Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)
1889-05-23 / 22. szám
IX. évfolyam. 22. szám. Szekszárd, 1889. május 23. TOLNA "XTALIELIMIlEa-'^K! törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi hetilap. JL tolnamegyei gazdasági egyesület hivatalos közlönye. Előfizetési ár z Egész évre ..... 6 frt. Fél évre...............................3 frt. Évnegyedre .... 1 frt 50 kr. A lap szellemi részére vnnutkozó közieméinek, úgy a hirdetési és eiőfizeté'i pénzek i szerkesztőséihez küldendők. Megjelenik minden csütörtökön. Szerkesztőség: Sőtpatak-utcza 1113. sz. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 172. sz. EEii-cIetési dijalec: Három hasábos petit sor 15 kr, ugyanaz a nyiiitérben 20 kr. Bírósági árverési hirdetmények : 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt. 200—300-ig „ „ 4 frt. 300—400-ig „ „ 5 frt. Főmunkatárs: Székely Ferencz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Gr e i g- e r Gr y ul a._ Lapkiadó : Ujfalusy Lajos. Nemzeti nyelvünk érdekében, A magyar nemzetnek mindenkor, minden időben féltve őrizett kincse volt a nemzeti nyelv. Féltékeny volt reá még abban az időben is, mikor sem irodalmi, sem hivatalos nyelvül nem volt használatos. És csak ennek tulajdonítható ama kedvező jelenség, mit a múlt idők irodalomtörténete mutat föl, hogy a nemzeti nyelv — a magasabb irodalmi művelés elhanyagolása daczára is — a régibb korban is elég bő szókincscsel rendelkezett. A mit hivatott irék és nyelvészek elmulasztottak az édes nemzeti nyelvvel szemben, — meg- cselekedte azt az egészséges, romlatlan, megvesztegethetetlen, népies nyelvórzék. Ismert fogalmakra alkotott szavakat. A körüllakó más nyelvű népeknek ismert fogalmakra alkalmazott szavait a nemzeti nyelv géniuszának erejével abszorbeálta úgy, hogy most már a nyelvtudósoknak is bajos, szinte lehetetlen dolog kiákombákomozni: mit vettünk mi mástól és mit vettek tőlünk, a mi nyelvünkből? Attól az időtől fogva pedig, mikoi nemzeti nyelvünk, a nagy nyelv-reformátor : Kazinczy Fe- rencz idejében és halhatatlan munkássága folytán egyszerre oly hatalmasat lendült, — a nyelvfejlődés óriási léptekkel haladt előre s ma már — hála a Mindenhatónak! — oly gazdag szókincscsel rendelkezünk, hogy bármely magas szárnyalásu és nagyszabású irodalmi művet meg lehet Írni a nélkül, hogy idegen kifejezésekkel kellene gondolatainkat érvényre juttatni. Igaz, hogy azzal a hagyományosan megszeretett és megszokott latin nyelvvel most sem igen akarunk szakítani s e tekintetben már úgy meg van vesztegetve a tanult honfiak nyelvérzéke, hogy szinte jobban cseng a nyelv, tetszetősebb az irmodor, lia egy-egy latin szóval találkozunk benne. De majd lassankint ezzel is csak szakítani fogunk teljesen. Hisz már most is sokkal kedvezőbb nyelvi viszonyunk, mint; például a németé. A német nyelvben (abban tudniillik, a mit általánosan használnak) minden második, harmadik . szó latin vagyr franczia. • A mi édes nemzeti nyelvünk rövid egyszázad leforgása alatt óriásit lendült, hatalmasan izmosodott. Ma már a meglevő szókincsből hatalmas szó- és gondolatalakzatokat lehet teremteni minden idegenszerűség nélkül. Nem kell egyetlen nyelvköz sem fordulnunk segítségért, csak egészséges, el nem rontott, meg nem vesztegetett nyelvérzékíink- höz, törzsgyökeres magyarságunkhoz. Ahhoz pedig, hogy valaki egészséges nyelvérzékre s oly képességre tegyen szert, hogy uj szó- és gondolatalakzato^at teremteni tudjon, szükséges a folytonos önképezós ; szükséges törzsgyökeres magyarsággal irt prózai és verses munkáknak olvasgatása, kritikai bonczolgatása; szükséges a szóbeli előadás gyakAlása. A nyelvfejlődéshöz ezek kellettek, ezek voltak szükségesek a régibb időben is. Eme kellékeket láttuk érvényre jutni mindenkor az iskolai önképző körökben, mik — tagadhatatlan ! — nem egy irodalmi jelesünknek nyitottak utat tehetségeik nagyobb érvényesítésére. A pápai, enyedi, sárospataki, debreczeni iskolák önképző köreinek hatalmas befolyása nyomot hagyott még az irodalomtörténetben is. Hisz elvitatliatlan tény, hogy volt idő, mikor a nemzeti nyelvet főleg az iskolai önképző körök tartották fenn az elért színvonalon ; azok őrizték meg a visszaeséstől ; azok fejlesztették. Elvitathatatlan tény az is, hogy míg az iskolai önképző körök nagyobb virágzásban voltak: jobban támadtak hazánkban irodalmi jelesek. Ma már, hogy az iskolai önképző körök legnagyobb részben csak színtelen, illattalan, melegházi virágok számára tartatnak fenn, nem is annyira a nyelvnek valódi helyes alapon való fejlesztése, izmositása czáljából, mint inkább csak nemesebb szórakoztatás szempontjából: persze egészen más hatásuk van és egészen más elbírálás alá esnek s minden egyébre valók talán, csak arra nem, hogy egy-egy csirájában rejtőző tehetséget kikeltsenek vagy, hogy éppen irodalmi óriásokat adjanak a hazának. Mert hát a mostani önképező körökben csak a kötelezett tantárgyakból jeleskedő ifjak vehetnek részt, — a miniszteri rendelet meghagyásából. Az általános tapasztalat pedig — akárki mit beszéljen! — az, hogy irodalmi jeleseink legnagyobb része az. iskolában nem foglalt helyet a kiváló tanulók között. Ellenkezőleg : úgy szokott ez lenni, hogy azok a tanulók, kik valamely irányban különös hivatást éreznek — lehet az költészeti vagy tudományos irány — ama tárgyakat miket különös hajlamuk körébe esőnek tartanak, — előnyben részesítik s azokat nagyobb szorgalommal (nem egyszer a többi tantárgy rovására) művelik, tanulják. Ez nem is olyan nagy baj, mint talán első pillanatra látszik. Az élet számtalan esetben igazolta már, hogy az ilyen egyénekből kiváló szaktudósok, jeles irók, költők váltak. Éppen azért nagyon fontos dolognak kell tartani annak megbirálását: mely tanulók vétessenek fel a középiskolák önképező köreibe ? De nagyon fontos dolognak kell tartani annak megbirálását is: kik zárassanak ki ? kik ne vétessenek föl ? Az önképző körök csak az esetben tesznek valódi szolgálatot édes nemzeti nyelvünknek, ha A „Szekszárd Vidéke“ tárczája. Újabb közlemény a bölcskei sirmezörői. (Vége.) Minthogy az ezúttal rendelkezésünkre állott területeken, a hol az ásatásokra három napot szántunk, a munkával már az első két napon elkészültünk, a mai estét azon kérdésnek eldöntésére fordítottuk, holnap, azaz október 10-én mily munkát végeztessünk ? ugyanis László barátom az ő előle- ges nyomozódásai ós puhatolódzásai alapján e czélra több pontot jelölt ki. a) Vizsgáljuk meg a dunamenti domb-ormokat, a hol a konyhahulladékok nyomai észlelhetők. b) kutassuk ki a bölcskei nagy szigeten lévő rom maradványokat. c) Asassuk meg özv. Hanrély Ferenezné úrnő birtokán állítólag elterülő régi temetkezési helyeket! d) Kísértsük meg a Bölcskéről Szt.-Andrása vezető útvonalon lévő azon pontnak megvizsgálását, hol az áthaladó kocsik dübörgő zaja valami földalatti üreget sejtet. e) Tartsunk beható szemlét a népvándorlás- kori sirmező feletti ormokon, váljon nem fedezhetnénk-e fel az egykor itt temetkezett népek lakó helyeit. Végül f) Tegyünk kísérletet a nagy-lesvölgyre nyíló pinczeszerü alagút bejáratának kitisztítására, melyben már annyian megfordultak, de a végére jutn. még senkinek sem sikerült. Ennyi kutatási hely közül, midőn az egyik érdekesebbnek látszott, mint a másik, nagyon nehéz volt a választás, s mig az egyik másik helynek előnyeit latolgattuk, vagy az itt ott fenforgó nehézségek vagy akadályok elhárítása felett tanakodtunk, ismét csak Pista barátom döntötte el a kérdést, mondván: „Ássatok a két lesvölgy közötti ormon, hol minden kétséget kizárólag valami kőépületnek kellett állni, s ott egynap el is készültök.“ Az indítvány egyhangúlag elfogadtatott és László barátom éhez képest intézkedéseit mégis tette. Október 10-én ismét gyönyörű időre virradtunk, s midőn úgy 8 óra kórül a helyszínére hajtattunk, munkásaink már derékig mélyedtek a három kémárokban, melyeket László barátom utasítása szerint előre megnyitottak, a hol azonban eddig temérdek ópülettörmelék között szétszórt embercsontok és néhány vas szegen kívül egyebet nem találtak. Körültekintettük a kisded ormot, miközben teletüdővel szívtuk be az üde, tiszta levegőt, néhány perczig kéjjel szemléltük a gyönyörű panorámát, melyet az etőttünk elterülő, s a mindinkább emelkedő őszi napnak ragyogó sugaraiban úszó mado- csai lapály nyújtott, s aztán egész erővel munkához láttunk. Minthogy eddig még kőfalra nem bukkantak, megkísértettük két kémároknak egy rézsútos uj árokkal való összekötését, melyben aztán alig 30—40 ctmr. mélységben megtaláltuk a faragott termőkövekből szabályosan épitett falat. Ez volt a legünepólyesebb pillanata a napnak és a legfeszültebb érdeklődéssel kerestük a falnak széleit, s midő evvel tisztában voltunk, nagy óvatossággal ásattunk annak úgy a külső, mint a belső oldalán le, egészen a legalsó sor kőig, melyet körülbelül egy méternyi mélységben értünk el. — Ezen túl már csak a falmentén kellett ásatunnk mindkét irányban és csakhamar kitűnt, hogy falunk szabályos körívben kanyarodik. Nagy nehézséget okozott azon körülmény, hogy a fal öt ponton teljesen szét van rombolva egészen alapjáig, a hol csupán csak kőtörmeléket találtunk, s hogy a falnak további folytatását megtaláljuk, ásatásunkat a szabályos kör vonalában kellett folytatnunk. Dél tájban már előttünk volt a kitaka t körfal. s arról a szükséges méreteket felvettem Lapunk mai száma 10 oldalra terjed-
