Székes-Fejérvári Naptár, 1930
Szépirodalmi rész
36 — Ilike: Tehát csak játszik velem, mint egy drámai alakkal. Én is csak játszottam, (gúnyos mosollyal) Ne gondolja, hogy szeretem. Nem is ájultam el, csak rögtönöztem magának. Most már láthatja, hogy milyen sületlen drámairó... Kisegítettem a bajból. Meglöktem azt a petyhüdt agyát, hogy termeljen ki magából valamit. — Ezt is írja bele a drámájába Megyek főzni. Isten vele! János: (megragadja Ilike kezét) Nem! nem engedem el. Ilike: Engedje el a kezemet! (Huzza Z kezét, ki akarja szabaditani) János: (mosolyogva) Nem engedem el. Ilike: Én nem játszom tovább. Nem érek rá, megver a Mamám, ha későn érek haza. János: Meg kell vallanom édes Ilikém... Ilike: (Közbevág) Hogy szeret ? No ezt kétlem. János : ... Hogy megcsókolfam. Ilike: Szemtelen! De én nem is tudok róla. János: Azért mondom meg, hogy tudja. De ha nem tud róla, akkor nem játszott, hanem tényleg el is ájult. Ilike: Nem igaz! Csak játszottam^ Tudom, hogy megcsókolt, hagytam, mert igy kellett játszanom. János: Üljünk le Ilike a padra. Ilike: Nem ülök le. János: Pedig ha a pádon ülnénk, ott megértenénk egymást. így mi nem boldogulunk. Itt a pádon valami történt közöttünk. Eljátszottunk egy kis részletet az ifjúság forró életéből. Játék volt az, de a szivünk őszinte játéka. Hiába tagadja Ilike, az a játék a leikéből fakadt. (Megfogja Ilike kezét és a pádhoz vezeti) Üljünk le édes Ilikém (leülnek). Én is játszottam, de valóságot játszottam és nem hazudtam a szerelmet. Ilike: Igazán ? János: Igazán. Ilikém, boldogságom, nagyon szeretlek. (Átfonja Ilike nyakát és megcsókolja) Ilike: Én is szeretem (nevet) de, ha ez is játék, akkor! János: (Ilikével együtt felugrik a pádról) Nem. nem játék ez édes Ilikém., gyerünk csak a mamához. (El) (Függöny le.) Pacsirta. Él a pacsirta télen is, dalolna is szegény, de zord az ég, távol a nap, rideg a téli fény. Felfelrepül, de szárnyait a fagy bénítja meg. Hiányzik néki odafenn az éltető meleg; Kopár a táj, hó, jég alatt senyved a zöld vetés, felfelsikolt a kis dalos torkán a szenvedés. De ő félholtan is remél dicső tavaszt, nyarat s örül, ha egy zabos szekér az utón elhalad . . . hiányzik odafenn a fény s hiányzik idelenn a föld virágos kebelén elbuvó szerelem. ERDÉLYI JÓZSEF.
