelmünk a tengernél.“

Széki Ákos.

Bogáncskór ó.

Irla : Paskusz Emil.

Az osztrák metropol kényes közönsége egy prc- mióróhez gyűlt össze. Mindenki feszült figyelemmel nézett a színpadra, de egy szőke fürtü ős szakálla ifjú, szép Jézus ábrázattal, folyton a szeme előtt tartva ugyan látcsövét, hátat fordított a színpadnak és a földszintről a művészpáholyok egyikébe nézett fel.

Ezt oly kitartóan teszi, hogy nékünk közönyös szemlélőknek is meg kell nézni váljon ki van ottan a páholyban a kiért érdemes magát egy, Bécsben olyan jól ismert és illedelmes embernek, mint a minő e szőke ifjú feltűnővé tenni ?

Ott egy telt idomú szőke hölgy ül elöl és a háttérben egy kopasz és érdemjelekkel díszített öreg ur. Miután az öreg ur ábrázatja aligha lószen azon földszinti ifjú feltűnő látcsövezósének indoka, tehát vegyük jobban szemügyre a hölgyet.

A kitünően rendezett szőke haj, fürtöcskói ka- czóran lógnak le egy márványfehér sima homlokra, melynek fehérségével a nyak, és a csipke és gaze

! ujjakba bujtatott karok vetélkednek, valamint a ruha vállán alkalmazott csipke-betétek egy remek gömbö- lyüsógíi vállat engednek vélni. A kebel oly plasztikus azzal a kicsiny háromszögben fedetlenül hagyott részével, és az ovális arcz, habár inkább leány szerű és nem oly molette mint az egész alak, fehér és gyengéden rózsás, hogy midőn legyezője és parfu- mója légkörébe jutsz, azon rózsának illatát véled érezni. A decorált öreg ur erőlködik mulattatni, és ő unatkozva ásít legyezője alatt. E közben a páholyajtó felnyílik és egy közkedveltsógü színész, karján a mi földszinti szőke ifjúnkkal, lép be, kit mint *** Hyppolyt akadémiai festőt mutat be N. Leona drámai hősnőnek.

Néhány héttel később *** Hyppolyt a legboldogabb ember a fővárosban; idejének legnagyobb részét N. Leonánál tölti. Ha barátai kérdőre vonják, vagy czélzásokat tesznek, sugárzó arczczal vallja meg, hogy ő a művésznőt — festi; és akinek ő „barátja.“

X. Leona salonjainak egyike műteremmé van átalakítva és itt tanulmányozzák ő és Hippolyt naponta a mythologiát.

Ugyanis a fura öltözékéi istennők lehetőleg bi- zarral lesznek vázolva, a mihez Leona a modell.

Már majdnem kifogytak az uj anyagból, és a falakon csüngő vázlatok azt mutatják, hogy itt a kidolgozást nem találják sürgősnek, csak a situatió változatossága után vágynak.

A fiatal Hippolyt, ki habár vagyont még nem, de mint festő nevet és hirt szerzett már magának, kezdett egy irigyelt ember lenni. Mert köztudomású vala, hogy ahhoz, hogy valaki a szép X. Leona „barátja“ lehessen, sok pénz kellett, ami szintén köztudomásúlag, Ilippolytnak nem éppen nem volt.

Hja, a mindég pazar fényben élő Leona, most egy igazán roppant nagy luxust engedett meg magának, azaz ; szeretett szerelemből 1

A művésznő a sportvilágban ez által még érdekesebbé vált; ős ő nem is igyekezett titkot csinálni abból, hogy a claszikus darabokban costumjei- nek oly eredeti uj Ízléssel biró redőzetét *** Hippolytnak köszönheti, stb

...............

*

❖ *

Ilippolytnak műterme mellett lévő jól fütött kis szobácskájábán egy vendége van. Faragó mérnök volt iskolatársa és kebelbarátja, ki éppen egy gúnyos pi- rongatoriumban részesíti festő barátját — vigasztalás gyanánt. Mert annak ménkű gyilkos gondolatai vannak most. miután kihajtatott paradicsomából, egy lángoló — huszárkarddal.

Azaz: Y. gróf nyugalmazott ezredes, visszatért Bécsbe magyarországi birtokairól és igy Leona a grófnak régebbi „barátnője“ nem fogadhatta többé a festőt. A mi bizonyára igen kézzelfogható igazság.

— „Barátom“ mondá Faragó Hippolytnak, „egy közönséges — szamár vagy.“

— „Igazad van, hogy fejem és fülem szerint az vagyok, hanem a szivem, az egy emberé, és nemcsak érző, hanem becsületes emberé, aki ilyesmit túl nem élhet; és bizonyára nem élném túl az ily lélekrázkódtatást, a hetedik mennyből ilyen ripők által való kiszorittatást, ha nem szomjaznék bosszú után. Meg fogom ölni őt; te azt mondod, hogy a párbajt nem fogja elfogadni? Ezt nem teheti, és ha tenné: arczul ütöm; s ha ez sem használna, akkor egyszerűen lelövöm mint egy kutyát!“

— „A gróf ártatlan“, feleié faragó, „és te szegény barátom elég naiv vagy azt hinni, hogy ha ő nem jött volna vissza Bécsbe nem lett volna X. Leo- nának egy másikra szüksége, a ki néki az oly pazarul berendezett lakást, fogatot, ékszert, toilettet stb. szolgáltassa? Azt hiszed, hogy mindahhoz elegendő, ha te nála mythologiai vázlatokat készítesz ?“

— „Leona ártatlan, ő szeret engem, és nem haszonlesésből zárja be előttem ajtait, hanem mert adósságainál fogva a gróf kezében van, a ki azokat mind megvásárolta. De ha én a grófot lelövöm, akkor Leona újra szabad ; és ennek meg kell történni, ha mindjárt életembe is kerül, mert ha meghalnom kellene is, de ha a gróf nem létezne többé akkor szabadságában áll síromra jönni és ott hullatni értem forró könnyeit!“

— „No pajtás,“ szólt Faragó, „ha nem volnál legdrágább barátom, hát örökké te fölötted kaczag- nék ; de igy nem hagyhatlak téged szegény bolondot elveszni. Én majd segítek rajtad, csak azt az egyet tedd meg nékem legjobb barátodnak — ha valaha szerettél engem, hogy holnap reggeli 11 óráig nem teszel semmit, de éppen semmit; mert ha már ilyen szamár vagy, hát legalább hozok néked bo- gáncskórót, ami a szamárnak a legkedvesebb eledele és attól te meggyógyulsz.

Faragó, kinek minden gúnyolódás és humorizálás daczára hensőleg igen fájt barátjának szerencsétlensége, tapasztalt világfi volt, ismerte minden pha- sisában a nagyvárosi életet, tudta minő következményei fognak lenni Hippolyt bosszuterveinek, ó egy reális ember volt, ki egészen más szemmel nézte a világot mint Hippolyt az. ideálista.

Sok könyörgéssel rányerte Hippolytot arra, hogy másnapig veszteg maradjon bosszuterveit illetőleg; és eltávozott, a gyógyszer után látni.

Másnap délelőtt 10 órakor beállít hozzá Faragó a régi jó kedvével üdvözölve barátját.

— „No öregem, hát élsz még, ez szép tőled jutalmul kapsz tőlem bogáncsot, jer velem, lenn vár a csukott kocsi!

Hippolyt figyelmeztetó, hogy már lejárt a tegnap ígért záridő, a melynek megadását már ő igen megbánta, és őt igy most másfelé viszi útja.

— „De nem úgy van az kedves, még csak 10 óra 5 perez van ős te 11 óráig az enyém vagy, tehát kérlek, saját érdekedben jöjj velem, most kapsz bo- gáncskorót, ős akkor ujult erővel léphetsz a küzdtérre, hol majd a gróffal megküzdesz az ártatlanság profán letiprásáőrt,“ Mondá Faragó komikus páthosszal.

Hippolyt vonakodott, de Faragó oly szépen tudott kérni, hogy rábírta a csukott kocsiba ülésre, hol néki, mint azt Faragó.előre kialkudta, szemeit be kellett köttetni. Ezt igy kívánta a bogáncskóró- hoz való juthatás.

Nem tehetünk jobbat, higyjünk ennek a huncz- fut Faragónak.

A kocsi megáll. Faragó kisegíti Hippolytot, és egy rozzant falépcsőn vezeti egy emeletnyi magasságra, honnét egy sötét kamrába nyitnak, itt egy csinos szobaczicza várja őket, az obiigát fekete ruha hófehér kötény és fejdiszszel, valamit súg Faragónak, és megy, Faragó helyeslőleg bólint és megcsípi ar- czát a távozónak.

Faragó bezárja belülről az ajtót és itt a majdnem tökéletes setétségben leveszi Hippolyt szemeiről a kendőt, előre kérve hogy egészen zajtalanul viselje magát, és nesztelenül menjen ahhoz a kis lyukhoz, hóimét világosság szűrődik be, és ott nézzen ki.

Hippolyt szótfogad, mint egy automat. Egy női háló ős öltöző szoba tárul szemei elé. A szemben lévő ajtón belép oda, a már általunk ismert szobaleány, mire úrnője az ágyát elhagyja.

Hippolyt egy sovány nőalakot lát, rövid gyér szőke hajjal beesett orczáin májfoltokkal, és a szájnak olyan furcsa alakja van, mint egy tökéletesen fogatlan vén anyókáénak. Hippolyt előtt, noha az arcz csak ritkán és igen futólag fordul felé, úgy rémlik mintha ezt az ellenszenves alakot már látta volna valahol, nagyon régen.

— „Lizette“ mondja az úrnő a szoba lánynak, a mosdatás után, rekedt náthás hangon „ma a hosz- szu hajat veszem fel, mert á la Sarah fogsz fésülni.“ Leül a tükör elé és ez által arczczal van a kulcslyuk előtt néző Hippolythoz, a ki most éppen valami igen rómiiletest láthatott, mert levegő után kapkod, felugrik Faragóhoz fordulva, hanem mintegy meggondolva magát, a helyett hogy ennek valamit szólna, újra lehajol a kulcslyukhoz, és most már nem egy kedvűén, hanem mohón néz be.

A szobaleány több különböző tégelyből elkezdi simogatni, kenyegetni a tükör előtt ülő, már fentebb leirt urhölgyet, úgy hogy annak csúnya májfoltos barna és a festéktől ránezos arcza lassankint fehérré és simává vállik a kenyő szereknek kitűnőknek kell lenni, mert mire a karok, nyak és kebel jönnek kidolgozás alá, addig az arcz már száraz ős olyan természetesen üde mint a harmat, hogy a „glazur“ valóban remekműnek nevezhető.

Ennek végeztével a komor na egy csészét nyújt úrnőjének, a melyből az egy teljes állkapcsot vesz ki és illeszti szájába, a mi által a beesett arcz telt lesz és a szájnak vén anyókaszeríi alakja megszűnik; ez alatt a komorna már a fakó szemöldök festésével foglalkozik, igen jól van begyakorolva, mert ez a mondhatni kissé körülményes toilette a helyzethez és a műtétek eredményéhez képest igen gyorsan megy.

Amint a gyönyörű szőke Loreley hajat hozza egy paróka állványról, azt mondja úrnője: „hagyd csak, majd ha teljesen fel leszek öltözve probállom meg, hogy jól áll-e ha több haj lesz fejemen a szokottnál.“ Erre a komorna a gummi csípőket és mellet hozta ...................

A kulcslyuk előtt álló Hippolyt már régen elájult volna, ha Faragó nem tartja erős kézzel; aki érezte, hogy szerencsétlen barátja mint reszket a rettentő lélek izgalomtól, ott a kezei között, először visszafojtott lélekzettel azután zihálva. Most felugrik---------------------———