Székes-Fejérvári Naptár, 1910 (38. évfolyam)

Kalauz - Fejérvármegye

187 telegraphs restant, esetleg poste restante ajánlva helyeztessék el, ez esetekben a cim elé (TR)» (PG) illetve (PGR) jelzőket kell írnia és ac utolsó esetben az ajánlásért 20 fillért fizetni. Minden említett jelek zárjel között a cím előtt írandók. Táviratok díjazása. A táviratok a szavak száma szerint dijaztatnak, mindaz, amit a feladó felír, hogy az táviratoztassék, a díj megállapításánál számításba jön ; a cim elé irt külön­féle megjelölések szintén (egy-egy szónak) számíttatnak, aláhúzott szó két szó gyanánt díjazandó. Minden különálló betű vagy,számjegy, továbbá az idézőjel és aláhúzás egy-egy dijszót képez. Egy dijszó 15 betűből állhat, az ennél hosszabb szavak 30 betűig két, azonfelül három dijszónak számítandók, a számjegycsoportok 5 jegyig egy, 10 jegyig két, 15 jegyig három dijszónak szá­mítandók, s igy minden további 5 jegy mág külön egy dijszót képez, a számjegyek közt elő­forduló pontok, vesszők, törtjei, úgyszintén a számokhoz tartozó betűk külön-külön számjegynek számítandók. (Példa : ,,1906/06“, ezen csoportban van 9 jegy, tehát két dijszó ; „2000“ 1 dijszó, „20,000“ már két dijszó, mer 6 jegyből áll.) A szavaknak a nyelvszokásokkal ellenkező egybe- irása megengedve nincs. A hiány- vagy kötjel által elválasztott szavak megannyi külön szónak számitandók. Római számjegyek nem táviratozhatók, minélfogva ezek más alakban írandók, igy • „római 5“ és ez két dijszónak veendő. A táviratási dij a belföldre, Ausztriába, Bosznia-Hercegovinába, Szerbia és Német­országba 10 szóig 60 fillér, azontúl szavanként 2 fillérrel több; helyi forgalomban 10 szóig 40 fillér, azontúl szavanként 2 fillérrel több. Azonban minden távirat dijának legalább 60 fillér­nek, helyben 40 fillérnek kall leunie. — Sürgős táviratért az egyszerű díjnak háromszorosa fizetendő. (Áll a sürgős válaszra is.). Székesfehérvár szabad királyi város rendőrbiztosi kerületeinek beosztása. Belvárosi: Basa-utca, Bástya-utca, Bank-utca, Bognár-utca, Budai-ut 1—3. és 2—28- számig, Csonka-utca, Gáz-utca páratlan számai, Haltér 1. és 2—12. számig, Iskola-utca, Jókai- utca, József-utca, Kigyó-utca, Kigyó-köz, Kégl György utca, Kempelen-tér, Kossuth Lajos utca. Könyök-utca, Könyök-köz, Lakatos-utca, Lépcső-utca, Megyeház-tér, Megyeház-utca, Nádor-utca, Ösz-utca, Petőfi-utca, Rákóczi-utca, Rózsa-utca, Sas-utca, Simor-utca páros számai, Szent Imre utca, Szent István utca, Szent István tér, Szent János köz, Salétrom-utca, Szinház-utca, Szögyény Marich utca, Távirda-utca, Várkapu-utca, Várkörút, Városház-köz, Városház-tér, Virág-utca,. Vörösmarty-tér páros számai és Széna-tér. Palotavárosi: Hal-tér, Simor-utca, Tolnai-utca, Horog-utca, Cserepes-köz, Korona-köz, Sütő-utca, Jancsár-utca, Selyem-utca, Sziget-utca, Halász-utca, Csapó-utca, Rác-utca, Szunyog- utca, Szömörce-utca, Tobak-utca, Palotai-utca, Temető-sor, Szeder-utca, Vörösmarty-tér nyugoti része. Kültelek: Varga-csatornapart, Bőrgyár-dülő, Ráctemető-pülő, Száradét, Ezrestanya, Vágó- hid-dülő, Demkóhegy, Maroshegy, Homoksor, Bikasziget, Sárpentelei dűlő. Felsővárosi: Ligetsor, Fazekas-utca, Sár-utca, Fürdő-utca, Fürdősor, Sörház-tér, Malom-utca, Vendel-utca, Templom-köz, Öreg-utca, Sörpince-utca, Fecske-utca, Zámolo-utca,. Zámolytköz, Reseta János utca, Vásár-tér mindkét oldal, Berényi-utca mindkét oldal, Király-utca, Forgó-utca, Csorda-utca, Csutora-utca, Kertalja-utca, Kecskemét-sor, Kecskemét-utca. Kültelek : Külső-berényi-ut északi oldal, Pestis-pincék, Öreghegy, Pénzverő-tanya, Farkas-tanya, Kalló­malom, Purger-malom, Mann téglagyár, Juth téglagyár, Eppinger téglagyár. Tó- és vízivárosi: Alaghy Dezső utca, Budai-ut, Csikvári-ut, Deák Ferenc utca. Gyümölcs-utca, Horváth István utca, Kert-utca, Lövölde-utca, Pirosalma-utca, Széchenyi-utca, Szárcsa-utca, Tanyasor. Kültelek: Jánosfutás-puszta, Havranek-tanya, Kuruc-domb, őrhalmi szőlők’ váraljai téglaházak, vasúti munkástelep, Burtelep, Seregélyesi-ut, Ráchegy, szélső Budai-utL Sárkányhegy, Alsókirálysor, Budai-ut (baloldal) 40. számtól, Gáztelep-utca keleti sor, Gőzmalom­utca, Major-utca, Olaj-utca, Felsőkirálysor, Sarló-utca, Almássy-telep, Külső-berényi-ut Tűzjelzés Székesfehérvárott. Tűz esetek alkalmával a Belvárosban 1-et, a Felsővárosban 2-őt, a Palotavárosban 3-at a Tóvárosban 4-et, a Vízivárosban 5-öt, a kültelkeken 6-ot kongatnak. Scanned by CamScanner

Next

/
Thumbnails
Contents