Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)

1890-09-04 / 42. szám

----------—

SzekiszéiircL "V” idéke.

az ajtókat, és ablakokat kellene kinyitni? Na hiszen, tódult ki ablakon ajtón törvényszék, vádlott, • védő

hat az utazó közönség még a cs. és kir. első gőz- haió-társulattól is. hoáv az első osztálvu h el veket

ben őrizték a vádlottakat, kik lehorgasztott fővel csendesen darokkoztak. A tárgyalást megelőzőleg visszavonult a törvényszék tanácskozni s Ítéletét sí előre hozta meg, hogy annak idején ne kelljen sokáig gondolkozni.

Röviddel 4 után megjelent a szo'ga s helyre intette a jelenvoltakat. Villamos csengetyü szólalt meg, minden tekintet az ajtón csüngött, melyen át a törvényszék voít megjelenendő. Asztalra, székre, állottak s még a vádlottak is kíváncsian lesték az ajtó nyílást.

Hosszas, de türelmes várakozás után megjelent az elnök s háromszor rázta-meg fejét, mint bősz oroszlán harcz előtt sörényét.

Ájtatos menetben követték az elnököt a szavazó bírák, a fő m a m elük fölcsapta imakönyvét és csendes imában lelke üdvéért imádkozott.

Az ügyész megáldatta magát szomszédjával s két skatula javított pirulát vett be.

A jezsuita Gárdos I. babérkoszorújával fején, csuhája alól kihúzta makrapipáját, rágyújtott’ s végtelen észtbontó bájfüsttel töltő meg a levegőt.

Tojás ur ráült az elnök cyliuderére, még egy pillantást vetett környezetére s nyugodtan aludta a boldogok álmát.

A vádlottakat a billiard asztal tetejére ültették, hogy mindenki lássa, a védők az ablakmólye- désekben foglaltak helyet, hogy a teremből kiszorult közönség az utczán is hallhassa a védbeszédet.

Elnök: Igen tisztelt állandó választmányi, társasköri-kaszinói-köregylet, mélyen tisztelt megjelent tagok és urak !

0 felsége . . . azaz elnöki tisztségemhez hűen jelentem megs kértem a szives megjelenésüket, hogy tudomást szerezzenek, miszerint a király 0 felsége keze írásából kifolyt méltóságok és nagyságok, kik Isten szent akaratából egyletünk tagjai, a mi, már tudniillik az állandó választmány és elnökség: tisztaságát és korrekt eljárását valódi in- tentióját .... és mivel tisztaságunk és becsületünk külsőnk láttára is kitűnik, kérem magasröptű jegyzőnk jegyzőkönyvének fölolvasását, mely az Ítéletet is magában foglalja s annak idején azt jóvá hagyatva mihelyt 0 felsége (ügyész közbe szól : kérem ez már volt!) hja-ja, mivel ezt már elmondtam a gyűlést megnyitottnak mondom s most tessék határozni mi már határoztunk. (Víg kedélyes hangulat, zaj és ordítás éljen az elnök, fényképészt ide, bravó! A szomszédból rögtön meghozták a fényképészt, ki az elnököt lekapta s képeit 10 krért az orgona javára árusítja.)

A jegyző keresztet hány magára s fölolvassa a hamis jegyzőkönyveket, melyekhez magyarázatként a jezsuita bolondul füstöl, czélja lévén : közgyűlést, alapszabályt, tagot, nem tagot, vádlottat, védőt, szóval minden jelenlévőt kifüstölni, mi azonban a legjobb akarat mellett sem sikerült. A jegyzőkönyv meghallgatása után a védők léptek sorompóba s kezdték az elnököt s kedves társait mosogatni, de mivel a legerősebb dörzsölés után sem mutatkozott tiszta folt rajtuk, s az elnök és társai a nagy fájdalomban, mit a dörzsölés okozott, ordítoztak : eláll, megvonom a szót, ne beszéljen, nem engedünk magunk fölött Ítéltetni stb. Szóval józan észre téríteni a törvényszéket nem lehetett, a védők a végletekre mentek, neki rontottak az elnöki emelvénynek, az elnököt lerántották, a jezsuita makrapipáját tojás fejére vágták, ki ordítva riadt főt álmából s tapogatta fejének lágy részét, a fő- mameluk térdre esett s könyörgésre fogta a dolgot, a zavar tetőpontját érte, midőn a jezsuitát földre tepertők, babérkoszorúját letépték s újra fejéhez vágták (halálhörgés, könyörgés és szítkozó- dás, zűrzavar és lárma). A vádlottak igazságért, a törvényszék életéért könyörgött, az ügyészt pirulái mentették meg — közeledni senki sem mert feléje, nagy verekedő gomolyhoz hasonlított az egész. Ha a pokolban az ördögök föilázadnak s élet-halál harczot vívnak, segítségül liiván a tüzet, vizet s minden meghódított lelket .... akkor csak megközelítve volna az influenza bünper végtárgyalása. Az elnök négy-kéz láb tudott menekülni a biztos haláltól, az uj czylinder behorpadva a sarokban hevert. Végül is valakinek, ha jól emlékszem komámnak, jutott az a szerencsés gondolata, hogy

és közönség. Rövid néhány perez múlva mély csend honölt a csatatéren. A mözsi szomszéd elmondta a búcsú imát s azzal távozott. Reszkető: tagokkal s csendben bújtam elő a biliárd asztal fiókjából’. Ali tárult fel szemeim előtt ? ! Összetépett jegyzőkönyvek,, darabokra hullt pipa maradék, Gárdos

J. babérkoszorújának foszlányai, az elnök bezúzott cylinders, törött poharak, fölfordult székek, '— szilánkokra tört dákók, ablak cserepek, a gyászlobogó rudján a kilyukasztott alapszabályok leöntve fekete kávéval, tojáshéj és a terem közepén a zokogó. szolga, a szemtelenség, hazugság, rágalom, gyalázat, erőszak, és bizalmatlansággal telt nehéz füstös levegő ablakon, ajtón tódult kifelé ... az önkéntes tűzoltóság kivonult: tűznek gondolta a füstöt, útközben nagy szerencsétlenség érte, az elnök leesett a fecskendőről s azóta nem eszik se zsömlét se kiflit, de meg nem is gyógyíthatja magát, orvosi segítség nélkül, éhhalállal óhajt kimúlni ez árnyék világból, melyben grasszál az orosz

Influenza.

Fürdői levél.'”

(Duna-Földvár.)

II.

A égrevalahára itt vagyok ahová szivem, lelkem vágyott. Élvezem a Duna üdítő habjait, s felejtem a közelmúlt fáradalmait. Oly jó megpihenni ott, hol kellemes az élet és jók az emberek.

Es mégis nehezen váltam meg — habár csak rövid időre is — azon helytől, hol úgyszólván gyermek-éveimet éltem át, s hol később annyi bánatos napokat szenvedtem keresztül No, de hát voltak örömeim is, s ezek mindenkor ellensúlyozták a fájdalmakat, és mentettek meg a kétségbeeséstől;

Afrikai hőségben indultam útnak, könnyű pod- gyászomat elhelyezvén magam mellé a szekszárdi úgynevezett fiakkerese k egy rozzant alkotmányán ; de alig tettük meg a fél utat, már egy roncsokban levő kocsit találtunk, melyet a' rajta volt utasok kis serege vett körül, busán elmélkedvén a múlandóság fölött.

Könyörültem rajtok. Aggódva bár, hogy hasonló sors ér, inig az állomáshoz érünk, mégis fölszedtem őket magam mellé, a vállalkozási direktóriummal együtt, s igy mindannyian szerencsésen az állomáshoz értünk.

Hajóra szállva kicsi, de elegáns közönséget találtam. A hölgyek bizarrizlésü öltözéke azonban sokat leront a nekik tulajdonított elegancziából. — Nem vagyok igen beavatva a toillettek titkaiba és mégis észrevettem, hogy sok rajtuk a talmi, s hogy a plasztikai bájok mind hamisítványok.

Sajátságos alkotása a teremtőuek egy nő : — értem az oly nőt, ki határt semmiben és igy a divatban sem ismer, s mindig a túlzásokban a végletekben keresi a hatást. — Rendjén van a dolog mindaddig, mig a hiányokat igyekszik pótolni ; de, ha ilyenkor túlzásokba esik, akkor nevetségessé válik és szánandó lesz. Az ily nő aztán — természetesen esztétikai ízlés hiányában — mindent utánoz, nem törődvén még azzal sem, ha eleven kotlós ül kalapján, vagy nyávogó macska kényeskedik tur- n űrjén.

A hajón megélénkült kis társaságunk. N. kapitány ur egyszerre 3 tábori székre ülve beszélte í el biczikli.jével Belgrádba tett útját, és még miu- ; dig érezni vélte az Ada-Kalei finom illatú cziga- rette füstöt, melynek dohánya 300 frt volt kilog- ramkint. Idáig csak jól folyt dolgunk, de majd hogy bajba nem keveredtünk „Kalocsa*-Uszód“-i állomásnál. Amióta a cs. és k. gőzhazjó-társaságnál is behozták a zónát, — azóta az utazó közönségnek semmi értéke sincs. Tök, hagyma, csirke, lúd, dinnye, borjú, malacz mind-mind előbbre való az utazó közönségnél, s könnyen megérhetjük, hogy a közel’jövőben kofa ő nagyságaik foglalják el ket- reczeikkcl az első osztályú salonokat, az utazó közönség pedig mint valami szállítmány a hajó orrában húzhatja meg magát nagy szerényen. No már pedig annyi figyelmet és gyöngédséget csak elvárne torlaszolja el sápogó kácsákkal, kosarakkal, tyukketreczekkel legalább addig, mig a másod és harmad osztályokon hely akad.

E helyen fel kell említenem azon szegény matróz fiút is, ki a dinnye illatárjától elkábulva a Dunába szédült, s csakis a gyors segítség mentette meg ismét az életnek.

Kevéssel 9 óra után kötött ki hajónk- Duna- Földváron. Régi ismerősök, jó barátok várakoztak rám, mely gyöngéd figyelem kimondhatlanul jól esett; ele még mélyebben érintette lelkemet az az ezüst hangú öröm-sikoly, mely amonnan abból a kedves társaságból felém hangzott. Megismertem. Tehát még nem feledte' el az a kedves lény a szekszárdiakat még évek teltével sem ? !!

Másnap fölkerestem az uszodát. Megszépült az egészben. Mintha ünnepi köntöst vett volna magára ; de a mi már közeledésemkor feltűnt, az a néma csend volt. Hiányzott a múlt évi élénk zsivaj, a fürdőzők gyéren mutatkoztak, s mintha a Duna lágy hömpölygése is azt súgta volna: minden, minden a régi kellemében, csak az emberek rajongása és lelkesedése a fürdő iránt szűnt meg.

Ez évi saison tehát kedvezőtlenül fog záródni a pénztárra nézve ; pedig ez évben is tetemes kiadásokat fordított a fürdőre, sőt mondhatni áldozatokat hozott a tulajdonosa, s igy megérdemelné a közönség részéről az együttható támogatást; mert ha már tiszta jövedelem nem lesz is, legalább veszteséggel ne zárja le a nemeslelkü vállalkozó számadásait. Vaj job mit szólna D.-Földvár közönsége, ha Etl ur a kellő pártolás hiánya miatt egy elkeseredett pillanatában fölszedeti az egész alkotmányt, és elviszi oda, hol hálásabb pártolókra lel ? ?

Szeretem hinni, hogy ez nem fog bekövetkezni és hogy D.-Földvár intelligens eleme mindent el fog követni, hogy Etl úrral ez évi veszteségeit elfeledtesse, s hogy magának a fürdőt jövendőre is biztosítani tudja is, akarja is.

jFővárosi krónika.

(Akik korán kelnek. —Lapkihordónők. — Pónztárosnők. — A varrónő.)

Budapest, 1890. augusztus hóban.

A vidéki bájos olvasóné, ki reggel 8 órakor hagyja el nyughelyét, legkevésbé sem sejti, hogy a fővárosban hány ezer nő van, kik azon órában már 3 — 4 óra óla talpon vannak szükségből Igen, keserű szükségből, mivel rá vannak utalva, hogy a megélhetésre dobozzanak, sokat dolgozzanak, s e czélból korán keljenek. Remélem, hogy e lap kedves olvasónői kedvében járok, midőn mai krónikámban azon szegény nőkről Írok, kik korán kelnek.

*

* *

Nem tartok czáfolattól, ha azt állítom, hogy a főváros összes területén legkorábban kelnek a h i r 1 a p k i h o r d ó n ő k. Alig virrad, már elhagyják a lakásukat és sietnek a nyomdába, hol az expeditió végmunkájánál segiteniök kell. Még égnek sárga fényükben a gázlámpák, midőn már végig suhognak óriási csomagaikkal, nyögve terhük alatt, az utczán ezen asszonyok és leányok izzadva, fáradtan, de szótlanul, mint a hangyák. A kávéházakban korán kell már az újság, hiszen a nagy kávéházak már hat óra előtt nyitvák vendégek fogadására, kik a pinezéreket rútul összeszidják, ha asztalukon kedvencz lapjukat nem találják. A távo- labban lakó lapkihordónők azért gyakran, vasárvagy ünnepnapok előtt, midőn nagyobb az expeditió, az éjjelt a nyomdában töltik, hogy reggel el ne késsenek. Nagy munka az, a mit e szegény nők nagyon csekély fizetésért végeznek ; a városban sok házban 3—4 emeletet mászniok kell, hogy az újságot kézhez juttassák; s igen pontosan kell eljárniok, mivel a legkisebb hibáért vagy tévedésért megy a panasz az administrátióhoz, mely aztán brevi manu elbocsátja őket. Hát még azok hogy izzadnak, kiknek O-Budára, Újpestre vagy a nyaralókba kell ezipolniök a lapokat! Kocsin nem mehetnek, mert a 10—.15 krajezár, a mit erre adóz* Múlt számunkból térsz tiké miatt kiszorult.