Székes-Fejérvári Naptár, 1928

Szépirodalmi rész

— 69 —

hasította, kitisztította, megmosta friss hóban és nyársra húzta.

— Hozzatok fát!

Elment Pavel s Prokop is utána sompolygott. A szekerce tompán csattogott a havas ágon. Prokop állt és gondolkozott. A sültszag már szétáradt a tiszta levegőben.

— Szagolod? — nevetett Pavel.

Prokop az arcába nézett sötéten.

— Valamit mondanék . . .

— Nos sürgette Pavel.

— Mi ezelőtt is jóbarátok voltunk, Iván Ivánovics pedig ... Mit szólsz hozzá ?

— Nem értem, — dünnyögte a szekercés.

Prokop sandán mosolygott.

— Nem vagy te olyan buta, Pavel. Az mondom, hogy Iván Ivánovics nem a mi fajtánk. Ő ur volt, mi pedig .■*. . Aztán meg a húson még megosztozik az ember, de az arany... az más ... Mi?

Szedegették a rozsét.

— mit osztozzunk vele ? Kicsoda ő ? Nekünk fejenkint még egy iélszer annyi jutna ... Az ember manapság még tiz rubelért is megteszi ■.. Nem igaz ?

Pavel belesápadt a gondolatba.

— Társunk volt és nem segítene meg a kazáni Szűz . . . Nem lenne áldás az aranyon. Prokop !

— Dehogynem! És aztán minden aranyhoz vér tapad... Ne okoskodj, Pavel!

— Sajnálom . . .

— Szamár vagy, — dörmögte Prokop. — Majd amikor intek . . .

— Jöttök-e már ? — kiáltotta Iván Ivánovics.

Vitték a fát s a nyúl mihamar pirosra sült. A nedves nád sustorogva füstölgött alatta.

— Kicsit kesernyés lesz, — mosolygott Iván Ivánovics. — De már ehetünk, fiuk!

Kését a hóba törülte

— Ki szereti a fejét?

— Hisz’ az nem jó I — nevetett Prokop.

— Dehogyisnem 1 Az a java • . , Ha nem kell nektek, én lekanyaritom.

Prokop hunyorított és Pavel fölállt elszántan.

— Várj csak, Iván 1 A baltával...

— Elég éles a késem . . .

A szekerce megvillant s Iván Ivánovics alig jajdult

— Meghalt, — bólintott Prokop.

Fölkapták és a nádasba dobták.

— mintha vigyorogna ... — borzongott Pavel és keresztet vetett. — Nézd 1

Valami torz mosoly dermedezett a halott arcán . . .

— Gyere már! Kettőnké a kincs...

Pavel sápadtan nézett maga elé.

— Jó, de három gyermeke meg felesége volt Iván Ivánovicsnak és...

Prokop vállat vont.

— ügy sem szabadult volna ki élete fogytáig. Most már mindegy-A tűzhöz mentek. Megmosták kezüket a hóban s Prokop földarabolta Iván Ivánovics késével a pompás pecsenyét.

— Egy kicsit keserű, — falta a husi mohón— A nedves nád füstjétől . • . —» eszegetett valamit Pavel is.

Ültek a zsákon, melyben a termésarany volt.

— Micsoda urak leszünk 1 —áradozott Prokop. — Örökre hátat vetek ennek az országnak. Eladjuk az aranyat s házat veszek valahol a tenger partján. Ur leszek, Pavel ?

Szőtték a tervet Megették a nyulat

— Jó lesz, ha tovább megyünk, nehogy ránk akadjanak. — állott föl Pavel.

— Szomjas vagyok, — mormogta Prokop.

— Én is-Hólevet csavartak szájukba.

— Milyen bágyadt vagyok í