Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)

1890-05-29 / 28. szám

II. évfolyam. 5. szám. Szekszárd, 1890. május 29. Szerkesztő-tulajdonos: Geiysr Gyula, a kihoz iiíry a lap szolionii íészéio vonalkozó közlemények, mint akiuletési és előfizetési pénzek küldendők. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárd, Pándzsó-utcza 1022. Megjelenik minden hóban egyszer s állandó havi mellékletét képezi a „Szekszárd Vidékének11, s ennek előfizetői ingyen kapják. Külön megrendelve egész évre 2 forint 50 krajczár. IE3Ii:rd.etc> czégeink szives figyelni élő e_ Ha a beküldő hirdetményét a „Tolnamegyei Hölgyek Lapjában“ kívánja felvétetni, kérjük e körülményt különösen megjelölni. _ A divat-, és női munkák- rnhák-, ékszer-pipere-czikkek, általában hölgyeinket érdeklő hirdetéseket lehetőleg itt fogjuk közölni. Hirdetési díjak : mint a főlapban. Leányaink érdekében. Sajátságos árnya az emberiség fejlődé­sének az, hogy inig mindenben haladást ma­tatott, addig a nő jogainak elismerésével min­dig késett. A nőt csak szolgának tekintette. Csak néhány évtizede annak, hogy a nők jogával és így a nőneveléssel is többet foglalkoznak. Hazánk is már mindent megtesz, hogy leányaiban derék, hazafias, művelt hon­leányokat nyerjen. A hol csak anyagi helyzete engedi, iskolákat állit s kényszeríti az egyes váro­sokat, hogy leányainak érdekében tegyenek, amit tenni lehet. És a városok nagyobb részben be is látják, hogy a nőnevelés elsőrendű fon­tosságú. Mert a nő az, ki nagy befolyással hat családja jólétére; az anya az, ki legnagyobb hatással van gyermeke, a jövő nemzedék testi, lelki s erkölcsi épségére. A nő az, aki felébreszti a vallásosság, munkásság, rend szere tét s hazafiság nemes erényeit a gyermeki lélekben. És ha a nő a családi boldogság főté­nyezője, akkor a magyar nő szeretett hazánk jólétének, fényének, boldogulásának egyik legfőbb faktora is. De valamint minden fej­lődésnek van alávetve, ép úgy nőink sem születnek azon képességekkel, miket egy, nem mondom modern nőtől, hanem egy hazafias magyar nőtől meg kell követelnünk. Nőinket a legnagyobb gonddal művel­nünk és nevelnünk kell. Neveljük pedig az eszményi, igaz, szép, jó s erkölcsösségre, s oktatás által hassunk ösztöneire, gondolat- s érzelem- világára. Hazánk minden nemzetisége, minden vallásfelekezete felfogta a nőnevelés e ki­mondhatatlan fontosságát, s igyekszik min­denféleképen azt előmozdítani. Városunk is belátta már a mostani állapot tarthatatlanságát, s igyekszik valami módon e helyzeten javítani-; de eddig még minden eredmény nélkül. Az igaz, hogy nincs pénzünk, az is igaz, hogy a magas kormány sem hajlandó számunkra egy felsőbb leányiskolát állítani; de ha azt mondaná a polgárság, hogy „kell“ lenni, adna e szó eszmét s ezt még­is valósítaná. Én is egy eszmét pendítek meg. Áll­jon elő vele, aki jobbat tud. Felsőbb iskolánk nem lévén, kétféle- képen segítünk mi magunkon. Vagy elküldjük leányainkat más vá­rosba, vagy pedig ne.velőnőket tartunk. Aki elküldheti gyermekét a szellem kiművelése érdekében egy nyilvános felsőbb tanintézetbe, azt nagyon helyesen leszi. Az ily tanintézet sokoldalúkig hat a leányka lelkére. S ha iskoláit bevégezte, nem sok kell, hogy a mai értelemben vett művelt nő váljék belőle. De van e dolognak is több bibéje. A leányka nélkülözi a szülői házat s legtöbbször a nevelő intézet nem igen törő­dik a reá bízott növendék házias nevelésé­vel, legföljebb azzal, hogy otthon üljön s hogy kissé magoljon. Az ilyen tanitás tömérdek pénzbe kerül s Így csak a jobbmóduak tolielik ezt meg. De ezen mód nagyon egyoldalú ; mert nem elég, bogy ismerjük Aranyt, Petőfit, Schil­lert, Daniét, Miltont stb; nem elég, hogy helyesen beszéljük nyelvünket s talán más idegen nyelvet is ; nem elég, hogy a zené­ben jártasak legyünk, hanem kell, hogy mind e szép dolgok mellett tudjanak höl­gyeink ízletes kenyeret sütni, Ízletes étele­ket készíteni, baromfiakat okszerűen tenyész­teni stb stb; szóval, hogy legyenek jó gazdasszonyok is. Erre nézve pedig legjobb iskola a szülei ház. Rosszabbul vagyunk azonban az ott­honi tanítással. Többnyire oly nevelőnőkre bízzuk leá­nyainkat, kiket — tisztelet a kivételnek — még magunknak kellene nevelve oktatni s ezek is vagy németek, vagy svájeziak, vagy tudja az ég, hogy honnan valók. Magyar nevelőnő nálunk fehér holló. A legtöbb szülő azt hiszi, hogy a ne­velőnő által nyert franczianyelv tudásának hitt gagyogás s zongorázásnak elnevezett klampirozás már non plus ultrája, a művelt­ségnek. S többnyire az ilyen szerencsétlen helyzetben nevelve tanított hölgyek sem magyarok, sem németek, sem francziák. Az ily hölgyek többnyire a munkát mű­veltségükkel, (?) társadalmi helyzetükkel össze nem illőnek tartják, s reájuk nézve nincs is nagyobb gond, mint a toiletto, a bál, a színház s tudja Isten még hol való szereplési vágy ? Es e nevelési mód mily tömérdek pénzt nyelt már el. Mit tegyen azonban a nem oly kedvező anyagi helyzetben lévő polgárság ? Aggódik gyermeke sorsán.

Next

/
Thumbnails
Contents