Székes-Fejérvári Naptár, 1930
Szépirodalmi rész
tud semmiről és én még a kis sze inét se láttam. Barna? Ágnes: Mint a tiéd, Áron! Rab: Barna ... Ágnes: Felébresztem, hadd lásson legalább... Rab: Ne, ne bántsd ! (a mellen belemarkol a ruhába) Ne ebben lásson először ... (súgva) Te, Ágnes, én azt hiszem — sírni kezdene .. . Mondd a2t neki, hogy Amerikába mentem és Ágnes — tedd meg, tedd meg — tanítsd meg imádkozni . .. Tanitsd meg az apja nevére — és a tízparancsolatra: tiszteld atyádat és anyádat. . . Ágnes: Csak jót fog hallani kendről ... Az én nagy. szeretetemet átültetem a szivébe, Áron. A maga édes fia lesz ebbül, megígérem . .. Rab: Veled, hát vele mi lesz, Ágnes ? Te — ugylehet húsz évig nem foghatom meg a kezedet.. . Amikor behoztak ide, majd megbolondultam. A menyországban éltünk és egyszerre jött a pokol. Megöregszünk, Ágnes, kiszárad a csontunk, megráncosodik a bőrünk és szerelem nélkül sorvad el az erős testünk. (A gyerek az ágyra kerül) Ágnes — (odabujik az asszonyához és átöleli) Ágnes, ugye, nagyon szeretsz? (csókolja, az asszony fejéről hátracsuszik a kendő. Bölíönőr: (csendben belép és megáll az ajtóban) Letellett az idő! Rab: (ziláltan, még fogja az asszonyát, a szóra csak a fejét kapta hátra. Lihegve) Maga is itt van? Örmes er ur (elereszti a feleségét) mély alázattal kérem — még öt percet haggyon beszélgetni. . . csak öt percet — de — kívül várja meg... Börtönőr: Nem lehet egy pillanatot sem 1 Letellett az idő, gyerünk! Rab: Őrmester ur csak öt percet... egyedül — könyörüljön. Ha van felesége, ugye, fájná, ha búcsú nélkül húsz évre elmenne ... Csak öt percet, —- hogy mi legyünk idebe . . . Börtönőr: Mondtam már, hogy nem lehet, minek jár a szád? Most, ugye, tudsz könyörögni, de az e'őhb leköp tél Mos* kéne az engedékenység .. . Rab: Őrmester ur! Börtönőr: ... a hires nagylegény most ugye tud nyafogni, meg könyörögni! Majd talán megesik a pofádon a szivem, úgy, úgy, csak görbítsd el a szádat! Rab: Őrmester ur, engem lehet bántani, mondjon rám, amit akar, üssön, rugdaljon, mint a ku'yát, de engedje meg, hogy a feleségem .. . Börtönőr: (indulatosan) Fogd be a pofádat, mert szájon verlek! (Az aszszonyhoz) Na, mi lesz? Nem hallotta, hogy gyüjjön már? Hol az a kölyök? (Az asizonyt ellóditja) Rab: (fenyegetően) Őrmester ur! Börtönőr: Hozd a gyilkos fajzatot is aztán előre! (A rab egy veszett horkanással ráugrik az őrre, aki felordit) Segítség ! (Dulakodnak és gurulnak előre-hátra a földön) Rab: Gazember! Ágnes: (a támadáskor felsikit) Áron a gyerek! Látja a gyereked! (Odafut a gyerekhez) Rab : (liheg, tépett ruhában nehezen feláll) Már késő, Ágnes, már késő . .. (Hallatszik a zihálása. Támolyog a feleségéhez) Éried tettem, Ágnes, m ndent érted . .. Most már megmondhatod a gyerekednek, hogy meghaltam . . . (a karjával törli a homlokát) Ágnes:„ (reszket) jaj, mit tett, Áron, mit tett, Áron . . . Rab: Gyere, Ágnes! (Nyújtja feléje a karját, az asszony félve közelit. Megöleli) Remegsz, Ágnes! Ágnes: Félek magától, Áron félek... Rab: (csüggedetten) Csak — félsz?... (lehullik a karja az asszonyról) Hát akkor eredj, Ágnes!. . . Ágnes: (értelmetlenül nézi) Mi az, mi bánija, Áron? Rab: Vigyed a gyerekedet is. (Kurtán) Menjetek! Ágnes: (gyorsan kapkod, felveszi a gyereket, megáll egy pillanatig és nézi az urát aki háttal áll neki, szemben az ablakkal, hogy
