Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)

1889-02-28 / 10. szám

tehát városunk túrájának figyelmét a mezei rend­őri törvény megfelelő szakaszaira, mely szerint a hernyók nagymérvű jelentkezése esetén minden tulajdonos 5—20 írtig terjedő birság mellett köte­les a hernyókat fáiról gondosan és lelkiismeretesen leszedetni, mert különben az egész határ gyümölcs- termése tönkre megy. — Telefon. Bezerédj Pál, a selyemtenyésztés emelése czéljából kiküldött miniszteri meghatalma­zott előterjesztésére, a közmunka és közlekedésügyi m. kir. minisztérium a selyemtenyésztés érdekében elrendelte, hogy az országos selyemtenyésztési fel­ügyelőség a miniszteri meghatalmazott urnák hidjai birtokán lévő kastélyával, hol a meghatalmazott ur állandóan tartózkodik, telefonnal köttessék össze; sőt mint halljuk, a napokban Deckert és Homolka villanyos műszaki intézetének egyik mérnöke, már be is járta az utvonalt, melyen az oszlopok fel lesz­nek állítva s a kivitelhez rövid idő alatt hozzáfognak. — Egy hires betyár halála. Szabó Áron no­tórius zsivány, ki többet volt a zárt falak között mint a szabadban, a napokban halt meg a szek­szárdi börtön-kórházban. — A törvényszék köréből. Az előléptetés folytán megüresedett gyönki aljárásbirói valamint a szekszárdi kir. törvényszéknél II. oszt. jegyzői állásokra, pályázat van hirdetve. A dunaföldvári és tamásii kir. járásbíróságoknál pedig egy — egy átalakító dijnoki állásra van pályázat nyitva rövid határidővel. — Díszes esküvő. Partos Vilmos jerszegi közalapítványi kir. erdész kedden vezette oltárhoz — díszes násznép jelenlétében — bájos menyasszo­nyát, Länderer Dagmár urhölgyet. — A hajózás köréből. A dunai gőzhajóál- lomásoknál ügynökségénél az áruk fölvétele február hó 21-én kezdődött meg, a szekszárdi és az apos- tagi állomások kivételével. — Hangverseny és bál. Mint értesülünk, élénk mozgalom indult meg városunkban egy nagy sza­bású hangversenynyel egybekötött tánczestélynek az izr. templom épitési-alap javára való megtartása iránt. A rendező bizottság Dr. L é v a y Ignácz el­nöklete alatt már megalakult és serényen folynak már az előkészületek. A bizottság egyik tagja Bu­dapestre utazott, hogy a hangversenyen való közre­működésre fővárosi írókat vagy művészeket kérjen fel; mint a delegált bizottsági tag sürgönyzi a meg­hívást P u 1 s z k ' Ferencz, közéletünk e kimagasló alakja és F á y Szeréna kisasszony, a nemzeti szín­ház fiatal művésznője, már is elfogadták ; ezenkívül eddig megígérték közreműködésüket a szekszárdi Melléklet február 28-iki, 10. számhoz. virágokat szedtem. Ott már találhatók kedvencz vi­rágaim, a szép alpesi ibolyák (Cyklamen). A sok tréfás megjegyzésekre, melyek szerint a virágokat valószínűleg valami „fescher Ungar“- nak szánom, nem is figyelve, már egy nagy csok­rot szedtem volt össze, midőn a kanyaruló ország­úton a Wildpark felől egy udvari fogat közeledett gyorsan hajtatva Schönbrunn felé. Eleinte csak a kocsis mellett ülő vadászt lát­hattam, de csakhamar előtűnt Rudolf főherczeg feltűnő szép nyúlánk alakja, ki vadászöltözetében, felhajtott szélű kalappal fején, egymaga ült a kocsi belsejében. Egy perez, egy gondolat. Néhány ugrással az ut szélén álltam és a következő pillanatban az al­pesi ibolyacsokor „éljen a koronaherczeg“ kiáltás­sal repült Rudolf lábaihoz. 0 fensége, kit egy kissé talán az ott szokat­lan magyar nyelv is meglepett, érdeklődve nézett reám; de midőn a kocsi elhaladt, lehajolva gyor­san szedte össze a virágokat és azokat balkezével magasra tartva, még a távolból is mosolyogva in­tett felém s jobbjával köszönetét. Hogy volt-e az nap nálamnál Bécs városában boldogabb lény ? azt kétlem. De még ma is boldoggá tesz a tudat, hogy egyszer nekem is volt alkalmam felejthetetlen Ru­dolf koronaherczegünknek legalább egy pereznyi gyönyört szerezhetni. Noli. Szekszárd "V'icLék.e­dalárda és B e d ő Sámuel ur. A részletes műsorral lapunk legközelebbi számában fogunk szolgálni, de mint az eddigiekből is kitűnik a hangverseny rendkívül érdekes lesz, miért is sietünk olvasóink figyelmét ezen kiváló, városunkban való­ban ritka élvezetet Ígérő estélyre felhívni. — Jótékony adományok. A szekszárdi taka­rékpénztár a belvárosi r. k. iskolaszéknek 15 írt, az újvárosi r. k. iskolaszéknek pedig 20 irtot adott. A tolnamegyei takarék- és hitelbank az újvárosi nyárig ovoda fentartására 20 frt, a szegény iskolás gyer­mekek ruházatára 35 frt, a szekszárdi nőegyletnek pedig 20 frtot adományozott. — Méhészeti tanfolyam. Dömötör László méhészeti yándortanár márczius hóban hetenként egy órát fog adni a szekszárdi polg. iskolában a méhészetről. Azután 3 hónapon át pedig gyakorlati oktatást fog nyújtani a növendékeknek. — A korcsolyabál. Szombaton fog megtar­tatni a szekszárdi korcsolyabál, melyre annyian készülnek, hogy a diszterem színültig fog megtelni mulatni és tánczolni vágyó ifjúsággal. Legalább az előjelek ezt mutatják. — Uj egyleti tagok. A szekszárdi nőegylet tagjai közé felvétettek folytatólag: Pápé Gyuláné, Abaffy Gyuláné, Dr. Papp Józsefnó és Pápé Sándor. — Ügyvédjelölt, kerestetik egy helybeli nagy forgalmú irodába; előnyös javadalmazás mellett kellő gyakorlottság és megbízhatóság kívántatik. — Beszüntetett tanfolyam. Nits István szek­szárdi kertészeti, borászati és gyümölcsészeti szak­tanár márczius 1-től kezdve husvótig beszünteti elő­adásait az összes iskolákban, mert ez idő alatt a telepen fog működni. — Felhívás. Tisztelt olvasóink figyelmét fel­hívjuk a mai számunkban megjelent „Fairbanks“ féle hirdetésre. — Eljegyzés. Berkes István közöshadsereg­beli főhadnagy eljegyezte Rezsny Iván zombori ár- vaszóki ülnök bájos leányát: Ilona urhölgyet, volt szekszárdi tanítónőt. — Az „Egyesült szekszárd-tolnamegyei nőegylet“ uj elnökévé Jobaházi Döry Dénesné szül. Jalics Irma úrnő választatott meg egyhangúlag. — Botrány. Többször volt már alkalmunk látni és felszólni azon botrány miatt, melyet 12 — 15 éves suhanezok követnek el különösen a farsang tartama alatt, mikor a reggeli órákban csoporton­ként vonulnak végig az utczán kezükben boros üve­gekkel és különbnél különb nótákat dalolva. Mind­annyiszor botrányos állapot ez, de ha vasárnap reg­gel történik, mikor a hívők templomba mennek és jönnek — a mint ez múlt vasárnap is történt — akkor valóban eléggé nem kárhoztatandó és elíté­lendő. Ha már a szülők meg nem akadályozzák ezt, akkor a rendőrségnek kötelessége minden módon fellépni ez ellen. S éppeu a rendőrség figyelmét akarjuk ezúttal is felhívni az ilyen suhanezokra, mert a szülők után őt illeti meg első sorban eze­ket rendre utasítani, esetleg kijózanodás végett be­kísérni. — Adófizető polgárok figyelmébe. Az 1889. évi I. negyedévi adófizetés határideje február 15-én lejárván, a községi biró figyelmezteti a polgárokat, hogy adóikat különbeni végrehajtás terhe alatt fi­zessék be. — Garay Ferencz zenekara Amerikában Rudolf trónörökös halála hírére gyászhanversenyt rendezett. Erre vonatkozólag a következőkről érte­sülünk : Az Amerikában levő magyarok is nagy szomorúsággal fogadták“- a trónörökös halálhírét. Az Az oczeánon túl természetesen később tudták meg a szerencsétlenséget de azért egy e hó 5-ikéről keltezett levél, a melyet Torontoban, Kanada egyik nagyobb városában, adott fel a mostanság ott időző szekszárdi zenekar arról tesz tanúságot, hogy a hir aránylag mégis rövid idő alatt jutott el abba a távoli világrészbe. A nevezett zenekar tizenkét tagja irta alá a hozzánk küldött levelet, a melyben meg van írva, hogy az amerikai lapokból értesültek a Magyarországot ért súlyos veszteségről s minthogy nem jöhetek haza a gyászünnepélyre, Torontóban rendeztek egy nagy „gyász-hangversenyt“. A hang­versenyen, mely a torontoi kiállítási csarnokban e hó 2-ikán folyt le, több mint ezer ember volt jelen A zenekart Garay Fernncz karmester vezeti. A karmesteren kívül még két Garay, három Horráth és két Rigó van a zenekarban, melynek még Gör- csy, Budy, Babay és Marschall a tagjai. — Főbe vágta anyósát. Kardos György szekszárdi lakos hétfőn délután valami összeszólal- kozás után úgy vágta fejszével főbe anyósát hogy élete a lét és nem lét közt lebeg. — Egy kedves lányka halála. Dr. Sass Ele­mér szekszárdi kir. aliigyészt és családját mély szo­morúság érte kedves Mariska leánya elhunytéval. Alig pár napi szenvedés után az élénk gyermek, ki öröme volt az egész családnak a roncsoló torok­lobnak lön áldozatja. Hogy mennyire szeretett gyer­mek volt, fényes bizonysága volt ama, mély rész­vét, mely a temetésen nyilvánult. A hozzánk be­küldött családi gyászjelentés igy szól: Dr. Sass Elemér kir. alügyósz és neje Bibó Róza saját — úgy egyetlen Pistika fiacskájuk — nem különben Dr. Sass István és Balogh Mária valamint Bibó György és Zseny Róza nagyszülők — és a számos rokonság nevében is megszomorodott szívvel jelen- tjk feledhetetlen kedves gyermekük, illetve testvére és szeretett onokájuk Sass Mariskának február hó 24-én délelőtt 10 órakor negyedfél éves korában történt gyászos elhunyták — Kinek temetése feb- lió 25-én délután fél 5 órakor az ev. ref. szertartás szerint megtartani. Szekszárdon, 1889. február 24. Legyen béke a korán eltávozott kedvesnek ham­vain ! Időjárás. Múlt heti időjárásunk az itteni klimatikus vi­szonyoknak meglehetősen megfelelt, amint ezt feb­ruár hó vége felé várni szoktunk, hogy a gazda apródonkínt elő- és rendbeszedi gazdasági szerszá­mait, 25-én azonban hazánk keleti vidékéről nagy hóeséseket és zivatarokat jelentettek, melyek hoz­zánk folyó hó 26-án érkeztek és ssép száraz utczá- inkat ismét fehér lepel takarja épen úgy, mint e hó elején nyugati vidékekről nagyobb hóesések érkeztek. A légnyomás kissé emelkedett. A hőmérséklet ezen a héten, kivéve a reggeli órákat, 0-on felül maradt annyira, hogy 25-én a déli órákban -4- 16C°-ra emelkedett a higanyoszlop. MEGYEI HÍREK — Tanulságos adat. A „T. K.“ febr. 17-iki számában H a n n y Gábor ur nyílt levelének 5-ik pontjára vonatkozólag arról értesítenek bennünket, hogy a gyönki ág. h. ev. gyülekezet h. lelkésze, Holch Ottó ur, Schneiker Konrád és Pecz Erzsébet ev. jegyeseknek febr u á r 5-é n való m ég­és k e t é s ó t nem telj e. site, hanem, tekin­tettel az országos gyászra, azt február 6-ra halasztó, mibe a jegyesek bár nem szívesen, de mégis zugolódás nélkül beleegyeztek. — Pótvásár. Felső-Iregh nagyközségben fo­lyó évi márczius hó 19-én (keddi napon) pótvásár fog tartatni. — Zwieback Sámuel megyei polgár a ma­gyar állam kötelékéből Ausztriába vándorolván, a m. kir. belügyminiszter az ő elbocsátási okmányát kiadta. — Országos vásárok. F a d d o n a legköze­lebbi országos vásár márczius 4-én; Bonyhádon pedig márczius 4-én és 5-én fog megtartatni. — Uj magánjellegű népiskola. Glosz Ilona bonyhádi tanítónő a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztériumtól egy magánjellegű elemi iskola felállithatását kérvén, a minisztérium e kérelmet véleményezés végett visszaküldőbe a kir. tanfel­ügyelőséghez. — Paksi állapotok. Mig rendőreink, az úgy­nevezett városi őrök, a pógár legényekkel való ne­mes versenyben töltik idejűket, — hol a legények szurkálván meg az őröket, hol pedig az őrök vi­szonzásul egy-egy legénykét elcsípvén, irgalom nél­kül félholtra verik : addig közbiztonsági állapotaink napról-napra türhetlenebbekké válnak. Nincs ugy- szólva nap, a melyen valamiféle eltulajdonítás nem történnék, egyik helyen fát, másutt húst, zsírt lop­nak. Legutóbb február 22—23. közti ójelen a Sza­bó-féle duna-utezai házba hatoltak be az ismeretlen

Next

/
Thumbnails
Contents