Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)
1890-01-15 / 5. szám
II. évfolyam I. szám. Szekszárdi, 1890. január 15. mmiiFlu. P, _ / Szerkesztő-tulajdonos: Geiger Gyula, a kihez úgy a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, mint a hirdetési • és előfizetési pénzek küldendők. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárd, Sétpatak-utcza 1113. Megjelenik minden hóban egyszer s állandó havi mellékletét képezi a „Szekszárd Vidékének“, s ennek előfizető ingyen kapják. Külön megrendelve egész évre 2 forint 50 k r a j c z á r. ZEHEii'detö ezégeink szives figyelmébe. Ha a beküldő hirdetményét a „Tolnamegyei Hölgyek Lapjában“ kivánja felvétetni, kérjük e körülményt különösen megjelölni. A divat-, és női munkák- rukák-, ékszer-pipere-czikkek, általában hölgyeinket érdeklő hirdetéseket lehetőleg itt fogjuk közölni. Hirdetési díjak : mint a főlapban. Szilveszteri elmélkedések. Az élet száz és százféle csillámainál mindenkor gyönyörködtetőbbnok és varázsszerübbnek találtam a természet fenségét. S ha fáj az élet, ha fáj az igaztalan emberek lelketlensége, akkor ki, — ki a szabadba vágyom. Mintha ott közelebb érezném az Istent, hol minden az Alkotó mindenhatóságáról, az őserőről tanúskodik. A nyíló tavasznak üde lombokkal telt bája, úgy a hangtalan lémondó télnek szelíd, szent bánata, az ég milliárdnyi csillagai, mind mind uj reményt gyújtanak a csüggedő leikébe. Tehát most is, midőn egy lefolyt küzdelmes évnek határainál lelkem visszarepül, végig tekintem, hogy a sors keze által hiiitett öröm- és bánatvirágait füzérbe gyűjtve, újra átéljem ezek minden gyönyöreit és minden szenvedését, és midőn a fájdalom mintegy átrezgi szivem húrjait, kedélyvilágom már egészen át van hatva az elegiai hangulattól, — sietve menekülök az előttem oly kedves kis oázni, mely körülöleli monumentális megyeházunkat, és előnyös, kimagasló fekvésénél és festői kilátásánál fogva vonzó pontot képez városunk por- vagy sárten- geróben. Ezúttal azonban hasztalan minden menekvés. A természet képe sem deríti fel lelkemet. Hiába tekintek a délnyugati kis hegylánczolatra, mely oly szép, hattyupelyhes palástjában; hiába a könyfátyo- lozta szürke égre s a jégvirágos faágakra. Mit sem változtatnak hangulatomon ; sőt ez a csendes dermesztő hideg sem fojtja vissza az agyban a gondolatokat s nem fagyasztja meg a szivben az érzelmeket, mivel mint árny, kisér mindenüvé a búcsúzó Szilveszter apró, kifáradt, bágyadt arcza, és vele együtt a múlt, jelen es jövő egész világa. Mily balga a szív, hogy a fájdalom mindig mélyebb nyomokat hagy benne, mint az öröm érzete. Es az érzelmek folyvást növekvő és változó hatása alatt még Szilveszter apónak is szemrehányást teszek, megjegyezvén : hogy az ő uralkodása alatt a teremtés remekei —az emberek — mintha elégedetlenebbek lettek volna, mint az előző években. Bizonyítja ezt az öngyilkosok rendkívüli nagy száma. De az öreg türelmetlenül válaszok : hiszen az emberek kielégíthetetlenek voltak és lesznek is mindenkor. Az emberiség három különböző elemből áll- ván, u. m.: idealisták, moralisták és realisztikusok; tehát különböző erényeik és bűneik következtében örökös harezot folytatnak egymással, és ki e küzdelemben kimerül, végre önmaga ellen fordulva öngyilkossá lesz. Elég ! elég az árnyképekből! — Hisz megdermeszti a szivet és elborul a lélek ! És tekintetem önkénytelenül vigaszért fordi- tám a természet templomához, a könyfátyolyozta égre, és ime — ott az északkeleti oldalon szintén egy kis oázt képez egy darab tiszta égbolt, melyen gyönyörű rezgő fénnyel ragyog a világegyetem egyik elsőrendű csillaga, a szép Kapella. És a képzelet szárnyai ragadnak magukkal, — gyorsabban szállva Kapella fényével, mely tudvalevőleg 72 év alatt jut a mi vén földünkre, — magammal vívón Diogenes lámpáját, tökélyesebb és boldogabb embereket keresendő. Az első pillanatra elbűvöl az a ttindéries ragyogás, melyet Kapella egének 3 napja ereszt szót, bíborvörös, ibolya és aranysárga sugarakkal. Az emberek egy része a levegőben repked, mig a többi alant tapossa a rögöt! Kérdésemre megmagyarázták a különbséget: amazok közelebb állanak az istenséghez, emezek pedig az állatvilághoz! Ah ! El-el innen vissza ! Tehát mindenütt egyenlő az emberiség ? ! ❖ :J: * Es környezetem megértette gondolataimat. Ezek a művészi kezekkel rendezett, megjege- czesedett tamarikszok, hárs, kőris és papirusfák szomornan kezdtek hajlongani. Zizegő ágaik panaszosan suttogák : igen, — igen azoknak az embereknek — különben egy kiváló példánya minket is megszomoritott, mert elbucsuztatta tőlünk tán örökre azt a kedvesen csevegő vidám társaságot, melyre esténkint oly mámoros örömmel vártunk, mert felélénkítő monoton világunkat. Még most is sajog szivünk a válás bánatos érzésétől, ügy fájt, hogy nem ábrándozhattunk többé dallamos hangjaiknál. Oh, pedig akkor még a hervadás költészete sem hatotta át életünket. Eózsa-illatár fűszerezte üde tiszta légkörünket, nem sárgította és hullasz- totta le lombjainkat a kegyetlen tél, és — mégis alig gyönyörködtek többé bennünk. Ha házunk bájos úrnője olykor-olykor meg nem jelent volna köztünk, vigasztalhatatlanok lettünk volna elhagyatott- ságunkban. És én, ki oly sokat időzöm köztük, — megértve panaszaikat, vigasztalóm őket; mondván: hogy majd a nyíló tavasznak bája, a lombok költőinek vidám csicsergése, enyhe zefir fuvalma, virágok szinpompája és illata, zöldbársonyos fűnek harmatos csillogása mind mind körükbe fogja vonzani azokat, kik a természet szépségei iránt fogékonyak. Azokat az apró töviseket, melyeknek szúrása a szívig hat, — hagyjuk meg védelmi fegyverül azoknak a rózsáknak, melyeknek életére törnek kegyetlen kezek, hogy másokat is gyönyörködtetve, hadd élvezzék ephemer életüket, mivel azok a nagyon is szükségeseknek bizonyult gondos „arguszi szemek“ sem képesek tán kellőleg megvédeni őket. A mi pedig a szívtitkok búvárkodásait illeti, szabadjon megjegyeznem, hogy szerintem ennél nincs hálátlanabb valami, mivel a psyehologiai és logikai ismeret sem csalhatatlan, és könnyen a tévedés vétségébe eshetünk. De csitt! Szilveszter apónak órái megszámlálvák. Csak menj menj aludni öreg ! íme e fenyőág, (a szenvedés szimbóluma) — vidd tőlem emlékül! Derült arczu ifjú utódod közéig, udvaroncza a r e m é n y, e csalfa tündér kíséretében. Üdvözöljük őt: a „Boldog uj évet 1“ Abaffyné Domsits Antónia,
