Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)
1889-04-18 / 17. szám
IX. évfolyam. 17. szám. Szekszárd, 1889. április 18. TOL1TA VÁRMEGYE törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi hetilap. JL tolnamegyei gazdasági egyesület hivatalos közlönye. Előfizetési ár ; Egész évre ..........................6 frt. Fé l évre ...............................3 frt. Évn egyedre .... 1 frt 50 kr. A lap szellemi részére vonatkozó közlemények, úgy a hirdetési és előfizetési pénzek a szerkesztőséghez küldendők. I Megjelenik minden csütörtökön. Szerkesztőség: Sőtpatak-utcza 1113. sz. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 172. sz. ZEaiir etetési őijalsz Három hasábos petit sor 15 kr, ugyanaz a nyilttérben 20 kr. Bírósági árverési hirdetmények: 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt. 200—300-ig „ „ 4 frt. 300—400-ig „ „ 5 frt. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Főmunkatárs : Sener Ferencz. e^ger -y- xx 1 a. Lapkiadó : Ujfalusy Lajos. Husvét. Rövid pár nap választ el a keresztény világ egyik legnagyobb és legszebb ünnepétől, a húsvétiéi. A halhatatlanság szép ünnepét ünnepeljük e napon, mely olyan az igazán érző, művelt léleknek, mint a természetben a tavasz. S e kettő együtt is érkezik hozzánk évenként. A tavasz az egész természetet uj élettel, mozgással tölti be, a husvét lelkűnkben az örök élet magasztos és nagy hitétujitja meg. E hit világit életünk pályáján, ez acl irányt cselekedeteink végrehajtására, hogy ezen haladva méltókká legyünk magunkat Isten képmására teremtett lényeknek tekinthetni. E hit szerzője az, kinek emlékére ünnepelünk s a kinek példáját követve, már e földön lelki tisztaságnak, akisértések legyőzésének, a szeretetnek és jótettek gyakorlásának kell magunkat átadnunk. Itt van kezdete a halhatatlanságnak, a tetteink utján való feltámadásnak. Kétezer év történelme tanúskodik a halhatatlanság ily értelmű felfogása mellett s a világ annyi ezer meg ezer tudósa, köz- .tük igen sok mártír halállal pecsételte meg az eszme diadalát. Legfényesebb példát adott ugyan erre Krisztus az ő életével és halálával; de az ő győzelmét már az ókor kiváló emberei — • mint Plato és Cicero is — elősegítették. Avagy a méregpohárt ürítő Socrates, a tőrdöfések kínjait szenvedő Caesar és annyi más kitűnőségei a világnak, nem az eszme diadaláért vérzettek-e ? A hit egy tisztább, nemesebb eszme világának fényre derülésében, mely eszme nemzeteket és országokat, felekezeteket és társadalmakat, gazdagokat és szegényeket volt boldogítandó, vezetett működésökben olyanokat, kik mindezeknek vezérlő csillagaik és egy jobb kor előkészítői voltak. S hogy az uj kort és specialiter Magyarországot említsem, lett voina-e kitartásuk a nagy küzdelemre egy Széchenyinek, egy Deáknak, ha az eszme, diadalában nem hittek volna ? Mert az emberi gyarló természet a küzdelemben eilankad, hamar kifárad és végre felhagy vele, ha valami magasztosabb és kiváló példát nem lát maga előtt; de a kinek az ég leikébe oltotta a hitet, ezt a napnál fényesebben világító fáklyát, a ki meg van győződve arról, hogy a porrá lett testtel nem enyészik el a szellem is, hanem élnie, hatnia és a világot tovább mozgatnia is kell, annak állhatnak útjába akadályok, törhetnek ellene gonoszok, nem fog megsemmisülni, nem fog csüggedni; hanem krisztusi türelemmel, szeretettel és tiszta szívvel fog az emberiség javára ezélzó cselekedeteiben haladni, mert tudja, hogy előbb vagy utóbb, de diadalt arat. S a miként állanak a mondottak az egész keresztény világra, úgy alkalmazhatjuk kisebb körben mozogva egy megyére, városra, társadalomra, egyesületekre, családokra és egyesekre is. Csakhogy fel kell ébrednünk a lethargiából, uj életet kell kezdenünk a hit világánál s nem az egyes, nem az En, hanem mindig a közjó, az eszme győzelmét kell szem előtt tartanunk. A világ megváltója,, Jézus Krisztus az, a ki mindezekre példát mutatott az embereknek. () tanított e szellemben élni és munkálni, ő adott hitet; mert a ki hisz, meg nem szégyenül. O a legtökéletesebb ember mindazok között, a kik csak valaha e földön éltek. Életével, halálával és szellemének feltámadásával tanította meg az emberiséget, hogy higyg'en az igaznak győzelmében, a hamisnak bukásában, a jónak fennmaradásában. Tanított egyszersmind, hogy az ő élete legyen példája a világnak, hogy a szerint élni legyen mindenkinek fő A „Szekszárd Vidéke“ tárczája. oflaqypenteden. Meghalt az Isten remekje S a teremtettség remegve, Fájdalmában kesereg ; Kősziklák meg repedez n ek, Feslö virágok könnyeznek, Csillagok gyászt öltenek. Hogy terhűnket megkönnyítse, S a halált megédesítse, Sírba kellett szállnia ; Sírjánál, szoborrá válva, Szívét kétélű tör járva, Ott áll némán Mária. Mennyi sír a temetőben, Fájó emlék szívben, kőben — Földi élet oly rövid! Harmat esik, fii-fa éled, Csak a sírban nincsen élet, Hulljanak bár könnyeid. Mégis, mégis könny hadd hulljon, Friss koszorú hadd viruljon A sok drága sír felett: Szent husvét jő nagypéntekre, S ég-föld zengi: él örökre, Meg nem hal a szeretet! Sárit ha Károly. Julia sir j a_ (Olaszországi emlékeimből.) Motto : „Míg Verona áll és neve él, Ily drága szobra senkinek sem álland, Mint a hűséges, tiszta Júliának !“ (Shakespeare „Romeo és Julia“ S.felv.) Legújabban két nagynevű magyar költő emlékezett meg Julia sírjáról: Jókai Mór az „Utazás egy ,sirdomb körül“ czirnü útirajzában és Szász Károly „Szép Julia“ ez. versében. Nem akarok velők versenyre kelni, nem merek hozzájok felemelkedni ; de én is jártam Veronában, én is láttam Julia sírját, s nem is az az igénytelen kő Sarkophag, s pár tört oszlop, mely belőle fenmaradt, de az érzelmek, melyeket keltenek, — kölcsönöznek a tourista sorainak érdekességet, a változatosságot s az azokra való visszaemlékezés, azoknak felújítása adja az ut fáradalmainak legszebb jutalmát a tou- ristára nézve ! S az ilyen hivatalos embernek sincs módjában mindjárt papírra tenni lelki világát, hanem a mint az idő s a körülmények engedik, s a fárasztó munka után nagy néha megjelen : az ihlet! Egyúttal e bevezetés szolgáljon mentségemül, ha ama nagynevű irók tolla után — kontárkodn merek! 1887. július 22-én értem Veronába, s miután sok érdekes nevezetességét megtekintettem, másnap Julia sírjához indultam. Ugyan van-e tourista, ki nem ismerné Shakspere Romeo és Júliáját, s ennek révén meg ne tekintené e bús románcz érdekes színhelyét ? Mert maga a hely épen nem alkalmas illusióknak táplálására, legfölebb lehűtésére ! Ha abban a gyönyörű, műremek temetőben volna, a hová Verona mostani lakói kerülnek, nagyon méltó környezet ékesítené, de igy csakhamar meggyőződtem Baedekerein részrehajlatlanságáról, hogy: „Zugang, Umgebung n. Gegenstand sind geeignet auch die schwärmerischste Seele zu entläuscken.“ Az Etsch folyamnak egyik mellékágán át- nionve egy elhagyott, majd csupa keritésalkotta | utczába jutunk. Balra vagy harmadik ház az, melyet keresünk. Igénytelen, két ablakos kis emeletes ház, melynek falán nagy fekete betűk hirdetik, hogy itt van a „Tómba di Giulietta.“Belépünk. A kapu alatt ekék és más gazdasági gépek állottak, aztán a kertbe jutva, egy hosszú, nagyon egyszerű lugas vezet ahhoz a kis zárt helyhez, mely valamikor a ferencziek kápolnája volt, s a hol állítólag lejátszódott az a szomorú dráma, melyet a nagy Lapunk mai száma 10 oldalra terjed.
