Székes-Fejérvári Naptár, 1928
Szépirodalmi rész
— 57 a helyes kifejezést. Úgy értettem, hogy talán itt volnék én is. Vagy én már nem számitok ? Hát már nem úgy van mint eddig volt? — Dem! — mondta a lány keményen. — Semmi sincs úgy mint eddig volt. A mi együtt álmodott mese világunk elsülyedt. Nem maradt belőle semmi. Óh, de hiszen te is olyan jól tudod, mint én! Miért alakosko dől hát? Csak nem gondolod, hogy ilyen hitványságot el lehet felejteni, megbocsátani, mintha semmi se tör tént volna? Különben ki beszél itt felejtésről, megbocsátásról? Felmery ur bizonyára nem. Nincs szüksége rá. Ő már azt sem tudja, hogy a világon vagyok és legfőbb boldogsága, hogy minden alkalmatlan visszaem lékezést lerázva magáról, kedvére gázolhat — a pocsolyában. A nagyasszony döbbenetes szemekkel nézte a leányt, kitől még ilyen szavakat nem hallott és akit so hasem látott ilyennek. Hisz úgy állott ott hátra vetett fővel, szikrázó szemekkel, mint a bosszúálló angyal, aki lángpallossal űzi el még emlékét is annak, aki oly gáládul elárulta az ő szűzies, becsületes szerelmét. Tehát a te fehér lelkedet is sárral kellett befecskendezniök — ingatta szomorúan ősz fejét Felmeryné. Azt hittem pedig, hogy csak engem tiszteltek meg ezzel a levéllel. Most már mindegy. Meg nem történtté tenni nem lehet. Megírták hát neked is, hogy milyen életet él a fővárosban Kálmán Nem elég- Megírták, hogy egy öregedő, kacér asszony veszedelmes hálójába került, aki két udvarlója : egy kopasz tábornok és egy pocakos foHbiríokos mellett, ráéhe zett egy fiatal, szép legény szerel mére is. És őt miután csakugyan ráéhezett, azaz a bolondulásig szerelmes bele, ki sem engedi többé a karmai közül még azzal a veszede-Gyárunkból közvetlenül vevőinknek bámulatosan alacsony árakon szállítunk Beszélőgépeket és harmonikákat! f Kérje ilev. lapra: if>, levélre: 32 filléres bélyeg 'J* ragasztandó) képes f «árjegyzékünket, melyet a teljesen díjmentesen küld meg Önnek o, a legnagyobb hangszerüzlet £ Gitárok már I6‘20 pengőtől Tamburicák 8-— pengőtől Hangszer-, Beszélőgép- ás Harmonikagyár Mandolinok már 9 50 pengőtől magyar-osztálya 3 inUl 1146 szám Szászország (Sachsen) ___ I $ Kendelésnel nincs koc kézat.mert minden nemtetsző hangszert visszaveszünk. — Elsőrangú hang és kidolgozásért Múlt évben 10000hangszereladá ! Több, mint 20.000 hatóságilag hitelesített köszönő és elismerőlevél teljes jótállás Klarinétok már 10 80 pengőtől ia Nagyfuvolák már 0 85 pengőtől Tárogatók már 18‘— pengőtől