Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)

1889-05-02 / 19. szám

Tolnameg’yei Hölgyek Lapja.

hőg“ ilyen asszonyos fegyvert a harezba? Az apró tűszurás a Hölgyek, szabadalma és bitorlás esetén felebbezést nyújtunk be a szerkesztő úrhoz, korántsem kételkedve, Hogy a legközelebbi játszma alkalmával „pagát-fogást“ mond.

Jeligémül Schiller szavait választottam (nem szivesen ugyan a mai korszakban, mert nemét) folytatása Pagát Ultimo mottójának és egyszersmind kifejez mindent, mit ezen .„nőkereső ur“ bizalmas szavaiból kihagyott.

Ritka szakértelemmel hallottuk a hölgyeket tetőtől talpig, azaz inkább talptól tetőig megbírálni, hallottunk czipőkről, lábakról, kezekről, tűrniirről, sarkakról, mikadó frizuráról és nyilakról, szóval gondos részletezést, de a legfontosabb, az előbbeni hasonlatnál maradva, a merész vázlat hiányzott (omne simile elaudicat). A nő szivéről nem volt szó -- és ime, az bátorít egy öregasszonyt arra* hogy a „nő- kereső“-nek néhány jó tanácsot adjon. Azt tartják ugyan, a jó tanácsot nem veszik szivesen, de Pagát Ultimo soraiból gyanítom, hogy még nagyon fiatal s igy a jó tanácsok meghallgatása még illemszabályai közé tartozik. Életkoráról való következtetésemet könnyen indokolhatom : A Duna habjain ringatózó hajó, a magános fedélzet, és egy ideális helyzetben levő művésznő elég a házasság kötelékeinek óhajához és ha az óhaj már megvolt annak megvalósításához. Feltéve, hogy Pagát Ultimo a képzelő tehetség szárnyain élte kis kalandját: csakis igen fiatal fantázia halad oly gyorsan és a — légben. Többek közt helyesen említette azt, hogy nem igaz. hogy a férfiak mind pénzt keresnek. Oh nem! ritka eset. hol a házasság üzlet, még mai reális korszakunkban sem, de több oly tényező működik közre, hogy elvégre is a szerelem bilincseli a hőst Hymen rózsás jánnába. — A legényélet szép ugyan korlátlan szabadságával és végtelen reményeivel,-élvezik fiaink olyanformán, mintha az első tavaszi leveg'őt szívjuk teli kebellel, — de ha az újság ingere múlik, előtűnik a ^arcon-élet ridegsége is. a vendéglői élelmet megunja a gyomor, a korcsmái társalgás nem elégíti ki a kedélyt, a garzon-lakás rideg, télen hitetlen, nyáron poros voltával és felébred minden .férfiúban a vágy egy kedves, kényelmes otthon után, egy lény után, kit egészen magáénak mondhat, ki az ő házának cAző angyala, csal/níján.ak anyja leend. A fiatal embereket ezen lelkiállapotuk roppant fogékouynyá teszi a szerelem tündér hatalma iránt. Ez hasonlítható a hypnotikus álomhoz, miben minden benyomás engedelmes médiuma de a varázst nem gyakorolhatja bárki, annak végrehajtásához nem elég egy rózsás láb. és egy hófehér pongyola, — ahhoz, mindenek előtt szív kell,

égy igaz, őszinte,; önzetlen és mégis' művelt , asz- szónyi’ sziy.

A gyakorlati életben tett tapasztalat legjobban mutatja, mily szívjőság kell az asszony, hivatásához.

A férfin minden cselekedetének legerősebb rugója az önzés, házasulandó szándékát is. az vezeti és ő feltéve, hogy okosan választ, a házassággal feltétlenül nyer, a mi viszont az asszonyokról nem mondható. A férfiúnak még szabadsága sem kor-' látoltatik, mig a nő a legszigorúbb köteléket szabja; önmagára. A férfiú ott a hol elmondja a „holtomiglan holtodiglan“-t, követel örök hűséget, odaadó szereinket saját, ügyességet és gondoskodást háza számára és mindezt egy fiatal, érintetlen testen és ennyi előnnyel szemben mit dob a mérlegbe? Ezt nem is fejtegetem csak annyit jegyzek meg, hogy a nő a házaséletet mindenkor az engesztelő- dés szép erényeivel kezdheti ! megbocsátja a férfiú múltját.

Itt Pagát Ultimo mindenesetre a kenyérkereset nehéz munkáját fogja említeni, de egyformára billentheti-e a mérleg serpenyőjét a nő önfeláldozásával szemben az, mire ön fen tartási ösztöne késztet mindenkit .és mire a férfiút legerősebb hajlama, az am bitió csábítja.

E néhány elsorolt tény állításomra vezet, hogy a nősülni vágyó mindenekelőtt a „szivet“ keresse ! Jaj annak, kit egy pár rózsás lábacska Hymen fel- oldhatlan békóiba ver, az ki van téve a veszedelemnek, hogy ez a lábacska nem ' elégszik meg egyetlen bá,mólójával és utat nyit Asmodeus működésének, ki tudvalevőleg -mindig Hymen oltára körül leselkedik.. Avagy azt hiszi Pagát Ultimé, hogy a szűk czipő mindig a tyukszemnélküliséggel jár? A hófehér pongyola és alacsony hajék mindig a szívj ósággal ? Egy dolog látszata és lényege közt mindig némi különbség van. A külsőségen csakugyan változtat a ,,raffineria,“ de a lélek és kedély mivoltát igen könnyen felismerheti a tapasztaltabb* idősebb férfiú a lánykával szemben, csak akarnia kell, de ha azontöri magát, hogy a lába, kis körme rózsás-e, nem marad idő a lelki tulajdonok megfigyelésére annál inkább, mert jól nevelt hölgyeknél ez előbbeni téren igen nehéz eredményre jutni, ha. csak a küszöbön lévő ’fürdőévad alatt, Pagát Ultimo ur egy gyors t és távi átok ész ü 1 c k et nem használ, vagy az agárdi és sárközi hölgyek közt választja jövendőbelijét, azokat láthatjfi „sansculotte !“ A s-ziv látásához nem létezik mikroskopium, oda a geniálkás avagy legalább* is az éleslátás lencséje kell.

Ki ezen áldással bír,, bátran választ, nyílt szeme nem fél a „tuloios“ nőktől sein. (Azt hiszem

„tudákos“-at gondolt.) Túlijuk, hogy mostani korunk legelső követelménye az intelligenczia.

Középosztályunk legtöbb-nyíre a szellemnyuj- totta kenyéren él és feleségeik az élettel való küzdelmükbe nem mehetnek csupán kezeikkel és lábaikkal, nekik is kell egy jó adag intelligenczia, mely legbiztosabb támaszuk és, fegyverük.

A ház aprólékos teendője több észt és gondot igényel, mint sok férfin nem is képzelné. Az egy államháztartás kicsinyben, hol az asszony egyedül képvisel minden minisztériumot és még hozzá egy abszolút kormányfőnek tartozik felelőséggel.

Bizonyosan belátják,-miszerint a jóból még a „sok“ sem elég. ha a sokból néha egy kevés a lapok hasábjaiba is* ficzkándozik, ki venné azt rósz néven egy tintafolt miatt az ujjacskán ?. Irodalmunk ápouísa a mostani korszakban úgy is kötelessége minden magyar elmének.

Nemzetünk magyaros szelleme csatát viv, és e liarcztéren egy írónő szerepe majdnem hasonlítható, azon asszonyokéhoz, kik hajdan Eger bástyáit védték !-Csak tévútra ne vezesse a nőt szelleme ! Élet- czélul ne tekintse annak fitogtatását, ne hanyagolja el miatta kötelességeit, és a mi fő, ne éfje be magát férfiúi modorba és irányba, mi soha sem válik előpyére, mert sikeres fejlődés csak reális alapon lehetséges. Pedig az úgynevezett „burschikes“ modor veszélyébe könnyen jut a tollat forgató hölgy, férfiupalta írói világunkban.

Autor hölgyeink ne vessék meg a szintén gúnyosan említett kávéasztalt sem. Azt hiszem, mindenki tudja, miszerint nem a csipkés asztalfutót a négylábú alkotmányon értein. Nem szoktunk a mellett a férfiak rosszaságáról sopánkodni — az a forrása és istápja a nőiségnek, kötelességtudásnak, készültségnek. A-női társaság a legjobb szivképző, még ha élesnyelvü is hasznos, mert erkölcsi kon- .trolle. A kávéasztalnak annyi fontos tárgya van. Gazdaasszonykodás, gyermeknevelés, — no meg a cselédkérdés, mely utóbbi valóban sötét voltával háttérbe szorítja a férjek különböző árnyoldalait, kik — a férjeket értve — mindig először hűtlenek és később féltékenyek lesznek, ha már az önbizalom változik a tükör viszfényóvel.

A nő hűtlenségét 100 esetben* 99-szer a férjem uram elkalandozása előzi meg. Ha azután a nő, ki már férjének nem bírja tetszését, szerelmét, egy másnak vágyik tetszeni, az mindenesetre bűn, de oly bűn, melyért jórészt a férj felelős. Talán nem veszi rósz néven -Monsieur Pagát, ha a jövőt illetőleg tanácslom: „cherchez toujours la femme“*! mit félreértések kikerülése czéljából akként óhaj taTÁRGZA.

—SsstS;—

Szeri t-G yörg* y -nap k o.r.

Irt*: BUST VIKTOR.

Egy fővárosi barátomnak elbeszélését -fogom idézni, a kivel a napokban volt alkalmam beszélhetni ; a világért se tessék tehát gondolni, hogy az elmondandók mi reánk, szekszárdiakra nézve is bírnak némi vonatkozással.

*

Szent György bizonyosan a a legnépszerütle- nebb valamennyi szent között. Nem csoda, mikor oly keveset tett szegény lakók érdekében, a kiknek éppen ez idő tájban kell a hurczolkodás minden gyönyörét végig Ízlelni, — és a ki — úgy mint szent Márton, ki köpenyét megosztá egy szegény koldussal, kinek ivadékai talán már háziurak, —jól tenné, ha most, terjedelmes lakásának egy részét, a mivel ilyen• előkelő szentnek minden esetre birni kell, a szegény lakók rendelkezésére bocsaIaná.

Mennyire irigylendők ilyenkor a madárkák, melyek tavaszi sejtelmektől áthatva, megrakják fészküket ott hol nekik legkényejmesebb, nem félve a jó háziúrtól, a jó istentől, ki rájuk bízza a steige- rolást: tetszés szerinti magasságban engedve meg nekik lakásuk építését.' Hát még a csiga, mely nem költözködik a nélkül, hogy házát’magával ne vinné, —r bár oktalan kis Laczi fiamat mezei sétáink alkalmával alig tudom visszatartani, hogy valamenynyit agyon ne tapossa, mondván, hogy „ezfis csak háziúr“. Szegényke, nem vettem tőle rossz néven; hisz megtiltotta neki a háziúr a gombozást, mert —- úgymond — a gomboknak a* falhoz való folytonos verése, rázkódást idéz elő, mely árthatna az uj épületnek.

De elég a poézisból. Nem is ezen kellett volna nekem kezdenem, hanem azon a rettenetes merénylet leleplezésén, mely ellenetek, oh lakók,-elkövettetett.

A múlt vasárnapok egyikén délben családommal — egy kis hivatalnok fizetéséhez arányitva — iparkodtam jólakni, — midőn legkisebb fiam pitye- regve azon kezeli, hogy „ma már megint nem megyünk a városligetbe, mint papa megígérte... igaz is, mindig azt mondja, hogy itt a tavasz, már fűteni sem kell, pedig mindig esik az eső“, — megvigasztalom, hogy hát én erről nem tehetek, „de ni egál íjatok gyerekek,“ kiáltok fel egy eszme által elragadtatva, „majd csinál papa nektek mulatságot : kipuezolja a kályhát. Holnap úgy is jönne a kéményseprő, aiinak egy hatos járna,< azt megtakarítom és oda adom nektek.“ Lett erre ujjongás. Szegény csemeték, ezeknek a kályhatisztogatás is mulatság számba megy! Alighogy kiszíhattam lupámat, már is hozta az egyik a, pléh serpenyőt, a másik a, tollseprőt meg. a másik a piszkálóvasat,—' neki álltain tehát, levetem % kabátomat, fidgyíiröm ingem ujját és leveszem a cső fedelét. De.ebben a pillanatban szokatlan moraj ütötte meg •fülemet, mely a kéményen keresztül házigazdám emeleti szobáiból I

látszott jönni. Kiváncsi lettem, kiszaladok a konyhába és a „kaminba“ dugom fejemet. Mindent tisztán hallottam. Oda fent gyűlés esinálódott: zaj, csengetyü, beszéd, belebeszéd stb. ... De ki Írja le rémületemet azon dolgok hallatára, melyeknek igy tudomására jutottam. Csak félve, és rettegéssel gondolok e per ezekre. De összeszedem em Ipkező-tehet- s egemet és megkísérlem a hallottaknak hű leírását./

(Nagy zajpesengetyü). E 1 n ö k : Önök mindenesetre sejtik t. uraim (közbeszólás: háziuraim) — jó tehát. . . háziuraim — összejövetelünk czólját. Nem egyéb ez,- mint a háziurak hanyatlásnak induló érdekeinek megóvása. Legelső dolgunk lesz tellát egy javaslat kidolgozása, mely a törvényhozásnak benyújtandó lesz és melyre nézve minden lehetőt el fogunk követni, hogy az törvénynyó vagy legalább szabályrendeletté avattassák. Egy sziikebb körű bizottság már el is készített egy ilyen tervezetet, és ha megengedik t. háziuraim, a jegyző ur •fel fogja azt olvasni, hogy részletes tárgyalásához mielőbb hozzá lóghassunk. Ezentúl egy permanens egyletet fogunk képezni érdekeink megvédése czéljából. Egyletünk czimeret egy téglavörös mezőben egy kibérelt négyemeletes ház fogja képezni '„Jól ne lakj, de lakj* körirattal. Különben mindezen részletekkel az emlékiratban találkozni lógunk. Es •most jegyző ur szíveskedjék a tervezetet felolvasni. (Halljuk ! halljuk!)

Jegyző olvas: (I. czikk.ely.) Minden

_______________