Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)
1889-09-05 / 37. szám
mm s átfonja karjával az igénytelen sirkövet, a kis halomhoz vezető -.út nem marad „járatlan“, s' csak egy fohász, vagy részvét könye Imii a kis dombra is, mely alatt a szerelem halottja pihen !.. . Remegve vártam, s vártam soká... Hát az emberek oly annyira gonoszok volnának ? Oly rövid idő elégséges ahhoz, hogy kiirtsa a szívből a fájdalmat, a visszaemlékezést? Vagy egy „valami“ uralja az egész .világot,- kezdve a magas mennyégtől, le az utolsó kis virágig a tompa közöny? Az át nem érzett cselekedet, a bános ámítás, a lélek tompasága? Idát nincs semmi-semmi más? S aki mást. keres, az hiába fárad,- kaiba veszett munkára pazarolja idejét, s. rá mutatm.k mint egy olyanra, a ki valamely különös rögeszmében szenved s azt űzve, hajhászva keresi ? A kis ut „járatlan“ maradt, behordta töredezett kórokkal a szél,' beüdeite vadvirággal az idő. Almom nem valósult. Később elregélte egy pilla ;gó, hogy messze vidéken látta azt, a kit én várok, szép ifjú nő karján,1 arcza. mosolygó, szeme Bugára boldogságtól ragyog. Jobb is akkor, ha nem jön ide ; én nem szívelhetem, ha az emberek e helyen mosolyognak. De miért is teszik? Annyira könnyelműek, hogy o halmokon, a múlandóság jelképein. mely nekik parányi voltukról, tehetetlenségükről beszól, vidoran, gondtalanul szökkelnck át, nem gondolva semmire? Avagy örvendenek, látva, hogy van megnyugvás s hogy mégis nyújt valamit a lét, az élet a kiállott szenvedésekért ? Rég ideje enn'ek, mióta ezek megtörténték, számtalanszor eljött a lombhullás ideje, s mire most újra itt van, s ón érzem tagjaimban a lier- vadást s a megsemmisülést, azt hiszem, engem a tavasz tündérének csókja nem ébreszt fel többé. A hold elözönlő a néma vidéket s a fák sóvirágok felső hajtottak hosszan-hosszan, mely mint esti fuvalom, szállt a ködös réteken tova. S ki tudja, mikor úgy csendes estéken elbámuljuk a némaságot, vagy elmerengve fűzzük ked- vencz ábrándjainkat, s egy tova lebbenő kis fuvalom megérinti arezunkafc halkan, lágyan, nem valamely elhervadt testvérünk bús történetének hallásán megindult virágok sóhaja-e az ? ! . .. ')<o>A<A5~ Apróságok. Nem titok többé. Oly nőknek kora, kik nem akarják elárulni senkinek születésük évszámát ! Az ily férjhez mehető hölgyecskétől következőleg kell a féltett titkot kivenni : egészen elfordulva tőle csináltassuk meg vele ezen számtani feladatot: írja le azon hó számát, melyben született, ezt szorozza meg 2-vel, azután adjon hozzá ötöt, ezt szorozza meg. 50-nel, az eredményhez adja hozzá saját életkorát, vonjon le az összegből 250-et. Az ekként kijövő számjegyekből a két jobb oldalt álló mindig az illető évszámát fogja elárul ni, az azontúl fenmaradó szám pedig azon hó számjegyét, melyben született. Meglehet' kisérleni, csak ne feledjük, hogy a hónapok januártól deczemberig 1—12 számuak. Mit nevezünk végzetesnek ? Ha társaskörben vagyunk és orrunk folytonosan viszket. — Ha idegen vendéglőben jól mulatunk és egyszerre azt vesszük észre, hogy . . . hon feledtük tárczánkat. — Ha társaságban hévvel adunk elő adomát, melyre senki se nevet. — Ha a színházban kivülünk senki se tapsol. — Ha valauiit nagyon ostobának nyilvánítunk és tüzetesebb vizsgálat után kiderül hogy mi követtük el. — Ha társaskörben valamely bírálatot rossznak mondunk és szerzője véletlenül jelen van. — Ha légy hull boros poharunkba, ép midőn nőre toasztot akarunk mondani. Váratlan fordulat. — Asszonyom, én szeretem — — Vakmerő ! — Szeretem a húgát. — Szemtelen. Házassági statisztika. Egy rajnai lap következő kérdést veti föl: Mi az oka annak, hogy a nőknek kevesebb perczenfje lép házasságra, mint a férfiaké ? és erre igy felel : Németországban tudvalevőleg több a nő, mint a férfi, tiz éves korig több a fiú, mint a nőgyermek, 10-től 15-ig a két nembeliek száma általában egyensúlyban van minden koron által. A gyönge nőnem életszivóssága sokkal jelentékenyebb az erős nemnél, innen a nőnem túlsúlya a kor nettével. Midőn pl. 30—40 éves férfi 100 van, akkor ilyen nő van 105, midőn pedig ÍOO férfi van 80 éves és ezentúl akkor ilyen korú nő van 118. Az 1885. évi népszámitás után van Németországban kerekszámmal 23 millió finemii és 24 rnilfió nőnemű lakos és házasságképes 20 éven felüli férfi 12.435.796. házasságkópes 16 éven feiüli nő pedig 15.118,823. mi annyit tesz, hogyha minden házasságképes férfinek volna neje, még 2.746,027 nő maradna ülve; tényleg azonban a dolog úgy áll, hogy 100 házasságkópes férfi közül csak 63.6 nős, inig 100 házasságképes nő közül csak 52.3 nek van férje. — Nagy városokban kisebb a férfiaknál a házasodási hajlam igen nagy száma mellett a házasságképes nőknek ; a férjhez nem mehetett nőknek nagy száma pedig mindenkor nagy erkölcsi és társadalmi bajoknak jele. Tolnameg’yei Hölgyek Lapja. _ • ' . ‘ ‘ ‘ ~ r i Egyik nevezetes akadályát képezik — de nem az egyedü- liekot — a ház a so dúsnak a katonáskodási, kereseti és vagyoni-viszonyok. A mint láttuk, nő több jő a világra, mint férfi, a gyenge' nem továbbá általán szivóssabb és hosszabb életű ; e két körülmény okozza, hogy egy része a nőknek a férjhez, nem um hűtésre van köhyöriüet nélkül kárhoztatva: van különben még egy ilyen nevezetes ezen okok között, és ez azon mód melyen a házasságok ma köttetni szoktak; e mód a szerencsejátékhoz nagyon hasonlít. Bő választék. Főnök: Szabadságot adok önnek fiatal barátom, hogy leányaim közül tetszésé szerint válasszon magának feleséget; a legfiatalabba! adok 15 ezer forintot, a középsővel 25-ot, a legidősebbel 40 ezeret. Segéd: Nem lenne ezeken kiviil egy még sokkal idősebb leánya ? Az optikusnál. Kérek a gazdám számára szemüveget! — szól egy faluról felkerült cseléd az optikushoz. — Jól van. S milyen számra ? — Ősz utcza 36. szám, — felel a bárgyú leány. Huszáros bók. Huszár-kapitány.: (A bálban ülő asszonyokhoz.) Hölgyeim, úgy látom, hogy kegyetek igen derék huszárokat fognak a hadseregnek szolgáltatni. Asszonyok: Hogy-hogy. H u- szár-kapitány: No, a mint látom: igen jól tudnak puez'oválni és derekasan ülnek. A szabályok értelmében. Egy franeiskanus és egy dominikánus kolduló barát találkozott a napokban a vidéken. Tovább utazva együtt, egy patakhoz értek. A dominikánus igy szólt a franciská- nuslioz : „miután te alázatosságot fogadtál, a szabályok értelmében neked kötetességed engem átvinni.“ A franciskánus nem tett semmi ellenvetést. A viz közepén azonban igy szólt a dominikánushoz: „Testvér! van nálad pénz?“ „Igen — felelt az — két hatos van nálam!“ „No akkor ne is haragudjál, hogy én tovább nem vihetlek, mert szabályaink tiltják pénzt magunkkal hordani.“ S ezzel a viz közepén letetette a barátot. NŐKRŐL A NŐKNEK. LA. xn. ©■vetésiről— Csevegés. — Egy édes pillantás kedves, de egy édes mosoly még kedvesebb. A szemek nem fejezhetik azt ki, mit az ajak mondhat. A szemek mondják : „Szeretlek !“ A mosoly hozzáteszi : „Szeress !“ Ha a leány rám pillant szép szemeivel, akkor én vagyok boldog, ha mosolyog akkor ő boldog. A mosoly a szerelemben a szerencsét rakja a szerelmesek lábai elé. A szem vezeti a titkos beszélgetést, melyet a mosoly Végrehajt, Mert az ember nem mosolyog annélkül, hogy annak oka ne lenne. A szem könyörög, de a mosoly legyőz. A mosolytól különbözik a nevetés. A nevetés a mosolynak egy erősebb foka. Azt állítják, hogy vannak halálfejek, melyek úgy látszanak mintha nevetnének. Montespieu egykor ily koponya előtt állott, midőn a barátja kérdé : — Vájjon min nevethet folyton e halálfő ? — Az élőkön ! feleié a tudós. Egy angol lapban pedig .a következő nevetésfajokat olvassuk: 1. Széles szájú vagy ocsmány nevetés. 2. A kellemes nevet is vagy a mosoly. 3. A megelégedett nevetés vagy a protectiós mosoly. 4. A buta nevetés. 5. Az ö i el ég ült nevetés, mely merő hiúságból származik. 6. Az udvarias mosoly, mely néha nevetésnek beillik, midőn „muszáj“-ból történik. 7. Az affectált nevetés, mely a megvetés jelképe. 8. Figyelmes, nyílt és vidám nevetés, mely a testet mozgásba hozza és igen egészséges, 9. Gyűlöletből kifolyó nevetés. 10. Erőltetett nevetés. 11. Az akaratlan nevetés; midőn az illető minden ok nélkül nevet, ez különben betegség, mely sok ital élvezésétől származik. 12. Fájdalmas nevetés, mely kétségbeesés, csalódás, boszuvágy, vagy veszteség alkalmával fordul elő. Egy olasz csillagász 1662-ben füzetét irt a különböző nevetésekről és azokat osztályokba sorozta. Aki igy nevet: hihihi ! az melancholikus természetű, aki igy nevet: liahaha ! az hidegvérű, a vérmes emberek pedig rendesen igy nevetnek: hohoho ! Az olasz tudós állítólag egy „huliuhu“ nevetőt ismert ezt pedig a hypokondrikus (képzelődő) emberek közé sorozta. Valami igaz van a dologban nézetem szerint: mert a tiszta valódi nevetésnél a-t hallunk, — a gúnyos nevetésnél e-t, nyihogó vagy pedig a gyerek és női nevetésnél i-t, az örömteli nevetésnél, midőn váratlan öröm ér, o-t, az „u“ pedig alkalmasint a sirásnál fordul elő, vagy pedig a görcsös nevetésnél. Szabály szerint tehát a férfiak a és o-ban nevetnek; gyerekek és nők e és i-ben, de mindenik magánhangzó előtt a „h“ áll. Most pedig nevessünk mi is. A viszontlátásig! A csók a jogi életben. Korábbi időkben nagy szerepet játszott a csók a jog kifejlődésében. Ez jelképezte a szilárd és ünnepélyes akaratot s az ó-kori népek főnökei csóko- lódzással pecsételték meg háborúk befejezése után mindenkor a bókét. Az amerikai rézbőrü indiánok s az afrikai sivatagok fekete bőrű törzsei ma is csókkal kötik meg a békét s az európai utazó teljes biztonságban érezheti magát a legvadabb néptörzsek között is, ha békecsókot kapott a törzsfőnöktől. Az igy Ígért béke megszegése a legnagyobb ritkaságok közé tartozik ; mert e népek vallásos nézete különös védő erőt kölcsönöz ennek a bókecsóknak, mely az istenség kiváló védelme alá helyezi azt, a ki ily csókban részesült, kinek bántalmazása a legsúlyosabb büntetéseket vonná az egész törzsre a „nagy szellem“ részéről. Egészen más irányban, az eljegyzéseknél is a házasságkötésekre irányuló akarat megpecsétlése a csók régidők óta, melynek rendkívül komoly jelentősége van a jogban. Római jog szerint a csók által megpecsételt eljegyzés kiváló ünnepélyes fontossággal bírt. Az arez-csókról (jus osculi) külön szabályokat foglalt magában a római jog ; igy rokonoknak, kik közt a házasság tiltva volt, nem volt szabad egymást megcsókolniok, a férjes nőt pedig csak férje jelenlétében csókolhatta meg valaki. A csók, melyet a földesur jobbágyainak a hűbér átadása alkalmával adni szokott, biztosította a jobbágynak a hűbért s egyúttal a hűség és odaadás fogalmát zárta magában a jobbágy részéről. Abban a csókban is, mely az eljegyzést megpecsételte, különböző jogok szintén a hűség és odaadás jelképét látják ; a midőn az eljegyzett nő csókra nyújtja ajkát valamelyik férfinak, némely jogok felfogása szerint annak tulajdonába adja magát s egyúttal hűségre is kötelezi magát annak irányában. A középkori lovagrendekben ehhez hasonlóan a feltétlen hódolat jele a csók. A rabszolga, ki alázatosan megcsókolja urának lábait, a legyőzött fogoly, ki boldogabb ellenfelének lábára nyomja száját, ezzel kegyelemre aláveti magát a hatalmasabb akaratának, s ha törvény parancsolja, hogy a khinai császár, a török szultán, a perzsa sah, a japáni mikádó s a Kelet más uralkodói előtt ajkával kell az embernek érinteni a földet, e cselekmény jelképe a feltétlen meghódolásnak. A mai napság divatos kézcsók is csak a feltétlen meghódolás eme jelképére emlékeztet bennünket. A modern jogélet azonban megfosztotta a csókot a jogilag figyelemre méltó cselekmény jelentőségétől. A nagy fontosságból, melylyel hajdanta birt, nem tartott meg egyebet magának, mint azt, hogy bizonyos körülmények közt súlyos sértésnek tekintetik s az illető súlyosan meglakol érte ; már ha tudniillik rajt’ érik. Különben jogi természetétől eltekintve, köztudomásúlag szép nőknek adva vagy tőlük kapva igen jól esik ; némelyek szerint pedig a lopott csók igen jóizü. Szerkesztői posta. Sz. M. ő nsgának (Kánya.) Fogadja mély köszöne- tüuket a gyönyörű szép tárczáórt! — N' N. János. Lapunk csak most csütörtökön jelent meg s igy csak ezt a számot küldhettük Kolozsvárra. Szives Ígéretének teljesítését kérjük; egyúttal legyen kegyes tudatni velünk Rökk Pál ur lakezimót.-
