Székes-Fejérvári Naptár, 1910 (38. évfolyam)

Szépirodalmi rész

83

az embernek térdet, fejet hajtva eresztettem fel embereit a karzatra, mert úgy rémlik előttem, hogy ő volt az. Mindig bárónak néztem. Pfuj! nem szégyenli magát ? És még ide mer merészkedni ?

— Igazságot kérek! — mondá báró Bizay.

— Én is!

— Hol a direktor? Majd az bebizonyítja, hogy kettőnk közül melyik a csaló? Futok a direktor után.

— Én is, — mondá Szilágyi Béla.

— De ki lehet ez az ember?

A nagy zaj, s lármára az öreg Károlyi színigazgató is megjelent a kezében levő elhagyhatatlan csibukjával.

— Igazságot kérek, — mondá Bizay.

— Én is! — mondá az ál Bizay.

— Hát mi a baj? — kérdé nagy flegmával Károlyi.

— Ez a parvenü azt állítja, hogy ő báró Bizay, holott az én vagyok.

— Ez az öreg levente azt állítja, hogy ő báró Bizay, pedig az én vagyok!

— Ejnye, de két egyforma alak! Most már hírtelenében magam sem tudom, hogy melyik az igazi? Ismeri-e ezt a csibukot? — kérdi Károlyi báró Bizaytól.

— Nem ismerem!

— Hát maga ismeri-e? — kérdé a másiktól.

— Ismerem! Ez Károlyi színigazgató csibukja.

— No, most már igazságot teszek. Hadd lássam a botjukat. Nagy attanzióval megnézi báró Bizay botját s megnézi a másikét. Ez vajdabot! A magáé az igazi! — mondá báró Bizay felé fordulva. Maga a valódi báró!

— Ugye, hogy kisült az igazság?! A jegyszedőnő nem akarta az embereimet felbocsátani a karzatra.

— Jegyszedőnő! Méltóságos báró Bizay embereit bocsássa fel a karzatra!

— Direktor úr! Ez a másik Bizay méltósága már vagy harminc embert feleresztett a karzatra.

— Huncutság van a dologban. Most nem tárgyalom. De magával amice lesz egy pár szavam!

Az egybegyült szinésznép pedig szívből, lélekből kacagott a sikerült vicc fölött.

— Mégis, ki legyen az úr? — kérdé Bizay.

— Úgylátom, hogy a bárónál is báróbb: komédiás! Béla, ez sikerült vicc volt, csak ez mentheti a huncutságát.

— Elégtételt kérek! — mondá Bizay.

— Megadom a színpadon, ha ismét kimaszkirozom.

Scanned by CamScanner