Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)
1889-08-01 / 32. szám
Szekszárd ~Vidéke. bői a jövő generáczió alakul — játékai, mulatságai, kedvtelései nem nekik valók. Ők nem találják örömüket oly időtöltésben, mely lelkűk ártatlanságát és üdeségét el nem hervasztja, erkölcseik tisztaságát épségben tartja. Legkedvesebb tartózkodási helyük a tüdőt emésztő, inficiált levegőjű füstös kávéház, s csodálatos görnyedt háttal, mily komolyan ülnek a kártyaasztal mellett, elverve idejüket, pénzüket, egészségüket, elvesztve sokszor becsületüket, jellemüket. Bolond embereknek való dolgoknak tartják a munka iránti szeretetek a tudomány iránti vágyat. Nem érdemes velük bajlódni, hiszen azonnal nem is hoznak hasznot. De még igy is a könnyebb végét szereti megfogni, s azért keveset ér, a mit tesz, munkája felületes és rossz. Mi okozza ezt a tespedést a cselekvésben, a satnyulást a jellemben, az elkorcsosodást az érzelemben ? Mily sok tényezője a haladásnak, az ismeretszerzésnek, a boldogulásnak, a mikről az előbbi generácziók gyermekei nem is álmodhattak? A társadalom befolyása látható-e a családokon, vagy a családi életnek nincs meg többé az a varázsa, hogy öregnek-ifjunak lelkén egyaránt a legszerencsétlenebb skepsis homálya borong? A vénsóg élet- untsága jellemzi az ifjúságot. De leányaink is sok gondolkodni valót adnak. Azok is, ezek is, korán tanulják ismerni a külső eletet. Itt meg hamar letörlődik a szemérmes szendeség himpora, mely a családi hajlék falai között marad legtovább érintetlenül. Serdülő gyermekleányokban tudássá vált már, a minek még alig ‘derengő sejtelemnek szabadna lenni. Azért hiába keresed már bennünk azt a jól illő elfogulatlanságot, mely legbiztosabb jele az ártatlan lélek érintetlenségének. Nem tartozunk azok közé, kik akár elfogultságból, akár a haladó kor félreértéséből a jelenkor rovására az elmúlt időket dicsőíteni szándékoznánk. Mi meg vagyunk győződve az emberiség haladásáról ; azokkal sem értünk egészen egyet, kik korunkat rosszabbnak, erkölcstelenebbnek, vallástalanabbnak tartják, mint a „dicsérni“ szokott régi jó időket. Korántsem. -— De bizonyos az, hogy a haladás nyomán felmerülő jelenségek nem mindegyike kelti fel bennünk az örömet. Nem szükségképpen a haladás következményei e jelenségek, mint inkább az emberi gyarlóságéi. Azért szükséges az e haladás nyomán tapasztalható szomorúbb jelenségeket kritikai szemmel kisérni, kutatni e jelenségek okait s keresni azokat a tényezőket, melyekkel azokat megszüntetni lehet. Minden magasabb fok, melyet az ember az ő haladásában elér, áldozatokat követel, s csak mikor a szomorú jelenségek nyilatkoznak, lehet némely következtetést vonni azok okaira. Élőre azokat meghatározni nem lehet. A modern élet kétségtelenül sok olyan köve- telménynyel lép az ember elé, melyet előbbi korok nem ismertek. A családi élet maga sem oly szük- körü már, mint volt előbb, ennek folytán nem is oly benső. Azt tartjuk, hogy az említett jelenségek romboló hatásának itt lehetne határt szabni, különösen, hogyha az iskola is alkalmassá tétetik arra, hogy a családdal egyetértve szerezze vissza az ifjúságnak azt, a mi őt kiválóan díszíti, s a mi most nincs meg benne. De ez csak akkor volna lehetséges, hogyha az oktatásügyi kormány egészségesebb és természetesebb alapokra fektetné az iskolai nevelésügyet. Mert a sablon megöli a szellemet s nem engedi kifejlődésre jutni a jellemet. De a társadalomnak is meg kellene tenni a magáét s nem az egyik kézzel építeni s a másikkal lerombolni azt, a mit épített. = Tolnavármegye törvényhatóságának közigazgatási bizottsága augusztus 6-án délelőtt 10 órakor ülést tart. = A honvédelmi kormányzat a közös hadügyminisztériummal egyetértőleg két fontos utasításon dolgozik. Amint értesülünk ez utasítások igen fontosak s egyik : a járási tisztviselők kötelességeiről, a mozgósítás előkészítése és végrehajtása körül; a másik pedig a községi elöljárók kötelességeiről mozgósítás idején —- tartalmaz hatályos és uj intézkedéseket. Erre már valóban szükségünk is volt s csak örülünk, ha ez ügy is rendezve leszen. íz A közigazgatás reformja. A Búd. Corr. Írja: A kormány elhatározta, hogy a közigazgatás reformját lehetőleg gyorsan és széles alapon fogja keresztülvinni és Tibád Antal, az uj belügyminiszteri államtitkár megérkezése után, ki még rövid ideig Erdélyben tartózkodik, a belügyminisztérium kebelében az ezen reformjavaslatok megállapítására szükséges előmunkálatuk és tanácskozások kezdétü- ket veszik. A kormány szándéka szerint jövőben az egész országban a közigazgatást csakis a kormánynak, illetőleg az egyes szakminiszterek mindenben felelős tisztviselői fogják a törvényhatóságok által megválasztandó autonom, teljesen független működő bizottságok és közegek szigorú ellenőrzése mellett vezetni. E reform keresztülvitelére azonban több nagyterjedelmíi és nagyszabású törvényjavaslat megszavazására lesz szükség és igy alig várható, hogy a törvényhozás a legközelebbi ülésszakban e nagy reformmüvei teljesen el is készülhetne. Miután azonban a fönnálló törvény értelmében az összes törvényhatóságokban ez év végén volnának a tisztviselők újra megválasztandók és pedig törvény szerint 6 évre és a 6 év lefolyása előtt jogsérelem nélkül a közigazgatás reformja életbeléptethető alig volna: a kormány — értesülésünk szerint — őszszel, mindjárt az ülésszak elején a képviselőház elé egy rövid novella-javaslatot fog terjeszteni, mely e tekintetben intézkedni lesz hivatva. A megyei tiszt- ujitások minden esetre meg fognak ejtetni, de azok kihatására nézve fog ezen novella intézkedést tartalmazni. Felhívás! Alig pár éve annak, hogy Paks községnek egy része tűzveszély pusztítással elhamvasztatott — s ezen nagy elemi csapás pusztítását a lakosság még csak ki sem pihenhette a midőn immár a sors csapása, ugyan csak e város részt e hó 20-án körülbelül 470 épülettel együtt hamvasztá el, — tönkre téve mindent, de mindent, mit útjában talált hátrahagyva nyomort, az Ínséget s a lakosságnak kétségbe esését. Kimondhatatlan nagy a kár s ez annál lesuj- tóbb, mert az elpusztult városrészek lakói, édes kis hajlékukon kívül alig bírtak egyébbel és ime a végzet, ettől is megfosztó, hajléktalanokká tévé őket s a téli kenyeret, melyet egy évnek fáradalmas munkája után takarítottak meg családjuk és éhező gyermekeik részére, ezt is elvéve porba sujtá azokat. — Elgondolva az Ínséget melylyel nékik jövő időben megküzdeni kell, — elgondolva a család főnek aggodalmát, hogy kis gyermekeit és családját a télen miből fogja fenntartani, önkéntelenül mitolünk és kebelünkből, — kiket a sors ezen csapástól megkímélt — hála ima rebeg a „Mindenhatóhoz,“ — s az emberi szív legnemesebb indulatától elragadtatva, — lelkesedve ragadunk meg minden alkalmat arra, hogy a sors csapás által lesújtott felebarátaink Ínségén és nyomorán köny- nyithesstink. Embertársaim ! Kik nyugodtan hajtjátok le fejeiteket munkátok fáradalmai után íedett hajléktokban ; kik kenyeret kérő kis gyermekeiteknek, kezébe kenyeret adva éhségüket csillapíthatjátok és beteg család tagjaitok részére orvost és gyógyszert hozathattok, hogy egészségét ismét vissza adhassátok az illetőnek — gondoljatok arra, — hogy ezt mind nem tehetnétek ha a sors oly súlyos csapást mórt volna reátok mint a tűzkár szenvedettekre, — azért a szentirás szavával élve „szeresd és segítsd "\Folytatás a mellékleten. Holnapi szent napon kijön vizitálni, Elhull szép jószágunk, nem kell hát tréfálni, Kondást, csordást, bornyászt még ma bészalajtson . Holnap tiz óráig senki ki ne hajtson! S hogy biró urammal ilyen könnyen végzett, Kiveté poezakját: no jöhetsz m á r német! * * * S meg is jött a nímet! — Felvirradt a másnap, A falu nagyjai dologra kiálltak. Nem találhatsz otthon, nem egy férfi lelket . . . Pedig ahon van már: Vendelünk közelget. Négy tánczoló táltos hintó elé fogva Repül nagy vágtatva s hegyre fel koczogva, S Vendel ur számitja eincz, czvei, most meglátnak, „Johann, nem hallottad ? lőttek ugy-c hármat ? Vagy hát mi a ménkő, nem vettek még észre ? Lobogtass kendőddel, állj ki az útfélre!“ — Lobogtatott, intett, hasztalan volt minden ! „Kruczifix, szakrament! talán szemük nincsen ? No majd teszek én fel pápaszemet rája, Adta rebellhundja, Kossuth sok kutyája!“ — Enyelgett Vendel ur s ment a kocsi gyorsan, Szolganép kérdte vén : „Gemeind’haus“ hol van ? De nem volt az utczán egyetlen, egy lélek, Gyereknép is szépen bujt a kapu-félnek. S onnan kiabálta e bátrabbja éhen! — Vendel ur úgy hízott azt hive hogy : éljen! Gondolom formán hát egyszer csak megálltak. — No mert hát kapuja nincs a község háznak! S az udvaron senki! — az az mit beszélek: Éppen most jöttek ki a hizó sertések S nótárius uram — a dolog nem szégyen — Etetgetó őket, kosárral kezében. Befordul a kocsi, megijedt ő kelme, Legalább mutatta, majd a hideg lelte. Kalapját fejéről félkezébe kapta, Kinos zavarában kosarat felcsapta. Kezdte dikezióját, nem hallgatta, senki, Egyik a másikra dőlt reá nevetni, Támadt zene-bona, veszekedés, lárma, Jerikó falára, mintha uj vész várna. Tülök, kürt megharsan, szalad asszony, gyermek . Kik kerítésen át kikucskálni mertek. Főnök uram prüszköl, négy ló összehorkan, Kocsi pitteg, pattog, majd hogy összeroppan. Kanász, csordás, bornyász kemény szusszal fújja. — Fejenként lázsiást csak nem kaptak puffra ! S igy e szép konczertnek az lett biz a vége — Lévén lónál több ész, mint gazda fejébe, A kocsit, mint pelyhet hirtelen megkapta S hetedik határba messze elragadta. Nosza leve erre szörnyű dinom, dánom ; „Mondja el jegyző ur adáson instálom, — Estefelé a nép mind kérdőre vette, — A kevóly ni motet el, miként kergette?“ „Nem kell azt kergetni, kergette a fránya Hisz jól tudják kendtok, futásra áll iába! Aztán meg szó, mi szó, nem enyém az érdem Az a trombitaszó ! szent Isten az égben ! Tudtam, ha rákezdik, fül azt ki nem állja, — Rohant is, mint villám, a pompás négy sárga! — Tudtam, fehórcselód s asszonynép ha hallja, Elszalad mind az is, ki erre, ki arra : No mert ily polyákot, m i n d e n n ap fogadhat, De a lábas jószág otthon nem maradhat.“ Fölharsant a vivát! — drága volt ez éljen! De két évi börtönt szó sincs, hogy ne érjen ! Megért, ki rászolgált, szépen ki is állta: Magyarok Istene porában is áldja! Krainerhiitte. Ne nehezteljen a szives olvasó, ha oly helyre vezetem, mely nemcsak hírneve után nem, hanem még a földrajzból — bármennyire tisztelem is különben ezen tudományban való jártasságát — sem ismeretes előtte. Nem azért teszem ezt, mintha kolumbusi babérok után vágynék, hanem egyedül az okból, hogy néhány kellemes órának emlékét necsak lelkemben, hanem a „papíron“ is megörökítsem. Az írónak azon szabadalmával, hogy csupán az ő énjét érintő mozzanatokat is a nyilvánosság elé tárhatja, nem fogok visszaélni és ígérem, hogy az olvasót még a szekszárd-sárbogárdi vasút sebességét is felülmúló gyorsasággal fogom Krainerhüt- tébe, Alsó-Ausztria egy parányi, de annál kiesebb kiránduló helyére vezetni. Krainerhiitte a Becs melletti Badentől 5 negyedórányira esik, a badeni omnibuszok hajtását vevőn az időegység alapjául. Vasárnap délután volt, mikor egy Badenben nyaraló társasággal a többször említett Krainerliüt- tébe kirándulók. Heten valánk együtt.
