Székes-Fejérvári Naptár, 1928
Szépirodalmi rész
— 44 akkor a rettenthetetlen hőssel. Ott látja körülötte a barátait, a doktort az elmaradhatatlan gúnyos mosoly lyal az arcán. »Egy kis gyomorgörcs« — mennyi malicia van a szavában. De még ha ágyban maradna, mi lenne akkor, ha barátai mégis felkeresnék a művésznőt és meghallanák tőle, hogy őt, a bálványozott lovagot nem is látta. A patikus ledobta magáról a takarót, felugrott. Az éjjeli szekrényen üvegcséből bromot vett ki, bevett egy pilulát. Nem használt, ügy érezte, hogy valaki idegein zongorázik. Felkelt, fel alá rohant a szobában. A gyertya fénye mellett nem vette észre a sarokban heverő kar dot, belelépett. Felszisszent, odébb rúgta, igy mégjobban fájt a iába. Féllábon táncolva ment vissza az ágyba. Magára húzta a paplant. — Könyvet vett elő: »Párbaj szabályok« — olvasta a címet. Dühösen hajitotta sarokba a könyvet, befelé fordult. Százig számlálok, akkor bizton elalszom. Már az ötödik ezernél tartott, pedig háromszor is újra kezdte a számolást — mire hajna lodni kezdett. A patikus felöltözött, legszebb ru háját készítette elő, majdnem félóráig mosogatta testét hideg vízzel- Csak a sarokba, ahol a párbajkardok he vertek — nem igen nézett. Elkészült. Gondosan kötötte meg nyakkendő jét, meg volt elégedve magával. Az a sápadt sovány arca a hirtelen szerzett nymbusz nélkül milyen szürke, semmitmondó- Gyűlölettel gondolt végig eddigi életére. Sza ladgálás a tégelyek között, — ebéd, vacsora, reggeli — minden egyforma- Alig hozott változatosságot. A felesége — megtapogatta a homlokán a forradást. — Eh — ki gondol rá. Gyerünk. Tiz óra volt, mire elkészült ‘az öltözködéssel. Olvasgatott angol regényt, unottan letette. Leült a nádszékre, lábait egymásra átvetette, hogy csontos ujjait áikulcsolta térdén. Hátha! Ki tudja. Ő úgy vette észre, szimpatizál a művésznő, eddig minden este ott volt a színházban. Hallotta a füle mellett sugdolózni, »milyen diszkrét, sohasem mutatko zik a nővel.« Sokan már a feleségét ítélték el, ezeknek a tábora népszerűségével egyre nőtt. Az első csókot a művésznő mindig neki dobta és ő diszkrét finom mosolygással viszonozta a kitüntetést, A primadonna zárkózott életet élt, hogy senkivel nem érintkezett, még kollegáival sem. Memrégen jött a társulathoz, készült is el onnan. Egyesek már tudni vélték azt is, hogy Pukhy uram fővárosi befolyá sát latba vetve kivitte, hogy a korona színházhoz szerződtessék. A megvesztegetett kiszolgáló asszony és öltöztető nő annyit elárultak, hogy hetenkint alkonyaikor besurrant a művésznőhöz egy magas, izmos alak. A leirás nem illett valami nagyon a patikusra, de a hirharangoknak azt nem lehetett bebeszélni. A szobalány, meg az öltöztetőnő nem jól látta. Ha mindjárt az indus fejedelmet ismerték is volna fel a látogatóban, — a pletyka csak a patikusra irányult volna igy is, úgy is. Ma megint együtt voltak ! — Suttogott, szárnyalt a hir. A művésznő előbb boszankodott, de később jóképet vágott az ügyhöz. Mindegy, legalább a másik látogatót senki sem sejti. Egyetlen embert nyugtalanitott csak ez a kósza hir — a patikust. Nem tiltakozhatott ellene, hogy gya nuba ne kerüljön. Mindegy, mi lesz a vége — gondolta magában — félúton már meg nem állhat. Kihúzta görbedt testét. Olyan volt az kinyuj tott karjaival, mint a kutágas Az emberek fantáziája pótolta a hiányokat. A patikus annyira beleélte magát már saját hazugságából épített
