Székes-Fejérvári Naptár, 1910 (38. évfolyam)
Szépirodalmi rész
89 riasis. Ide tartozik még a vérgyógyitásnak azon valónak bizonyult hatása, hogy alkalmazása által úgynevezett gutaütéseket, váratlan halálesetek beálltát és nem egyszer .elmezavar kitörését meg lehet akadályozni. Húsz évi gyakorlatom alatt 4000 betegemnél alkalmaztam uj gyógymódomat. Legtöbbnyire oly súlyos és kétségbeejtő állapotban lévő betegek fordultak hozzám, akik az összes modern kezeléseken átesvén, gyógyíthatatlanoknak lettek nyilvánítva és reménytelen sivár jövőnek néztek elébe. Ennek dacára oly gyógyeredményeket értem el, hogy gyógymódomnak rendkívül üdvös voltát a szenvedő emberiség részére jogos meggyőződéssel állíthatom és annak igénybevételét a fent elősorolt betegségekben szenvedőknek nyugodt lelkiismerettel ajánlhatom. Állításom támogatására szolgál azon húsz év óta általam pontosan vezetett kimutatás, amely azt bizonyltja, hogy 100 betegem közül általam több mint 80 gyökeresen kigyógyult bajából és ezek az én gyógymódomnak terjesztői és lelkes hívei hazánkban és a külföldön. Hogy ezen adatok a valóságnak teljesen megfelelnek és hogy új gyógymódomnak mily fontos szerepe jut a jövő gyógyítás terén, erről mindenki meggyőződést szerezhet magának, ha fentemlitett » Vérgyógyitás és eredményei«- cimü könyvecskémet tőlem bekéri és azt kellő figyelemmel elolvassa. Ezen közleményemmel kizárólag a szenvedő emberiségnek akarok szolgálatot tenni és figyelmüket azért hívom fel uj gyógymódomra, hogy meggyőződjenek arról, hogy a most még általánosan dívó gyógymóddal szemben, az én gyógymódom mennyivel üdvösebb és célravezetőbb! Dr. Kovács Izsó, fővárosi orvos a vérgyógyitás megalapítója. Vérgyógyitó intézete: Budapest, V. Váczi-körut 18. szám, 1. emelet. Milliók a tengerben. A múlt évben érdekes expedíció hagyta el Angliát az Alfred Nobel jatton, a mely Délafrikába indult. Gardiner kapitány aki az expedíciót vezeti, elsősorban néhai Krüger Pál volt transzváli elnök ► elveszett 12 millió értékű aranyát akarja megkeresni. A búr háború előtt az elnök 12 millió koronát küldött Európába, de a kincset elrabolták, mielőtt elhagyta volna Afrikát. A lopott pénzt a Dorothea hajóra vitték, melynek Argentínába kellett volna mennie, de elsülyedt. De nemcsak a Dorotheával elsülyedt milliókat akarja Gardiner kapitány fölkutatni. Szaltanánál elsülyedt Mereston csapatszállító hajó, melyen szintén sok arany volt, mintegy kétmillió korona értékben. 1898-ban pedig elsülyedt a Thermopile, melyen sok réz, cink, egy féltonna ezüst és tömérdek ezüstáru volt. A Marthas-Pointenál szintén van egy hajó roncsa, a mely állítólag szintén kincsekkel volt megterhelve. A kapföldi kormányzat kifogja venni a haszonból részét mert\ talált arany 25, az ezüst 15, az ércnek lO°/o-ának értékét kapja. Scanned by CamScanner