Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)
1889-06-27 / 27. szám
27. szám. IX. évfolyam. Szekszárd, 1889. junius 27. TOLNA "V-Á_IL3Vn:EC3-Y!E] törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi hetilap. Előfizetési ár r Egész évre..................... G frt. Fél évre ...............................3 frt. Évnegy edre .... 1 frt 50 kr. A l;ip szellemi vészére vonatkozó közlemények, úgy a hirdetési és előfizetési pénzek a szer- kos/.tőséiíhez küldendők. Ji. tolnamegyei gazdasági egyesület hivatalos közlönye. Megjelenik minden csütörtökön. Szerkesztőség: | Sétpatak-utcza 1113. sz. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 172. sz. Hirdetési dijak:; Három hasábos petit sor 1 5 kr, ugyanaz a nyilttérben 20 kr. Bírósági árverési liirdetmén vek 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt. 200—300-ig 4 frt. 300—400-ig D frt. Főmunkatárs: Székely Ferencz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: <3c eiger C3r y ula. Lapkiadó : Ujfalusy Lajos. Előfizetési felhívás. Lapunk t, előfizetőit — kiknek e hó végével előfizetésük lejár — fölkérjük az előfizetés mielőbbi megujitására, nehogy a lap szétküldésében akadályok merüljenek föl. Ezúttal pedig figyelmeztetjük hátralékos t. előfizetőinket és hirdetőinket, hogy hátralékaikat e hó végével okvetlen beküldeni szíveskedjenek, mert ellenkező esetben a nem fizető előfizetők részére a lapot beszüntetjük; a hirdetési hátralékok behajtását pedig erélyesebb eszközökkel leszünk kénytelenek foganatositani. A t. községek elöljáróságait szintén fölkérjük. hogy a hozzájuk beküldött bélyeges nyugták alapján kitüntetett összeget hozzánk mielőbb beküldeni szíveskedjenek, A „Szekszárd Vidéke“ kiadóhivatala. Jíl jegyzők kiképzése. Már több Ízben volt szó arról, bogy a községi és körjegyzők elméleti kiképzése nem felel meg a szükségnek, miért is e bajon segíteni kellene. Közigazgatásunk egész épületének súlya a jegyzői kar vállaiu nyugszik; kezeiben tömérdek köz- igazgatási, pénzügyi, igazságszolgáltatási és rendőri teendő fo-ly össze, e mellett a községekben ő a közrend intelligens őre, ki a folyton ellenőrizhet- len községi administratiónak irányt adni van hivatva. Ily fontos állás betöltése alapos kiképeztetést és bizonyos fokát föltételezi az általános, encyklo- pedikus műveltségnek és szükséges, hogy egy ily sok oldalról igénybe vett tisztviselő, ki állásánál és a körülményeknél fogva igen gyakori esetben föl- j sőbb utasítás hiányában, teljesen önállólag kénytelen a legfontosabb és legnagyobb horderejű dolgokban eljárni, bírjon a közigazgatás elméletének, czéljainak és szervezetének megfelelő ismeretével. V törvény megkívánja, hogy a törvényhatóságok a jegyzői állás betöltését egy leginkább gya- | korlati képességüket igazoló vizsgálat kiállásához kössék s annak elengedhetetlen tárgyait elő is Írja, melyeket a törvényhatóságok a saját viszonyaik és szükségletükhöz képes szabályrendeleti utón ki is bővítenék. A törvény ennélfogva csak általános vonásokban ad utasítást a jegyzői vizsgálatra s a szorosabb meghatározást a törvényhatóságokra bízza, minélfogva előáll az anomália, habár a közigazgatás : az egész országban ugyanazon föladatokkal bir, a jegyző munkaköre, hivatása minden törvényhatóság területén ugyanaz, hogy a jegyzői vizsga egy megyében való letétele, jegyzői állás elfoglalására nem minden törvényhatóság területén képesít. Megesik ennélfogva az is, hogy egyik törvényhatóság jegyzői kara magasabb kvalifikaezióval bir, mint a másik. Az első teendője volna ennélfogva a törvény- hozásnak az, hogy a jegyzői kvalifikáczió egyöntetűig megállapittatván, egyidejűleg határoztatnának meg a jegyzői vizsgák tárgyai is teljesen, általánosan kötelezőig, vétetnének föl a vizsgarendbe. A második és igen fontos teendő volna az, hogy a jegyzői jelöltek elméleti kiképzése lehetővé tétetnek. E czólra tanfolyam rendszeresittetnók,,melynek előadó tanítói az ügyvédi, pénzügyi, bírói s közigazgatási hivatalnokokból kerülnének ki, kik a tanításért a törvényhatóságoktól nyernének tiszteletdijat. Minő időtartamú lenne e tanfolyam ? azt már a megállapítandó tanrend, az előadandó elméleti ismeretek terjedelmének szoros meghatározása után lehetne csak megállapítani, de azt hiszszük, hogy nem tévedünk, ha ezen tenfolyam minimumát két hónapi időre teszszük. Hogy e tanfolyamok előadását, melyekot törvényileg minden jelöltre nézve kötelezővé kellene tenni, mindenki, tekintet nélkül anyagi viszonyaira hallgathassa, a mellett az előadók se vonassanak el köteles szolgálatuk teendőitől, czélszerü volna esti órákban tartani az előadásokat, hogy ajelöltek nappali foglalkozással kenyeret kereshessenek s egyúttal módjuk lehet a különféle hivatalok ügykezelését is személyes tapasztalatokból megismerni. Mindez azonban majdnem a kidolgozandó részleteknél jöhet fig-y elembe, mi ezúttal csupán a tanfolyam eszméjét kívántuk fölvetni, melynek rendszeresítése rendkívüli haszonnal járna s míg egyrészről a jegyzői vizsgálatok letételét könnyítené meg, másrészt biztosítaná azt, hogy az oklevelek kiadása, a képesítések kimondása nem egyedül egy rövid órai vizsgálat kétes értéke szerint esnék meg hanem a vizsgáló bizottság tagjai, kik a tanfolyam előadói lehetnének, a jelöltek képzettségét, intelli- genoziáját a két havi érintkezés alatt bizton meg tudnák mérni. Minthogy pedig a jegyzői tanfolyamnál főgond A „Szekszárd Vidéke“ tárczája. Aranyos napok. Ledobtam a butyrot s melléje a göcsörtös botot, — aztán magam is inkább lerogytam, mint leültem a földre. Sírtam keservesen, csuklottam, zokogtam, tö- rülgettem két ököllel a szememet s éreztem, hogy no most mindjárt megfulladok, úgy szorította v a- 1 a m i a torkom. Pedig oly vidáman czirpeltek körülöttem a tücskök s ugráltak a szöcskék, — mosolygott az a sok tirke-tarka réti virág s bamba szemmel bámult rám a piros bélü úri gomba, hogy még most is csodálkozom rajta, miért is tudtam én akkor olyan nagyon sírni'? — Pedig voltaké- pen nincs azon csodálni való, mert biz az egy öt éves legénykétől nagyhamar kitellik, — ha a vándorbotot a markába nyomják ! De hadd kezdem az elején. Úgy történt, hogy kint játszottunk bátyámmal nagyapám óknál, — hova nyaralni vittek el bennünket, — a kertben. Lovasdi járta; — persze a bátyám volt a kocsis, — én meg a ló. — Merészen kucsirozott, hajtott keresztül tüskön bokron, még a nagymama féltett spárga ágyasát sem kimélte, úgy hajtott mint egy mágnás az Andrássy utón. Ám a nemes sport étvágyat gerjeszt! — Miért is „Hóhalió“ és „Pszszszt“ kíséretében meghúzta a számba tett bodzafa darabot, melyet ő zablának keresztelt. Megálltam s néztem rá, várva az okos szót. Nem is késett! — Elies vagyok. Te nem ? Szólott. — Az ám jó lenne valamit enni. Bizony- koltam. — De mit ? Eredj be, kérj valamit a nagymamától. — Jó lesz egy kis kenyér ? — Kenyér ? — Nekem nem kell! Magadnak hozhatsz, de nekem, mond meg, adjanak egy nagy darab csokoládét! — Csokoládét ? Azt nem ád a nagymama, hiszen tegnap kaptunk mindaketten. Replikáltam. — Az mindegy. — Először kérj tőle s ha nem ád, — akkor hozz, mikor nem veszi észre. — De ugyan mit gondolsz 1 — Ellenkeztem. Hátha észre veszi a nagymama ? ! — Hát akkor kikapsz. — De ha nekem csokoládét nem hozol, megverlek. Keserves alternatíva előtt állottam, mert arról bizonyos voltam, hogy a nagymamáiéi csokoládét haszontalan kérek. Bátyámtól meg féltem, mert daczára, hogy csak 15 hónap a különbség köztünk, sokkal erősebb volt mint én s már gyakran eldöngetett. így aztán megindultam szó nélkül a vállalatra. — közbe vissza-vissza néztem szomorúan, de csak azt értem el vele, hogy bátyám rám kiáltott: ■ Te, ha sebesebben nem mégy, utánad szaladok és elverlek ! Mit volt mit tenni, menteni teljes resignatió- val — lopni. Senki se vett észre, mikor az ebédlő ajtaján számba dugott ujjal be sompolyogtam, — a nagy- mama a speizban volt s igy vállalatom sikere csak azon függött, hogy az almáriom kulcsot benfelej- tette-e a nagymama ? — Egy pillantás a kulcsoskosárra s láttam, hogy a kopott fényes kulcs ott nyög a termetes gránáriom kulcs alatt. Kiszabadítottam kényelmetlen helyzetéből s szivdobogva, lábhegyen közelegtem a vén két ajtós almáriomhoz, melyben a nagymama a „speczerájt“ tartotta. — A nagy regi módi almáriom, tetején négy darab poczakos eczetes üveggel meg a „Honderű“ egy évi folyamával, úgy tetszett, mintha kissé gyanakvóig nézett, volna rám s az eczetes üvegek is mintha csóválták volna bekötött fejeiket azzal, hogy „ne lopj, ne lopj !“ — Ám én már nem hallgattam a lelkiismeret intő szavára s gondolatban szopogattam az izes. zsíros csokoládét, — mert azt hiszem, mondanom sem kell, hogy elhatároztam annyit lopni, amennyiből nekem is kerüljön Termetem kicsiségét egy zsámolylyal kitoldva zártam fel az ajtót — s aztán nyúltam a sárga papirosba takart csokoládé után. — Reszkető kézzel éppen törni készültem egy jó darabot belőle, mikor egyszer csak megnyílik az ajtó s jóságos egek, belépett a nagymama ! — Mit keressz az almáriombau kis fiacskám? Szólott nyájasan. Ejnye te kis betyár, folytatta Lapunk mai száma 10 oldalra terjed-
