Székes-Fejérvári Naptár, 1910 (38. évfolyam)
Szépirodalmi rész
92 ugyan nem parancsol. Nagyon szép magától ilyent mondani, mikor én magára mosok, keményítek, vasalok, mintha csak az én fiam volna. Ha az a pólyák még csak egy pohár kávét se tud megfőzni, minek van a katonaságnál? Én jobban oda illenék — s Kunze néni terjedelmes átmérőjével kétszer is megpördült a sarkán. Mindent odakészitettem. Három lat egy csészére . . . Már meg is van darálva. Ott a cukor, meg a tejszín is, a fánk meg a szekrényben van. No most megyek. Jó étvágyat hadnagy ur! 4 Schmeltner báró a kis ujjahegye körmével vakarta a fületövét. Úgy érezte magát mintha kidobták volna. Hölgyeknek még sohasem adott ozso- nát és Wawrz ... az ördög vigye el! .. még utóbb is . . . r De hol van ez az ember? A hadnagy megnyomta a szolgaszobához vezető villamos csengőt. Lehallatszott, amint a csengő csilingelt. Egyébként azonban semmi sem mozdult. Még egyszer ... a hatás ugyanez. A hadnagy a folyosóra rohant és mint hatalmas trüsszentés hangzott fel a lépcsőn: — Wawrztchyzirik! — Parancsára hadnagy úr! Mindjárt lejövök! — ordított a jámbor vissza. Wawrzyk mindjárt készen lesz! Komikásan hatott a tisztre, hogy a szolga az ő hadnagyát várakozásra szólitja. Hanem hát a nevelés! Ennek nem szabad többé megtörténni. Egy pár ugrással a lépcsőn felszökve az ajtót betaszitotta. — Kölyök! Ha nem repül azonnal, amint én szólítom, úgy a fülénél fogva viszem le! Álljon fel, ha magával beszélek! Mit csinál ott?. .. Irgalmas ég! Ember! Barom! — Csinálom a fazekat hadnagy úr, mert én drótosságot is tanultam ... nagyon könyen megy. Ezzel örömsugárzó arccal az ezüst edényre mutatott, amelyre az ő művészi megreparálása után alig lehetett reá ismerni. A hiányos helyen egy felforrasztott, négyszögü pléhfolt diszelgett, az -elgörbült száj helyett egy csorgató ágoskodott, amely kis öntöző kannához hasonlított; az egész pedig, hogy tovább tartson, dróttal volt bekötözve. Schmeltner bárót e példátlan elvetemültség annyira megrémítette, hogy * szólni nem tudott. Kikapta kezéből az elcsúfított remekművet és oly mozdulatot tett, mintha annak tartósságát a tisztiszolga koponyáján akarná kipróbálni. Wawrzyk védőleg emelte kezét feje fölé és oly ábrázattal cammogott felharagitott ura után a lépcsőn lefelé, mintha a jól megérdemelt sligovica helyett egy korty petróleumot nyelt volna el. — Most rakjon tüzet, maga podóliai csodaszörny! Hanem sietve! A kávétartóhoz ne nyúljon! És ha a viz forr, szóljon! maga, maga ... Scanned by CamScanner
