Székes-Fejérvári Naptár, 1929
Szépirodalmi rész
31 — mutatott és az asszony mindinkább nyugtalanabb lett. Hol maradt ilyen sokáig az ura ? Hiszen mennyire a lelkére kötötte, hogy siessen haza, mert egyet mást szeretne bevásárolni és itt áll egy krajcár nélkül, az üzletek már régen bezártak. Elmenjen e megkeresni? De hová menjen? Azt sem tudja hol keresse. A kis lányt meg nem hagyhatja magára. Félne is. Talán már bevásárolt és valahol elidőzik. — Anyukám! — szólt a kis Pannika édesanyjához. — Ugye édesapám most beszél a Jézuskával, hogy nekünk is hozzon karácsonyfát, aranyos diót, narancsot . . . — Igen kis lányom! — mondta Horváthné, hogy Pannikát megvigasztalja. — Megiszod a kávédat, lefekszel, j fogta mire felébredsz, itt lesz a Jézuska. Pannikát kimondhatatlan boldog érzés fogta el arra a gondolatra, hogy neki is hoz a Jézuska karácsonyfát, rajta a sok csillogó aranypapiros cukorral, talán még egy alvó babát is hoz, mint a Kocsis Irénnek hozott tavaly. Ó mennyire várta ezt a napot. Mennyi boldog álmot szövögetett estenként, mikor lefeküdt. Mindennap megkérdezte édesanyját: Anyukám, hány napot alszunk még ? ugatása. A hó sürü pelyhekben esett és vastag, fehér szőnyeggel vonta b€ a várost. Éjfél felé járt az idő. Horváth révedező tekintettel nézett körül. Fej« kábult volt, szájából párolgott az alkohol Morfondírozva magában, dülöngöző léptekkel hazafelé indult. Lábai alatt ropogott a frissen esett hó. Lassan támolyogva ment, meg-meg támaszkdve a házak falába, hogy el ne vágódjon, Már a külvárosi házak mentén ment, a kocsiuton átakart menni. A kocsiiá szélén egy kőrakásban megbottlott és beleesett a házak mentén elhúzódó vízlevezető árokba. Felakart támaszkodni. Feje, mint egy ólomdarab, húzta vissza. Jól esett homlokának a frissen esett hó és mindinkább bágyasztó érzés el. Lassan zsibbadni kezdtek tagjai már nem érzett sem hideget, sem meleget. Szemei leragadtak nyitott száján keresztül horkolni kezdett, Elaludt . . . Már éjfél elmúlt. Horváthné fenn virrasztóit, várta az urát. Most már sejtette, hogy valamelyik korcsmában elakadt és elitta a fizetését. Eszéb« jutott a sok nélkülözés, a sok szenvedés, az urával való civakodások . . . sok minden ... minden ... Szemeiből lassan előgördültek a könnyek, torka össze-Azután imádkozva kérte a kis Jézuskát,; szorult; az asztalra borulva hangosan mi mindent volna jó, ha hozna neki. felzokogott . . . Jaj anyukám miért sir ? — görbült az Mamája szokta mondani, hogy a jó kislányt szeretik az angyalok, azoknak sírásra Pannika szája, aki az iménl sok mindent hoznak karácsonyra. Hátj felébredt és édesanyját zokogni látta, ö is jó volt, szót fogadott mindig. Horváthné felemelkedett, Pannika őneki is bizonyára meghallgatja kérését | ágyához lépett, magához ölelte és csóka Jézuska. Pannikanézte édesanyja szomorú jaival halmozta el annak arcát. Drága kis lányom, hozzánk nem arcát. Hát miért olyan szomorú anyu- jött el a Jézuska! — zokogta. kája, mikor jönni fog a Jézuska ? Hiszen őneki is örülni kellene. Ott künn pedig lassan, nagy pelyhekben szállingózni kezdett a hó . . . Horváth kitámolygott a korcsmából. Az utcák néptelenek voltak. Néma csend borult a városra, csak néha hallatszott egy-egy kutya elnyújtott Pannika arcán sürü cseppekben gördültek le a könnyek. — Pedig én mennybe vártam anyukám. Én mindig jó voltam, szót fogadtam .., — Kedves Jézuska, hozzál nekem., ha mást nem egy alvó hajas babát.., Ott künn pedig sürü pelyhekben esett a hó . . . K. J.
