Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)

1890-06-05 / 29. szám

SzekszéurcL "V iclélsze. — Leköszönt biró. Mayer István Bátaszék községi biró állásától lemondás folytán felmentetett. — Kifogott hulla. Né ni e tlr Jó/.sef gemenezi révész a Dunából egy ismeretlen férfi holttestet fogott ki. A bulla egyik zsebében egy ezüst crát és lánczot, a másikban piros szegélyű zsebkendőt találtak. — Postamesterek kinevezése és betöltendő állások. E hó folyamán a pécsi posta és távirda- igazgátó által következő postamesterek neveztettek ki: Nincsich Berta pécsi lakos Izsépre és Retzer Karolin pécsi lakos Hidasdra, özv. Fülöp Józsefné szül. Thurn Anna Véméndre, Peczelinann Paulin Gyenesdiósra, Bubla Gizella Belegre, özv. Szakács Pálné szül. Sipos Hona Jákóra, Pammer Francziska Pölöskére, Dömötör Emilia Kilitire, Vincze Fran­cziska Felső-Segesdre, Baranyay Kálmán Lesencze- Tomajra és Zemlényi Sándor Tolnára. — A múlt hó folyamán ideiglenesen beszíintetetett arányosi postahivatal ismét meg fog nyittatni, mi czélból a betöltendő postamesteri állásra a pályázat kihirdet- tetett, melynek határideje e hó 29-én járt le. — Betöltendő továbbá a himesházai, szentlászlói (So­mogy), mura-kereszturi és goricsáni ('Zala) posta- mesteri állás. A szabályszerűen okmányokkal ellá­tott kérvények a pécsi kir. posta és távirdaigazga- tósághoz intézendők. — Gyászhir. S i s s o v i c s János tamási] plébános, a dombovár-járási takarékpénztár elnöke, munkás és példás életének 58-ik, áldozárságának 34-ik évében, szombaton délután rövid szenvedés után az urban elhunyt. Temetése impozáns módon ment végbe a környék és a város intelligencziájá- nak részvételével. — Lapunk egyik múlt számában „A csikó bolondja“ czim alatt megjelent curiosumhoz közli döbröközi tudósitónk, hogy Osilhag Pál ellen — ki a csikó tulajdonosa volt, — neje 200 frt erejéig pert indítván, e perben a szép csikó lön lefoglalva; a már kitűzött árverés elől azonban Csillag a csikóval együtt elillant. Pár nap múlva sikerült őt itthon megcsípni, s a csikót tőle elvenni, melynek bírói elárverezése e hó 16-án történend Tamásiban, 150 frt kikiáltási árral. — Bárkinek is van tehát alkalma a Felségnek szánt lovat potom árért megvenni.- Veszett disznó. Üesényben B. Kovács Jó­zsef ottani lakos disznója megveszett és néhány disznót megmart. Csepke Gábor megyei állatorvos a disznót felbonezolta s a veszettséget konstatálván megtette a szükséges óvintézkedéseket. rázkodtatá az élő lényeket — ez oly dördület volt, mely a kenye-kedve szerint játszó vihart is megál- lapitá, csak az eső szakadt még idomtalan kacza- gásaival, de nem lóvén mi ellene álljon — ő is odébb ment. Dunay Zoltán öntudatlanul összeroskadt, gyen­ge volt, nagyon gyenge. Vére erősen lüktetett, feje szédült, fülei zúgtak, szemei elhomályosodtak, fo­gai vaczogtak, fájt minden tagja, beteg volt, na­gyon beteg. Fél lázban szendergett, de érzékei igen ki voltak feszítve, s úgy tetszett, mintha halott volna ezen üregben, lassú, susogás szerű s harmó- niátlan beszólást, homlokát megtörülte s jobban fi­gyelt, de csak a refrainjét vehette ki: átok reá, átok ! Lassankint feleszmélt, a susogás nem hallat­szott többé, hanem egy remegő, de elhaló hangon, az érzéki ösztön által sugalmazott gondolat menet ragadta meg figyelmét, — egy sarokban megla­pulva, hallott ilyen forma lassú vontatott han­gokat : — Küzdelem teljes szép élet, gyászkeretü si­vár valóságban, itt elhallgatott, de csakhamar foly­tatá, erősen rezgő férfi szózaton .............Munkás él et, elnyomott nép vezetője lenni, mily láz álmák, s mily szomorúan hat a csalódó szív felébredése­kor. Ragyogó s csillámlóan képzelt álmák, mily borongó fátyolt von a romlatlan szív húrjaira a felujuláskor. Ifjú szivek bóditó, balga légvárai és álmai, szép reményei, mint tenyésznek a csalókás VE GrTiTE S E K. — A barlin-hamburg-nordcapi kirándulás iránt, melyet a magyar államvasutak városi menet­jegy irodája rendez, oly nagy érdeklődést keltett a nagy közönség körében, amely ettől az utazástól természetszerűleg várható volt. E nagy érdeklődést tekintve, a menetjegy iroda abban a szerencsés helyzetben van hogy az eddigi amúgy is nagyon alacsony árakat leszállíthatta, amiről a programúi ad részletes felvilágosítást. A programra külön­ben megjelent és bárkinek kívánatra megküldetik. A közönség érdeklődéséről általában az nyújt tájé­koztatót, hogy épen háromféle az a csoport, mely eddig a résztvevősre jelentkezett. Ezek elsejében, mely csupán Berlinig utazik, túlnyomóan olyanok vannak, akik mint valamely lövészegylet tagjai csatlakozni kívánnak a budapesti lövészegye­sülethez, mely a berlini nagyszerű lövószünnepélyre utazik, hogy ott a magyar lövészet minél méltóbban legyen képviselve ; a második csoport, mely Ham­burgig megy, jobbadán olyanokból áll, akik vala­minő tengeri fürdőt kívánnak meglátogatni. Mig a n o r d c a p i kirándulók, akik a kirándulás hosszú tartama miatt valószínű leg a legkisebb cso­portot fogják képezni, a társadalom elitjéhez tar­toznak, főurak, tudósok, Írók, stb. — Általában az eddigi összes jelentkezők, nemcsak nagy utazó kö­zönséget, de észrevehetőig elegáns társaságot fog­nak alkotni. — Milyen legyen az asszony ! Megkórdcztet- vén egy szakértő ur, erre igy felelt meg ; az aszony legyen olyan, mint egy karmantyú : melegítsen ben­nünket, — mégse legyen olyan mint a karmantyú, a mely tudvalevőleg kívül érdekesebb mint belül. — Az asszony legyen olyan, mint a holdvilág ; szelíd, — mégse legyen olyan, mint a holdvilág, a mely a férfiak fejetetejére szokott kerülni. — Az asszony legyen olyan, mint a gázlámpa, világítson utainkon. mégse legyen olyan mint a gázlámpa, a mely tudvalevőleg hirtelen lángra lobban. — 4z asszony legyen olyan, mint a távirda-drót. sokat tudjon, de keveset fecsegjen ki, — mégse legyen olyan, mint a léggömb, t. i. ne akarjon mindig felülkerekedni. — Az asszony legyen olyan, mint az uj asztalkendő, olyan tiszta, — még se legyen olyan, mint az asztalkendő, melyhez mindenki oda törülheti a száját. VIDÉKRŐL. Tolna. Tisztelt szerkesztő ur ! A gyászinduló hangjai még fülembe hang­zanak, a búcsú beszéd legjobb barátaimat még szomorú hangulatban tartja, a behantolt síron a föld még lazán nyugszik koporsómon s már is akadt utódom, ki — mint a T. K. szerkesztői ize- neteiben olvasom, magát svindli módra „Influ­enzának“ adja ki. Ne higyje tisztelt talmi in­fluenza, hogy én oly hamar elpusztulok az árnyék­világból, az e féle nyavalya, mint a milyen én va­gyok, nem szűnik meg oly hamar. Vissza jöttem a a túl világról hova dr. K. M. oly szívesen küldött s kikérem magamnak a jövőben nevem használata mellett akár a T. K., akár más hírlapba munkámba kontárkodni. Különös fogalom az a becsület. Múlt évben arczul csaptam valakit, mert ... a feleségem kí­vánta. Bepereltek a járásbíróságnál és az elitéit, nem használt apellatióim, mit a legmagasabb itólő- szókhez benyújtottam. Az excellentiás püspök ur, ki a pünkösdi napokban nálunk járt, körülbelül há­rom ezer embert csapott arczul, de nem hiszem, hogy valakinek is eszébe jutna e miatt a járásbí­róság elé menni ? Láttam püspököt. Eljött Tolnára látogatóba s hogy kellő fogadtatásban részesüljön roppant nagy és előrelátó intézkedések történtek. Az utczák meg­söpörve, a templom fölókesitve lett, a kőből faragott szentek uj köntösbe öltöztettek. Nagy diadal kapu zöld virágos koszorúkkal, számtalan zászlókkal volt felállítva. Bandérium, elöljáróság, tűzoltóság, isko­lás gyermekek, tanítók, papok, iskolaszék (tagok nélkül) és sok ájtatos hivő ünneplő ruhában indult fogadtatására. A község határánál az elöljáróság, a diadal kapunál a tüzoltózenekar és tűzoltóság fo­gadta a nagyméltóságu püspököt és kíséretét. A fogadó beszéd itt elmaradt, mert a kegyelmes püs­pök ur lovai meg nem állottak. Rohanva jött a bandérium, utána végtelen kocsisor, aztán a tűzol­tóság a Radeczky Indulóval, körülöttük csoporto­sultak a gyermekek, asszonyok, férfiak és mind­azok, kik az ütenyes lépkedóshez bizonyos hivatást éreznek: feleségem, komám stb. Befejezésül a sze­rencsétlenül járt lovasok véres orral sántikáltak. Rövid hála ima után a plébánia lakban fogadta leereszkedő, nyájas mosolylyal a tisztelgő csoporto­kat a kegyelmes ur. Katona tisztek, uradalmi tisz­tek, elöljáróság, tűzoltóság (a kürtös a general mar- sot akarta fújni mit azonban az elnök betiltott), iskolaszék ; én, feleségem és anyósom mint magán­személyek, végül a kereskedők tisztelegtek. Utób­biakat Hadschi Loya vezette s arra kérte a véghetetlen jóságu, püspök urat, lenne kegyes min­den esztendőben szegény elhagyatott városunkba jönni bérmálni, hogy a tönk széliére jutott keres­kedés és forgalom uj életet nyerjen. — Persze ez tetszenék, de mit csinálnánk mi szegény bérma­világ homályos éjjibe. Oh zsenge boldog ifjúkori évek, mily hamar eltűnnek a visszavarázsol hatatlan rég elmúlt időkből . . . rég eltűnt bennem is már azon képzelet, melyek a légvárak szilárd talaján tö­rekednek megingathatlanul felépíteni, hanem küz­dők, szenvedek és nélkülözök, de jutalomra azért még nem tartok igényt, mert az emberiségből ki­halt azon nemes indulat, mely ez elismerést nyújtja a fáradhatlan munkának. Ifjú vagy, a tudomáuy nagy halmoza után kell törekedned, tanulj — so­kat kell tanulnod, s ha majdan a bibliotheka őrültté tett, akkor boldog lehetsz — de másvilágon, mert itt lent a nyomorba küzdöttél. Dolgozz reggeltől estig, nyugtot tested ne leljen se éjjel se nappal, — feljöttekor kezd a munkát ott, hol virradatkor kezd a munkát ott, hol virradatkor végezted ; hisz a lomhaság férfiúhoz nem illik, virradni fogsz vér verejtéket itt e földön — a chaoszba, enyhülésed és nyugtod lesz majd a sir ! — Erre egy lágyan csengő hang, gyermekies nyughatatlansággal mondá: de kedves atyám ne bántson a száműzés nagy keserve. A vihar elmúlt, elcsendesedett — tropikus hőség keletkezett, s ezen tulcsigázott sillogizmus befolyása alatt Dunay kigyógyult, de alig ért a történtek felett gondolatait rendezni, midőn lépte­ket hallott az üregből közelíteni. Kis vártatva fu- valom szerűen kérdé egy dallamos hang : — Üdvvel jött ? — Életben, halálban az önöké vagyok, sokat vagy keveset tudok róluk — az mellékes, de ha van egy meleg szívre, egy jó barát forró érzemó- nyére, erős karra szükségük, fogadjanak társul szívesen. A galambősz öreg fájdalmas vonásairól, de magasztos és büszke tekintetével kellemes, meg­nyerő hango.1 mondá: — Száműzöttek vagyunk szeretett hazánkból, hogy miért? — megfogja ké­sőbb tudni, akkor, midőn még csak a sir van ré­szemre vissza —reményiem, jó barátunk fog lenni, nem kérünk mást, mint sziveinkért — szivét. Az öreg vakmerő kinézésű, hófehér haja vál- láig ér le, azonban szeméből a nemes tűz még nem aludt ki, arczán mély barázdákat visel az el­múlt idők viszontagságaiból és küzdelmeiből. Meg­törhetetlen vasakaratában, a sors már kemény pró­bára tehette ki, különben makacs, semmi szolgai- ságot nem tűrő, nyílt jellemű férfi. Fia, mintegy. 25 éves, a szeretet és jóság mintaműve, fekete szempillái és kék szeme nagy büverőt kölcsönöznek a szemlélőre, ábrándos kinézésű, de izmos és erő­teljes. A zöld pázsiton helyet foglaltak. Az öreg mélabus hangon alig kezdő elbeszélését — a köl­csönös bemutatások után — hogy a szomszéd or­szágból politikai okokból száműzetett, s mig egy csendes községet nem fog találni, állandó megte­lepülésük végett, addig is az emberiségtől távol

Next

/
Thumbnails
Contents