Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)
1889-11-23 / 57. szám
IX. évfolyam. 1889. 57. szám. Szekszárd, szombat, november 23. SZEKSZÁRD VIDÉKI TOLITA "VYLlR.IMIIEa-'Z'IE] törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi lap. A tolnamegyei gazdasági egyesület s a szekszárdi szőlészeti és kertészeti tanfolyam hivatalos közlönye. Előfizetési ár : Egész évre .........................6 frt. Fé l évre..............................3 frt. Évnegyedre .. .. 1 frt 50 kr. A lap szellemi részére vonatkozó köziemének, úgy a hirdetési és előfizetési pénzek a szerkesztőséghez küldendők. 3VEeg-jelen.i!ki ]h.eiexxltént kétszer: szerdán és szombaton. Szerkesztőség: Sátpatak-utcza 1113. sz. Kiadóhivatal: Széohenyi-utcza 172. sz. Hirdetési díjain: Három hasábos petit sor 15 kr, ugyanaz a nyilttérben 20 kr. Birósági árverési hirdetmények: 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt. 200—300-ig „ „ 4 írt. 300—400-ig „ „ 5 frt. Főmunkatárs: Székely Ferencz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: G e i g* e r Gyula. Lapkiadó : Ujfalusy Lajos. Nemzetirtás. Nincs talán egyetlen intelligens ember sem, ki ne ismrnó nagy Széchenyink ama nyilatkozatát, hogy „mi magyarok oly kevesen vagyunk, hogy nálunk még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni.“ E mondásával arra czólozott a legnagyobb magyar, bogy fajunk szaporodása s igy fenmaradásá- nak biztosítása érdekében semmi áldozattól sem kellene visszariadnunk. Legutóbb egy franczia statistikus azt mutatta ki, bogy bizonyos életkorban (ha jól emlékezem : 17—24 év között) szaporodás szempontjából első helyen állanak a magyar anyák. Igen, sokan, talán legtöbben, kik ezt a sta- tistikai adatot olvasták, örömmel teltek el, hogy ime igy nem kell attól tartanunk, mintha a magyar faj kevesbednók, sőt biztos reményünk lehet a folytonos szaporodáshoz. Igen; de a mily mértékben örvendetes tapasztalat a 16—24 éves anyáknál a szaporodás, épen oly mértékben leverő az anyák további életkorában az, hogy szaporodás szempontjából nagyon is mögötte állanak a más fajbeli anyáknak. Ennek oka pecbg legfőképpen, első sorban egy szörnyű bűn terjedése a magyar anyáknál. Nem nevezhető az másnak, mint nemzetirtásnak. Kette- netes, megbocsáthatlan bűn : csirájában, szív alatt rejlő életében irtani fajunkat. Nem mondjuk, hogy ez a bűn csak most burjánzott föl. Azelőtt is voltak női szent hivatást feledő, lelketlen nők, anyák, kik természetellenes módon megölték, kiirtották a szívok alatt rejlő életet; de i'y mértékben, mint napjainkban, még sohasem volt elharapódzva. Most már oly mérveket öltött ez a rettenetes nemzetirtó bűn, hogy még a belügyminiszter is kénytelen volt Somogy- és Baránya- megyék törvényhatóságát fölhívni, hogy ez erősen burjánzó bűn megakadályozása iránt mindent kövessenek el s annak mibenlétéről kimerítő jelentést téve, tegyenek javaslatot: miként volna lehetséges e bűnnek kiirtása? Somogymegye adott is választ a fölhívásra. Válaszában azt mondja, hogy a bűnt s annak el- harapódzását a megye törvényhatósága tudja, ismeri, — „a hatóság minden eszközt felhasznált e bűn kiirtására, de éppen a gonosz cselekedet minősége miatt igen sok nehézséggel van összekötve e bűntény kiderítése.“ Somogymegye törvényhatóságának csakugyan igaza van. A bűntény kiderítése sok nehézséggel van egybekötve. De a fölirat e nehézségek egyikét sem említi föl. Hit e nehézségek legelsője a? a körülmény, hogy mihelyt valahol e tekintetben szigorú nyomozás tartatnék és a bünszerző fúriák ellen a vizsgálat. folyamatba tétetnék, oly egyének, oly családok is kompromittálva lennének, kiknek jóhirneve féltékenyen őrzött kincse azoknak is, kiktől esetleg a bűn kiderítésének lehetősége függ. Szomorú, végtelen szomorú állapot ez, mely nemcsak Somogy- és Baranyamegyét, hanem Tolnamegyét is megszállva tartja. A rettenetes nemzetirtó bűnnek szerzői leg- többnyire, sőt majdnem kizárólag a szülésznők. Ezrekre megy évenkint a világot sem látott s már kioltott ólet száma. És mi indítja az anyákat, legtöbb esetben a családfőket együttesen arra, hogy ily rettenetes, vérborzongató módon forduljanak saját fajuk, saját vérük ellen, hogy saját kezükkel irtsák fajunkat, nemzetünket ? Hiúság, kényelemszeretet is befolyással lehetnek az ily rettenetes elhatározásnál, de legtöbb esetben és első sorban a szegénység, a pénztelenség, az anyagi nehézségektől, gondoktól való félelem indító okai e rettenetes bűnnek. Attól tartanak a szülők, hogy a termószetszerinti szaporodás meg nem gátlása esetén sem saját existentiájukat, sem gyermekeiket nem lesznek képesek biztosítani, fentar- tani; annál kevésbbé pedig jövőt adni fejlődő gyermekeiknek. Ez a gondolat, ez a tudat vezeti őket az ön-nemzetük elleni borzasztó bűnre. Igen helyes, igen időszerű volt a belügyminiszternek ily irányba is kiterjeszteni figyelmét; mert napról-napra leverőbb mértékben tárul elénk a tapasztalat, hogy a köztünk élő nemzetiségek mindegyikénél örvendetesebb szaporodási viszonyok vannak, mint a magyar fajnál. Ennek oka pedig határozottan a nemzetirtás rettentő bűnében van. Nagyon jól teszi tehát kormányunk, ha ez irányban haladéktalanul actióba lép s ha kell anyagi áldozat árán is oda hat, hogy a nemzetirtás bűnét a legszegényebb családapa se legyen kénytelen elkövetni a családszaporitás utján beálló, nyomasztó anyagi gondok miatt. Haladéktalanul tenni kell itt, mert e bűn elterjedése sokkal óriásibb mérveket öltött, mint talán magasabb helyen hiszik vagy tudják.--------- Zala. „S zekszárd Vidéke“ tárczája. A bűntető teremből. A tolnai községházának ablakai mordul néznek arra a tömzsi pnfókos emberre, a ki a kisbiró hívására daczos arezczal s elszánt lépéssel halad át a téren s csakhamar eltűnik az igazság házának jól megrepedezett kapuja mögött. Benn a tanácsteremben komoly arezczal ül a bíró. A bírói komolyságon is áttör azonban az a szelíd vonás, melyet engedékeny jó szive ültet a szemeibe. Körülötte a padokon 4—5 úri ember ül — tanítók mind, azért jöttek, hogy elégtételt kérjenek a megsértett népnevelés nevében. A tömzsi alak beliümpölyög az ajtón s egy mogorva köszöntés után oda áll a biró elé s fogai közt mormog valamit. A biró nem érti, megkérdi nevét, mire még pufókosabb lesz az az arcz s rajta a duzzadt ajkak végre hangosan igy szólalnak meg: Straubinger Aridon hászi-visze mechti varom i rein gsaft hin ! ! ’ Aztán nagyot rántott vállán — a nyikát behúzta a válla közé, hogy visszintes irányban annál inkább kitolja, miközben csuklója a nagy nyelésben egész a füléig felhuzódott. A biró jóságos szavakkal tudomására hozta, hogy vádolva van, hogy az egyik tanítót megtámadta, — sértő szavakkal illette, majd az iskola épületben házsártoskodott s végre a lármára megjelent tanítókat bántó kifejezésekkel illette s felhívta, hogy adja elő védelmét. A tömzsi ember nyers hangon védekezik — védelme a mily nyers, ép oly semmitmondó. O parancsol a tanítónak, — nem a tanító neki; — az ő gyermekével ne vesződjek, — hagyja azt a maga utján menni. — ha neveletlen szamár is lesz belőle. Majd ő megmutatja, hogy ki az ur az iskolában ; neki nem parancsol a tanító. És mérges tekinteteket vet maga köré, — szemei villáinknak s a panaszra jött tanítók mir majdnem félni kezdtek. E közben megjelenik az ajtóban egy sipitó alak, — csípőre tett kézzel mondja el, hogy micsoda csúnya dolog az, hogy egy tanító végett még meg is idézik a tisztességes polgár embert és rikácsol akár egy megvadult papagáj. Ez a jó nyelvű alak a vádlott felesége. A biró kihagyta beszélni (de sok türelme is van annak a bírónak!) aztán mikor megállt a pergő rokka — elmondta neki a biró, hogy ezért nagyon megbünteti a törvény őt is meg az urát is, mert hát ő is csak úgy szidta a tanítókat, mint az ura. Azért ajánlja is, hogy jó lesz békességes utón kiegyezni. Kövessék meg a tanító urat az iskolában, a hol megsértették és fizessenek a szegények javára 2 frtot. A sok jó szóra nagy nehezen aztán mégis hallgatott a férj — de az asszony (oh azok az asszonyok !) mikor látta hogy urával nemcsak bocsánatot kéretnek egy tanító miatt — hanem még fizettetnek is — tehát 2 bőr és egy róka — nem ez sok, simpliciter ott hagyta a tanácstermet. Tévednek azonban azok, a kik azt hiszik, hogy Straubingernó amazon csak úgy szárazon hagyta volna a dolgot s békességben vitte volna haza rajta volt ruháját. Nem. — Először minden kitelhető ékes frázisokkal kihimezte azt a vizes lepedőt, a melyet az ő méltó megvetésének jeléül terített rá a tanítókra, azután megvárta a férjét, ennek is adott alapos in- formacziókat és csak azután vitte haza a libériáját s benne magát is. Straubinger ur azonban se nem kért, se nem fizetett. A felesége világosan megmondta, hogy ez sok, jöjjön a minek jönni kell. Wasz kann der ksege ? W egen á Lehrer ? Karnix! No! tesz war nit siecht — mondá a hős amazon és Straubinger ur olyan bizalommal nézétt a feleségére mintha a Szent Antalt a saját patro- nusát látná maga előtt. De hát a tanítók még a Szent Antal patro- nusának sem engedték s nem tűrhették el, hogy valaki őket amúgy is tövises pályájukon — oly méltatlanul, megtorlás nélkül sértegesse — bántalmazza. — Jelentést tettek a tanfelügyelőnek s az ügy a szolgabiró elé került. Itt már a vádlott letette a mord arczulatát,
