Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)
1889-08-15 / 34. szám
Mely szerint ezennel közhírré tétetik, hogy az alul jegyzett hivatalban folyó 1889. évi augusztus hó 26-án reggeli 9 órától kezdve folytatólagosan tartandó és Írásbeli zárt ajánlatok benyujthatásával egybekötött nyilvános szóbeli árverésen, a szekszárdi magyar tanulmány alapítványi urodalom tulajdonát képező következő épületek, a hozzá tartozó beltelkekkel együtt, a felsőbbi jóváhagyás fentartásával, örök áron el fognak adatni, nevezetesen : 1. A Szekszárd nagyközség belterületén, a Garay- tér és Széchenyi-utczában fekvő urodalmi nagy-vendég- fogadó és a nagy díszterem épület, az ezekhez tartozó és külön ivó-h.elyiséget, megfelelő istállókat, úgy nyílt és zárt kocsiszint magába foglaló melléképületek és jégvermekkel együtt. Ezen épület csoport beltelke összesen 960 □ ölet foglal magában. 2. A S z e k s z á r d község határában a Szeks.zárd- ról Bonyhád felé vezető állami és Zomba felé vezető megyei ut elágazásánál fekvő úgynevezett ,J3i<lasi csárda** épület, mely fekvésénél fogva nemcsak a szeszes italoknak kis mértékben való kimérésére, hanem fakereskedésre is igen alkalmatos, — összes melléképületeivel, beltelkével és hozzá tartózó külsőséggel együtt. Ezen épület csoport beltelke 941 □ ölet, a hozzá tartozó és csak a fentérintett két útvonal által a beltelektől elválasztott külsőség pedig — mely nemcsak mezőgazdászatilag, hanem farakodónak is igen előnyösen használható — 2470 □ ölet foglal magába. 3. A M ö z s község belterületén, a legszebb és forgalom tekintetében a legelőnyösebb ponton fekvő urodalmi korcsma épület a hozzá tartozó melléképületek és beltelkével együtt. E beltelek összesen 3BB □ ölet foglal magába. A nyilvános szóbeli árverés folyó augusztus hó 26-án reggeli 9 órakor az 1. szám alatt körülirt szekszárdi urodalmi nagyvendégfogadói épületekre és telekre nézve veszi Kelt Szekszárdon, 1889. évi augusztus kezdetét és annak bevégeztével a 2-ik és következőleg a B. szám alatt körülirt épület-csoportok és azoknak telkére foly- tattatni fog. A minden egyes épület és telekcsoportra nézve e szerint külön-külön tartandó nyilvános szóbeli árverés befejezése után a megfelelő ingatlanra nézve benyújtott Írásbeli zárt aj á n 1 a t o k fognak szintén nyilvánosan és azon sorrendben, a melyben benyujtattak, felbontatni; minélfogva az Írásbeli zárt ajánlatok az egyes épület- és telekcsoportra külön-külön állitandók ki és nyújtandók be és azok külbo- ritókán különösen kiírandó az, hogy az ajánlat mely épület és telek csoportra vonatkozik. A nyilvános szóbeli árverésben résztvenni óhajtó minden egyes versenyző az árverés megkezdése előtt bánatpénzként a bizottság kezeihez, és pedig a szekszárdi urodalmi nagy-vend égfogadó után 5450 frtot, a hidasi csárda után 430 forintot, s végre a mözsi korcsma épület után 150 frtot vagy készpénzben, vagy óvadékképes értékpapírokban letenni tartozik; ugyanily összegekben külön csatolandó a bánatpénz a benyújtandó és 50 kros bélyeggel ellátandó írásbeli zárt ajánlatokhoz, melyek külboritékain a bánatpénz összege különösén is jelzendő Az írásbeli zárt ajánlatok, melyekben a megajánlandó vételár szám- és betűvel olvashatóan kiírandó és melyekben a feltételek ismerete és elfogadása jelzendő, mindhárom csoportra nézve folyó évi augusztus hó 26-ának reggeli 9 órájáig nyújtandók be alul jegyzett hivatalnál. Később benyújtandó vagy beérkezendő Írásbeli ajánlatok nem fogadtatnak el és felbontatlanul szolgáltatnak benyújtónak vissza, a mint másrészt utó vagy a feltételektől eltérő ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. Az eladási feltételek időközben aluljegyzett hivatalnál a délelőtti hivatalos órák alatt betekinthetők. hó 7. napján. (173. 2-2.) A magyar kir. közalapítványi urodalmi számtartóság. bátorkodom a fővárosba ránduló vagy átutazó mélyen tisztelt ügyfeleimnek s a nagyérdemű közönségnek a legjobb eszközökkel fölszerelt jóbirü és személyes vezetésem alatt állé) fény szives figyelmébe és pártfogásába ajánlani; intézetem bármily alakú fényképnek (a legnagyobb alaktól a legkisebbig) kifogástalan, elegáns, gyors és olcsó elkészítésére vállalkozik. Müintézetem különlegességét képezik: közvetlen a természet után készült életnagyság» fényképek és azoknak aquareil- festményszerüleg (angol papírra) való művészi kidolgozása. Minthogy az utóbbi 15 év alatt készült fényképek anya-lapjai (Matrice) nagyobbára még megvannak: utánrendeléseket a legrövidebb idő alatt teljesíthetek. Ez alkalommal bátorkodom a nagyérd. közönségnek a kiadásomban megjelenő ,,Magyar művészek“ czimü képcsoportozataimat, a ,,Budapest látképe“ czimii albumot, valamint kitünően dolgozó gyorssajtó-féiinyomdámat szintén szives figyelmébe ajánlani. KOZMÁT A FERENCZ cs. és királyi udvari fényképész és gyorssajto-fényinomda-liilajdonos BUDAPESTEN, (164. 3—3.) IV. kér., zöldfa-utcza I. sz. a Sebestyén-tér sarkán, saját házában. ___ Eflfétflrw PU ÍP I, Előállítja, pontosan és olcsón szállítja az Első magyar gazdasági gépnyár részvénytársu at ezelőtt flfl a MII D AISQf* ü jU D /» IwIAnlni 6i> &íAüútöii_hüí"i Gyár: Külső váczi- út7- BUDAPEST T.nvnnnfn VíiQiit óllnmác i;i!ÓI 10 nerCZnVl Lá\ ülbáLí 1 cl. Lóvonatú vasút állomás. ZEC ülönleg' szab. szeges rendszerű gőzcséplőgépek legújabb szerkezetben, legpontosabb kivitelben CD OXX XX XX XX Szabadalom szám: XXI/2832. Szabadalmazott 31/a* 4 és (nj) 6 lóerejű mozdonyokhoz és mrzgonyokkal Szénfütésnél kell £00—£50 300— ÍS50 ko. tz.cn (fa aríuiylav) 11 óra a. 5—7 kéve szalma 100 k: csépelt kévénél 7—100(10 középnagyságú kéve 14 óra alatt Szabadalom szám: XXI/2832. Szalmalütésnél kell 5 — 7 Cséplési képesség 5—7000 XX XX XX XX XX XX XX XX XX CENTRÁLIS CÍM BAL OM $ XX és más mindennemű hangszereket saját gyárából ajánl (175. 1-2.) APPEL IG. hangszer-gyáros Budapesten, Kere- pesi-ut 38. sz. a. (ezelőtt gróf Ká- ^ rolyi-uteza 5. sz.) W Részletes árjegyzék az összes hangszerekről Xí ingyen és bérmentve küldetik. ^ a magoknak legiökéleíesebb kicsépláse, ki iicö ti z:iüsa és osztályozása mellfii. Veröléczes gőzcséplőgépek vnskerőttel 6. 8 s 10 lóerejű fa-, szén- és szalmafüté:i mozgonyokhoz s mozgonyokkd Első magyar gazdasági gépgyár részvénytársulat ezelőtt ::ROSSfflANNésDÍ‘,c'""r" B.,a Kizárólag hazai gyártmányok. ’i *1 [zsxcrs: