Székes-Fejérvári Naptár, 1910 (38. évfolyam)
Szépirodalmi rész
99 Még beszélni akart, de már fölsegitették a kocsira s kimerülve dűlt hátra az ülésben. Aztán lassú döcögéssel megindult a szekér, ki a kapun s rákanyarodott a hosszu-utcára. Minden kapuba állt valaki, mert tudták, hogy most viszik a Márton gazdát, ügy vonult el a falu során, mint a halottas menet... Márton gazda meg kiegyenesedett az ülésben, nézett jobra is, balra is s büszkén, önérzetesen mosolygott, mintha csak mondaná: — Megyek már emberek, megyek már, mindnyájunk nevében . . . Gyenge, reggeli szellő kapaszkodott az akácfasor lombjaiba s zigegett tőle a sárguló levél. A faluvégén, a kis toronyban megkondult a lélekharang, szomorúan, panaszosan csilingelt ... A falu népe keresztet vetett magára. Haldoklik valaki ... ... És vitték a Márton gazdát, vitték az isten elébe. Gondolatok. Az emberi tudás végességét semmi sem bizonyítja jobban, minthogy eddig csak egy pozitívumot tudott végérvényesen megállapítani: a lenézett kétszerkettőt. * Nincsen olyan féligmeddig szép nő, ki ne a legszebbnek tartaná magát: mégis mind még szebb szeretne lenni. * Okos népek a fényűző divat hóbortjának kihasználásából vagyont szereznek, az ostobák pedig elcserélik erre vagyonukat. * Még a szerelmi házasságnál is százra esik egy boldog házasság: — mért nem hoznak tehát törvényt ellene. * Az ideggyógyász idegessége, hogy a legszebb szellemi termék eredetét is idegességre vezeti vissza. * Amint az élet apró és nagy bajait taksáljuk, aszerint vagyunk boldogok vagy boldogtalanok: függetlenül ennek mérvétől. * Mindenki arca verejtékével igyekszik elérni az elérhetőt, csupáncsak a szociálisták választották hozzá a nem dolgozás fegyverét. Scanned by CamScanner
