Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)
1889-01-24 / 5. szám
Kedvező jelenség ez állomás szervezésénél az, hogy a vele egybekötött javadalmazás, melynek pénzértéke a tisztességes lakáson kívül legkevesebb 500 írtra becsülhető, nem a népnevelési törvényben előirt legkisebb fizetés mértéke szerint hanem a megélhetés és a munkának megfelelő jutalmazás alapján állapíttatott meg. S e tekintetben éz érdem ns elismerés az illető minisztérium mellett Leopold Sándor bérlő, Steineker Ferencz alapítványi tiszttartó urakat és a pécsváradi alapítványi főtisztséget illeti meg, a kiknek ezért megyénk tanítósága nevében hazafias köszönetemet ezennel kinyilvánítom. Megvizsgáltam a k. doroghi r. k. iskolaházának átalakítás és részben újra építés czéljából készített tervrajzát és költségvetését. Minthogy azonban sem a törvény követelményeinek, ama takarékosság és a haszontalan költségeskedés elkészülés e szempontjának nem felel meg, ezért az érdekelt község elöljáróságának 'visszaküldöttem azon felhívással, hogy uj tervrajzot és költségvetést készíttessen, s azt hozzám terjessze föl. Várdombon a r. k. iskolaház és tanítói laknak, a jövő tavaszon leendő újraépítése végett a vállalkozó ópitészszeí a szerződés megköttetett. Hiba azonban, hogy az udvaron nélkülözhetlen kert meg- ásatásáról gondoskoova nem lett. Ezért utasítottam az érdekelt helyi hatóságokat, hogy arról a tanítók és a 130 — 140 főre menő iskolás gyermek szükséglete miatt gondoskodni kötelességüknek ismerjék. A kir. s. tanfelügyelő, Holub János, polg. isk. tanár közreműködésével, a lefolyt egész hónap alatt a népn. ügyi statisztika feldolgozásával és elkészítésével foglalkozott, s azt befejezte. S mivel nevezett tanár ur nem kötelesség folytán, de szívességből vállalt részt e nem kis munka sikeres végrehajtásában, azért kötelességemnek ismerem, itt a nyilvánosság előtt neki őszinte köszönetemet kifejezni. Az igtatóba bejött 196 ügydarab s ebből az előző havi 47. drb. hátralékkal együtt feldolgoztatott 114, maradt tehát elintézetlenül 129 drb. Kis*, tanfelügyelő félévi jelentéséből; A közigazgatási bizottság 6 hónap alatt 43 esetben intézkedett és hozott határozatot, melyhez ha az előző félévi 44-et hozzászámítjuk, az egész évi forgalom 87 oly különféle ügy darabot tüntet fel, mely mind a megyei népn. érdekeire vonatkozik. A tanf. hivatalhoz ez idő alatt 717 ügy érkezett, melyhez hozzá adva az előző félévi 968-at, az összeg 1685-öt tesz ki. Azonban ez nem meríti ki az ügyiratok mennyiségét, mivel a statisztikai kimutatások, a tanköteles összeirási és az intézetbe való beiratkozási ivei csak csomag szerint, ellenőrzési ivek mellett kezeltetnek, melyek a megyei községeket véve irányadóul legkevesebb 360 drb. szaporodást okoznak s igy az összes ügyiratokat 2045-re emelik fel. Ezekkel kapcsolatban a postakönyv szerint a tanf. hivatal által rendelet, utasítás, megkeresés, felhívás, jelentés, értesítés, körözvény stb. alakjában kiadatott összesen 1483 különféle levél. E szerint az ügyirat forgalom 3528 drb. volt, a mi az előző évihez képest 267 drb. emelkedést mutat. Ha emellett tekintjük a teendők azon részét, mely szerint az iskolalátogatásokat is végezni s a kihallgatásra jövő ügyes — bajos feleket utasításokkal ellátni tartozunk, akkor be kell vallanunk, hogy a két személyü tanfelügyelőség oly munkakörrel van megáldva, melyet úgy a követelményeknek megfelelőleg betölteni lehetetlen. S ha mégis személy szaporítást nem kérünk oka áz állam pénzügyi viszonyai mellett az, hogy remény nyujtatott. miként az 1890-ik esztendőben a tanf. intézmény újból rendeztetni fog. Uj tanítói állomás és tanterem szaporodott a r. k. iskolák közül Pinczehelyen, Döbröközön a 4, Tóth keszin a 3, a ref. hitfelekezetüeknól Madocsán a 3, uj iskola lett N.-Tormáson és Ózsák pusztán s Eegöly községben a 1 k. leányiskola. Ezen kívül elkészült és szervezve van a 4, tanterem és tanítói állomás Szakoson a r. k. és GyÖrkényben az ágostai vallásbelieknél, melyek használatba vétele és betöltése kilátásba helyeztetett, Szekszárd "V'icLélre. A megye népnevelésügyének állapota általában fejlődik, mert habár vannak is itt-ott kisebb nagyobb hiányok, fogyatkozások; azért a fejlődés és a haladás állandó emelkedésben van s az iskolai hatóságok és a tanítói kar buzgósággal és hazafias szellemben teljesítik kötelességeiket. Közgazdasági előadó jelentéséből. Az időjárás a lefolyt hóban igen változatos volt, A hó elején még mindig uralkodó enyhe időjárás lehetővé tette az őszi szántás folytatását, mi a hó vége felé ismét foganatba volt vehető, A hó közepe táján erős fagyok állottak be, de havat csak hiába vártunk. Ezen száraz időjárás egyrészt kívánatos volt ugyan, a menüdben a marha folyton legelvén, a mutatkozó takarmányszükséget enyhítette ; de másrészt aggodalommal tölt el, mert nemcsak a téli nedvesség hiánya, de az ennek következtében mindinkább feltűnőbbé váló egér és kukacz pusztításai is kevesbítik reményünket a jövő évi termésre nézve. Állategészségügyünk, ámbár helyenként s különösen a simontornyai járásban, több disznó elhullott, teljesen jónak mondható. Kereskedelmünk a tél beálltával ismét meglanyhult és csakis disznó után mutatkozik még mindig nagyobb kereslet, úgy a fejőstehenek után is, mint rendesen ez időtájt szokott lenni. Mint örvendetes jelenségét annak, miszerint községeink is kezdik felismerni a jó tenyészállatok értékét — felemlítem, hogy Zomba községe a tolnai uradalomtól 3 drb telivér berni bikát vásárolt. Vasútállomásainkról elszállittatott a központi járásból 82 drb szarvasmarha, a simontornyaiból 503, a dombóváriból 77, összesen 662 drb. Kir. ügyész félévi jelentéséből. 1888. évi julius 1-től deezember 31-ig a fogházban összesen 574 egyén volt letartóztatva, kik közül fegyházra ítélt volt 43 egyén, börtönre Ítélt volt 114, fogházra 195, elzárásra 29, vizsgálati fogoly 193. A fogházi kórházban összesen 66 egyén állott gyógykezelés alatt, kik közül felgyógyult 43, meghalt 3, további kezelés alatt maradt 20 egyén. A kosár kötési i p a r á gnak üzleti eredménye volt: az I. félévről maradt 149 drb, a II. félévben előállittatott 2566 drb, eladatott 2.302 drb, készletben maradt 413 drb. Az eladott 2302 drb után az állam javára eső tiszta jövedelem 343 fr.t 89 krt tesz ki. Rabtartási költség czimén kiadatott 6308 frt 25 kr. Ezzel szemben befolyt a) rabtartási költség tóritmény czimén 343 frt 89 kr, összesen 1622 frt 91 kr. A feltételes szabadságra bocsájtás kedvezményében 12 egyén részesült; ezen kedvezménynek a B. T. K. 50. §-a értelmében való visszavonása egy esetben sem vált szükségessé. Az élelmezés ellen a lefolyt félévben panasz nem merült fel; az élelmi czikkek gyakrabban meg- . vizsgáltatván, azok minden tekintetben kifogástalanoknak találtattak. A fegyelem általában kielégítő volt, A fogházban engedélyezett javítási munkálatok teljesen befejeztettek. (Vége következik.) Farsang. A nőegyleti bál 1839. január 19. Igen sokakat láttunk, a kik nem voltak jelen! Azt hisszük ezzel a bevezetéssel leghelyesebb kezdeni tudósításunkat. Milyen sokat mondó és találó az a néhány szó, daczára az ellentétnek, melyet kifejeznek. Önkénytelenül is a távol maradottak névsorának összeállítására gondolunk, távolról sem a résztvevők iránt való udvariatlanságból, hanem pusztán az okból, hogy feltűnő vala, hogy közönségünk köréből a bál látogatására leginkább hivatott tényezők közül annyian maradtak távol, különösen pedig — és ez kétszeres veszteség — a hölgyek közül; de még sem közöljük e hosszú névsort, mert hisz legközelebb már rákerül a sor a korcsolya bál felöl írandó beszámolónk alkalmával — az „ott láttuk“ czimü részben. Hogy pedig ily kevesen vettek részt, annak oka főkép azon előítélet, mely az itteni nőegyleti bálok iránt egyáltalán uralkodik és mely abban áll, hogy e bált mindenki oly nagyszabású elite bálnak tartja, a hol csak mennél nagyobb fény és pompa kifejtésével lehet megjelenni, hogy e bálnak, pedig teljesen indokolatlanul, rendkívül zártkörű jelleget tulajdonítanak, melyet általában feszes, tartózkodó hangulat jellemez. Hogy alaptalan ezen előítélet, azt e bálon résztvett hölgyek egyszerű öltözékei és a kora reggelig tartó kedélyes jókedv igazolja legjobban. Másik oka a bál gyér látogatottságának a napjainkban még a bálrendezés körül is előzőleg szükséges reklámnak ez esetben való teljes hiánya. Legyen az a jogász, vagy újabban jurista bál, vagy akár mely hasonlókép hírneves és gazdag múlttal bíró bál, még annak is a meglepetést szerző, érdekes hírek és események rendszeres világgá bocsátásával kell az arra hivatott körök figyelmét és érdeklődését felkeltenie és'fokozva ébren tartania, Majd azt olvassuk, hogy X—Y grófné elfogadta a bálanyai tisztet, később, hogy a bálanya fényes estélyt adott a buzgó rendezőség tiszteletére s hogy maga száz meg száz jegy eladását vállalta el, majd, hogy a soüper-csárdásra nagy számban leérkezett sikerült tánezdarabok közül melyik lön elfogadva és kinek lett ajánlva, majd pedig, hogy a hölgyekre minő kellemes meglepetés vár a kitűnő ízléssel és pazar elegantiával kiállított táncz- rendek által stb. stb. Ily módon csinálódik a bál és a rendezőség el is követ mindent, hogy az ekként felcsigázott kívánságot és érdeklődést ki is elégítse. A nőegyleti bált nem előzte meg semmi egyéb, mint a — kiboesájtott meghívók. Nem mintha hibáztatnék, említjük fel ezen eljárást, hanem csupán azért, mivel az vajmi kevés a mai időben, midőn- Karneval herczegnek is a már említett és ezekhez hasonló és immár mellőzhetetlen protekezióra van szüksége. Kár volt az utolsó évek szokásától eltérni és bál helyett nem tliea-estélyt, vagy más hasonló, több érdeket keltő és több érdekkört érintő estélyt rendezni. Minthogy azonban a megtörténtet meg nem történtté tenni ép oly kevéssé lehet, mint Sárköziék muzsikájára taktusban tánczolni, hát a további tűnődések helyett, hogy miként lett volna jól és miként nem volt jól, sietünk kijelenteni, hogy úgy a nagy számban megjelent urak, tehát eo ipso a c s e k é 1 y számban résztvett hölgyek mindvégig kifogástalan derült hangulatban voltak s nagy kitartással tánczoltak kora reggelig. á. hölgyek öltözékei kivétel nélkül jó ízlésről tanúskodtak. Uralkodó szin -— a toilettekben — a fehér volt; a 18 tánezosnő közül 9 fehérben, 5 rózsaszínben, 2 halványkékben; a bordeáux és zöld szin egy- egy képviselőre talált. Statisztikánk ezenfelül a következőkép csoportosul: A 18 tánezosnő között vidékről volt 8,-a többi helyből. A 8 vidéki közül 7 leány és egy menyecske, a helybeliek közül hat leány és négy menyecske. A barnák és szőkék testvériesen osztozkodtak ; a hölgyek egyenlő számban lévén mindkettőből : ilyenkor, bár különben egy cseppet sem vagyunk kétszinüek, úgy vagyunk, hogy majd az egyik, majd pedig a másik szin — hisz m i n d- egyik szin arany — egyaránt ragadja meg a figyelmet, no meg ráadásul a sziveket is . . . A szivekről szólván, szívesen szolgálnék azok felől is részletes kimutatással, habár ez talán kissé túlhaladná is a báltudósitó hatáskörét, de nem tesz- sziik, mert a mint jogbitorlás volna részünkről profán módon abba a szentélybe nyúlni, hol annyi boldog halandó minden reménye és eszménye nyugszik, úgy annak megvalósítása is sok nehézségbe ütköznék a gondos őrizettel szemben, mely a kiváncsi reportert e szavakkal ijeszti vissza : „Se be, se ki 1“ -------A bál, illetve a tán ez % 10-kor kezdődött és tartott reggeli 1/í 6-ig. Ezen időnek egy harmadrésze csárdásokra, a másik harmad a többi tánezra, a harmadik harmad pedig a szünetekre jutott. Folytatás a rendkívüli mellékleten.