Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)
1890-10-23 / 49. szám
X. évfolyam. 1890. 49. szám. Szekszárd, csütörtök október 23. TOL1TA 'V'.AXR.IMIEGKX'IE törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi lap. A tolnamegyei gazdasági egyesület s a szekszárdi szőlészeti és kertészeti tanfolyam hivatalos közlönye. Előfizetési ál- i Egész évre ...... 6 frt. Fél évre ...............................3 frt. Évn egyedre .... 1 frt 50 kr. A lap szellemi részére vonatkozó közlemények, ng-y a hirdetési és előfizetési pénzek \ szer- ke'ztőséfrhez küldendők. Megjelenik minden csütörtökön. sz. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 172. sz. [BlircLetési cLíjals:: Három hasábos petit sor 15 kr, ugyanaz a nyilttórben 20 kr. Birósági árverési hirdetmények: 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt. 200—300-ig „ „ 4 frt. :■ 00—400-ig „ „ 5 frt. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: G e i g* e r Gyula. Kéziratok nem adatnak vissza. Lapkiadó : Ujfalusy Lajos. Az uzsora falun. A gabona piaczra szállítva, a szőlő leve a hordókban, a kukoricza csűrökben van s itt a legalkalmasabb idő, az állami, megyei, községi, fogyasztási adók, közmunka, párbér, papi, kántori, iskolai adók, s ezek mellett a magán hitelezők követeléseinek behajtására ; mert ha ezen időszak alatt a követelések behajtása elmulasztatik, a hitelezők várhatnak az újabb aratásig, mert a föld népének csak ilyenkor van pénze, melyből az adóját fizetheti s egész éven át tett tartozásait törleszthet!. Nem is ’ késik sem az állam, semj megye, sem a község a maga közegeit követeléseinek behajtására kiküldeni; de egyik sem siet annyira, mint a falunak Szent István napra hitelező jókedvű adakozó uzsorásai. Mert minden faluban találkozik ilyen ; nem nevezek fajt sem osztályt, mert mindegyikből jut ki elegendő mennyiségben. Ezek alig várják, hogy a szegény nép betakarodjék s gabonája zsákokban vagy a bora hordókban legyen, rögtön sietnek a „kamat nélkül“ adott tartozások fejében azt lefoglalni, mielőtt az állami vagy községi végrehajtó azt adótartozás fejében lefoglalná ; de meg a szegény nép nem is igen várja, hogy mért „Iczik szomszéd“ vagy „Péter gazda“ a házához jöjjön, hanem a mint pénzt/.'jerez zsebében, siet azzal hitelezőjét kielégíteni ; mert ha a múlt évi tartozását uenj 7 fizeti le, ki fog neki a télen át kölcsönözni s hogyan él meg a jövő aratásig ? AzMidó maradhat „elég gazdag a császár, inmbb az várjon, mint a jószivü hitelezője, kjfueki egész télen át biztosítja az élelmét családjának fenntartását“ — igy okosaik a szegény nép s a legnagyobb hálával rója le a 200 — 300 perczenbe adott :ölcsönöket, s a jókedvű adakozó örömmel látja az aratás utáni dús aratását. Hogy uzsorásnak lássék, annak még a színét is kerüli, hisz ő csupán csak kö- nyörületességböl ad kölcsönt, hogy a tél folytán a szegény nép éhen ne vesszen s nem is kamatokra ád, hanem csak egy váltót irat alá a szegény emberrel, melyet még valamely jómódúval giráltat, azután a kölcsönt is Szent-István-i várakozásra adja, s ha adósának akkor sem volna pénze, elfogadja tőle a gabonát is piaczi értékben, természetesen az önmaga által szerkesztett piaczi árakban s a szívességért nem kívánva mást, métermázsa púpozva és ne „leütve“ legyen. így azután szépen gyarapszik a raktár s midőn a piaczi árak a legmagasabbak, teljes nyugodt lelkiismerettel szállítja ösz- szegyüjtött gabonáját az eladási piaczra. Általános a tapasztalat, hogy közvetlenül az aratás utáni időszakban a piaczi árak főleg a kisebb gabona piaczokon alacsonyak szoktak lenni, a minek oka a nagy kínálatban rejlik, mert a szegény nép a végrehajtók s hitelezők által minden oldalról zaklattatván, kénytelen keserves keresményén mielőbb túladni s mire a magasabb árak bekövetkeznek ismét a szokott hitelezőjéhez fordul egy kis kölcsönért. De nemcsak a szegényebb nép osztályt vonzza magához a szives adakozó, hanem gyakran a tehetősebb polgárokat is sakkban tartja kölcsöneivel s érti az elöljáróságot is magához édesgetni, kinek-kinek egy kis szívességet tévén egyben ; másban ha például pénztár vizsgálat van kilátásban s a hivatalos pénzek nem volnának rendjén, szívesen segít a pénztároson egy pár száz forinttal kamat nélkül is s mindezen szívességeiért nem is kíván egyebet, mint hogy a községi korcsma, a községi malom, községi földek, vadászati jog, italmérési jog, stb. stb. haszonbérleténél egy kis tekintettel legyenek iránta, s egy kis komázás utján ha eléggé élelmes az összes községi haszonvételeket kézre kerítheti, a miket az„Szekszárd Vidéke“ tárczája. Két d í j n o k. (Humoreszk). Jármai Jenő, ki X. városában becsületes dij- nők volt és jó fiú hírében állott, sugárzó arczczal és dúdolva rontott be szegény lakószobájába, melyben Széki Gáspár lakó- és kartársa éppen egy frugal ebéd utolsó maradványainak bekebelezésével foglalkozott. „Dali, dali, dal, Az már régi baj, Hogy a kis lány szive olyan mint az irósvaj“ .... Erre aztán Jenő hanyatt dőlt a divánon és diadalmasan nézett a bámuló Gazsira. Mi lelt Jenő, kezdi végre ez, midőn észrevette, hogy barátja újra belekezd a nótába. „Dali, dali, dal“ .... Te valahol jól megebédeltél, vágott Gazsi közbe. < Nem ebédeltem — — hanem boldog vagyok. Az együgyüeknek szokása, de hát mi más okozza boldogságodat ? Es mégis ettem. Nadragulyát ? Nem, szinmézet! hol, kinél ? Yarj ásóknál. Yarjaséknál ? — tudtommal az öreg Varjas becsületes’ fósüsmester, kinek tán méhese sincsen. De van egy aranyos méhecskéje. Ah, a Zsófika, de hát a szinméz . . .? Az az ajkain terem. Értem kópé, te megloptad. Nem, én becsületes utón jutottam ahhoz, tiszta szívből adta az aranyos. Ali, a famóz pi- czike, ő is tartja. „Adtam is, adok is csókot a legénynek, Mert tudom magamról, jól esik szegénynek.“ Igaza van, mert nekem csakugyan szerfölött jól esett — és megvallom, hogy fülig .... Éhes vagy ? Az is igaz, de egyúttal szerelmes is vagyok. Oh te dijnokok unicuma, ezt már nem hihe- tem el, mert ez a két magasztos érzelem — étvágy és szerelem — nem fér meg egyszerre egy és ugyanazon emberi szervezetben : — lásd, magamról tudom — és ez fényes argumentum ad hominem, a mikor én egyszer álló hat hétig szerelmes voltam, alig ettem valamit, és a kosztos- asszonyom majdnem megpukkadt az örömtől. Éz nem bizonyít semmit, mondja Jenő, az ón szerelmem egészen más fán terem, az nem űzi ki belőlem az étvágyat; ellenkezőleg most is derekasan felhőzik a gyomrom, és ha a lakodalmam napjára gondolok .... . Tetszik egy vizes borogatás ? Gazsi, ezért az izetlen tréfádért megharagszom 1 Kegyetlenség ugyan tőled, véli Gazsi, — de jobb belátásod reményében — belenyugszom. Miféle jobb belátásról beszélsz ? Olyanról, mely majd megtanít arra, hogy dijnoknak platóilag szeretni szabad ugyan, de házasságra még gondolnia is vétek. No hát ón ezt ez édes vétket elkövetem. Őrizkedjél a jó és rossz tudásának fájától és kerüld ki Évát, mert ha igaz is, hogy a lakodalom szép dolog, de ne feledd el, hogy az csupán egy napig szokott tartani. Azt én is határozott bajnak tartom, hogy legalább egy esztendeig nem tart. No lám mondja Gazsi, — aztán meg tudod-e mily igazán mondja a nagy német költő : „Der Wahn ist kurz, die Eeue ist lang.“ Teszem, ha a gyomrunkat rontjuk el a lakzin. Ez volna kisebbik baj, de gondold meg, mit tesz az, családot alapítani. Meggondoltam már, úgy fogunk élni mint a a galambok — turbékolunk, bugunk és kikaczagjuk az egész világot. A világ meg utóbb fog nevetni, a mikor ti sírni fogtok ; már látom, hogy te még mindig a régi idealista, akarom mondaui a régi bolond vagy,
