Székes-Fejérvári Naptár, 1929
Szépirodalmi rész
— 51 — fulladnia. Lüktető haláatékára szorította a kezét és meredten bám alt egy darabigaz éjjeli lámpa misztikus fényébe . . . Erezte, mint önti el lassan-lassan valami elviselhetetlen hőség az agyát, majd nyomban rá vacogni kezd a foga a hidegtől, mely végig futott a testén. Hirtelen kiugrott az ágyból és lázas kapkodással kezdett felöltözni. Még nem tudta, hogy miért, csak öltözött Azután az ablakhoz futott, felrántotta mind a két szárnyát és messze kihajolt a ködös levegőbe. Mindenre a küzködő hajnal csendje borult, csak a nagy udvar túlsó oldalán, ahol bátyja néhány szobát tartott fel magának, gyújtottak világot és árnyak mozogtak a leeresztett redőnyök mögött. A jó fiú hát csakugyan a barátjához készül, hogy mellette legyen a legnehezebb órában, ha ugyan el nem késett máris. A leány a pattanásig feszült idegeivel ügyelt tovább, hogy mi történik odaát ? Kevés vártatva egy inas lépett ki a megvilágított előcsarnokba és egyenesen a garage felé tartott... — Szentséges Isten hiszen akkor neki sincs vesztegetni való ideje! Gyorsan, gyorsan!! És alig néhány pillanat múlva nyílt a Stoff Jancsi szobájának ajtaja . . . A fiatalember már leijesen útra készen állott az asztal előtt és teáját kavargatta Hátra se fordult az ajtó nyílásra. Azt hitte, hogy a legény jön jelenteni hogy minden készen van. Csak arra riadt fel, mikor egy remegő kis kéz a karjára nehezedett . . . Csodálkozva nézett a húgára. Azok után, amit az elmúlt napon tőle hallott, mindent gondolt volna, csak azt nem, hogy ebben az órában itt álljon előtte bundában, sapkában, útnak öltözve. De értelmes ember létére nem sokáig töprengett a váratlan fordulaton. És nincs is sok magyarázatra szükség ott, ahol két szomorú, könnytől fátyolos ieányszem beszél sok-sok keserves küzködésről és a mindent legyőző, mindenen diadalmaskodó szerelemről. — Ugy-e magaddal viszesz ? — kérdezte Kata meghatóan szelíd, alázatos hangon, de olyan egyszerűen, mintha mi sem volna természetesebb, mint hogy ő most Deécsy Miklós betegágyához siessen. Már az autóban ültek, mikor végre ei-elakadó lélekzettel meg merte kézdezni, hogjr . . . kapott-e valami hirt . . . onnan? . . , Jancsi bizakodva mosolygott. — A legjobb reménységgel mehetünk, kicsi. A kezelő orvos nemrégen telefonált, hogy az operáció nagyszerűen sikerült. Nem is lehet ez máskép, ha Kerényi kezében van a kés. A beteg mélyen alszik és ha komplikáció nem jön közbe ... De hát nem jön. Miért jönne ? Most már egész bizonyos a gyógyulás. Hiszen mi leszünk mellette! Az agyo igyötrött leányba uj élet költözött. Hosszan, mélyen fellélegzett, azután üdvözölt mosollyal tekintett az égre, mely hiába volt olyan vigasztalanul komor, számára most kelt fel a Nap ... A diadalmas, életet osztó szerelem Napja, hogy többé le ne áldozzon ... A gazdag leány meséje nincs tovább. Mert tudvalevőleg a mese ott szokott végződni, ahol a boldogság kezdődik. Reggel-este imádkozom És csak egyet kérek: Adná meg a jó Isten azt, Amit nem remélek I Vágy. Az egyikből kifizetném Sok-sok adósságom: Minden árvát fölnevelnék Ezen a világon I Öltöztetne néhány évre Bársonyba, selyembe, Nyomna egy-egy teli erszényt Mind a két kezembe . . . A másikból száz ispotályt Építtetnék — szépet, Nagy orvosok gyógyftgatnák Ott a szegény népet , . . Végezetül selyem, bársony Minek lenne rajtam ? Járnék újra szegény sorba', Észrevétlen, halkan ... Balatonfüredi VAR<3A JENŐ.
