Székes-Fejérvári Naptár, 1934

Szépirodalmi rész

— 27 — Hazai szenek I fűtésére eSJoW • 2 aknás káig» J hák, tűzhelyekKré m kályha gyárban II Bistga-u. .Tel. 488. nagyobb írónak tartani és ocsmány gazemberek azok, akik különféle tá­mogatások igénybevételével elütötték szegény félreismert urhölgyet a Nóbel­­dijtól. A szerelmemet Olgának hívták. A keresztnevén. Vezetéknevét egy hires oláhkergetö negyvennyolcas tábornok­tól örökölte a saját kijelentése szerint. Ez különösképen mély benyomást kel­tett bennem, mert én is, mint minden diák, merészen haladópárti, sőt erősen szabadságszerető voltam. (Akkor azért szerettem a nyári hónapokat olyan na­gyon. Most azért, mert olcsóbb a fő­zelék, meg a tüzelő.) Azóta persze megtudtam, hogy a színészek részére van ilyen tekintetben bizonyos szabad­ság engedélyezve, amelyik épúgy el­takarja a Vandrák nevet, esetleg a Schwarczot is, mint a kabát a mellényt, amelyik tudvalevőleg nem a nagy nyil­vánosság elé való öltözet, mert az uj­ját rendesen elfelejtik a szabók bele­­varrni. Később azonban annyira nekibáto­rodtam a nagy szerelemnek, hogy egy csöndesen alkonyodó délután meg mer­tem Olgának mondani: — Művésznő, olyan szép bokákat, mint a magáé, nem találtam az egész Gothai Almanachban. Ami igaz is, mert a Gothai Alma­nachot a mai napig sem láttam, még kevésbbé a belecsomagolt bokákat. Olgát meglepte ez a heves kijelen­tésem. Nyilván nem ismert ó sem más­féle almanachot, csak az Egyetemes i Regénytárét 1892-ból, de amikor látta, hogy milyen szónoki ihletettséggel, mennyire a lelkemböl gyöngyöznek ezek a szavak, rögtön elértette, hogy valami szépet akartam mondani neki. Jutalmul pajkosan elmosolyodott és a homlokomra lehelt egy csókot. Azon az éjszakán nem tudtam aludni* Az első csók — ha csak a homlokomra kaptam is — annyira tüzelte a telke­met, hogy kénytelen voltam egész éj­jel az ablaknál ülni. Mindenáron a holdat kerestem, mert azt olvastam a Romeo és Júliában, hogy enélkül nem romantikus a szerelem. Minthogy azon­ban a hold nem volt kegyes rámszórni a sugarait, kénytelen voltam megelé­gedni a sarki villanylámpával, amelyik viszont volt kegyes bágyadt világát rámszórni. Minden fénynek van árnyéka. Más­nap megkaptam életem első szekundá­­ját is. A másodfokú egyenletóől töbl> ismeretlennel. De bőven kárpótolt az, hogy ezzel szemben a saját egyenetlen életemből egy ismeretlennel ismerked­tem össze. Ebben a hevületben éltem tavaszig, amig el nem jött a bucsúelőadások ideje. De akkor úgy nekikeseredtem a világnak, hogy majdnem beálltam a hősszerelmeshez inasnak. Ettől a lé­péstől csak az mentett meg, hogy neki nem volt szüksége inasra. Nekem an­nál nagyobb szükségem lett volna arra, hogy Olga közelében maradhassak. A búsulásra pedig volt okom elég. Elő­ször az, hogy néhány nap múlva el kellett válnom Olgától, a második pe­dig az, (ami aztán már neki is erősen fájt), hogy az igazgató csúnya rossz­­indulata folytán Olgának nem Írtak ki jutalomjátékot. Mélységes elkeseredésemet csak az enyhítette némikép, hogy az utolsó napon Ígéretet kaptam Olgától: fog válaszolni a leveleimre, ha küldök neki bélyeget. Abban a szegény háborús világban nem is kívánhattam volna, hogy a segédszinésznói fizetését rá­ragassza a nekem címzett borítékra, a remény pedig olyan örömet okozott nekem, hogy akár ajánlottlevélre való

Next

/
Thumbnails
Contents