Székes-Fejérvári Naptár, 1909 (37. évfolyam)

Kalauz - Fejérvármegye

183 Táviratok díjazása. A táviratok a szavak száma szerint dijaztatnak, mindaz, amit a feladó felír, hogy az táviratoztassék, a dij megállapításánál számításba jön ; a cím elé irt különféle megjelölések szintén (egy-egy szónak) számíttatnak, aláhúzott szó két szó ' gyanánt díjazandó. Minden külön álló betű vagy számjegy, továbbá az idézőjel és aláhú­zás egy-egy dijszót képez. Egy dijszó 15 betűből állhat, az ennOl hosszabb szavak 30 betűig két, azonfelül három dijszónak számítandók, a számjegycsoportok 5 jegyig egy, 10 jegyig két, 15 jegyig 3 dijszónak számítandók, s így minden további 5 jegy még külön egy dijszót képez, a számjegyek közt előforduló pontok, vesszők, törtjei, úgyszintén a szá­mokhoz tartozó betűk külön-külön számjegynek számítandók. (Példa: »1907/8­, ezen cso- 1 portban van 9 jegy, tehát két dijszó; »2000 1 dijszó, 20,000« már két dijszó, mert 6 jegyből áll.) A szavaknak a nyelvszólásokkal ellenkező egybeirása megengedve nincs. A hiány- vagy kötjel által elválasztott szavak megannyi külön szónak számítandók. Római számjegyek nem táviratozhatok, minélfogva ezek más alakban Írandók, így: római 5 és ez két dijszónak veendő. A táviratási /íj a belföldre, Ausztriába, Bosznia-Hercegovinába, Szerbia és Néniét- r országba 10 szóig 60 fillér, azonfelül szavanként 2 fillérrel több; helyi forgalomban 10 szóig 40 fillér, azontúl szavanként 2 fillérrel több. Azonban minden távirat dijának legalább 60 fillérnek, helyben 40 fillérnek kell lennie. Sörgős táviratért az egyszerű díjnak három­szorosa fizetendő. (Áll a sürgős válaszra is.) Székesfehérvár szab. kir. város kerületi beosztása és utcáinak elnevezése. 1 Belváros. Basa-utca, Bástya-uca, Bognár-utca, Bank-utca, Haltér kelefi fele, Iskola- utca, Jókai-utca, Kigyó-köz, Kígyó-utca, Rákóczy-utca, Kossuth-utca, Lakatos-utca, Lépcső- utca, Megyeház-tér, Megyeház-utca, Nádor-utca, Osz-utca, Petőfi-utca, Rózsa-utca, Sas-utca, Simor-utca, Szt.-lmre-utca, Szt.-István-tér, Szt.-István-utca, Szt.-János-köz, Szinház-utca, Szögyény-Marich-utca, Várkapu utca, Várkörút, Városház-köz, Városház-tér, Vásár-tér, Virág­utca, Vörösmarty-tér keleti fele. Palotaváros. Haltér nyugati fele, Simor-utca, Tolnai-utca, Horog-utca, Korona-köz, Sütő-utca, Cserepes-köz, Jancsár-utca, Selyem-utca, Sziget-utca, Halász-utca, Csapó-utca- Rácz-utca, Szunyog-utca, Szömörce-utca, Tobak-utca, Palotai-utca, Temető-sor, Szeder-utca, Fürdő-sor, Vörösmarty-tér nyugoti fele, Bőrgyár-dülő, Vágóhídi dűlő. (Kültelek Bika-sziget, Ezres puszta, Szárazrét) Tóváros. Deák Ferenc-utca, Budai-ut, Csikvári-ut, Alaghy Dezső-utca, Gyümölcs­utca, Horvárth István-utca, Kert-utca, Lövölde-utca, Szárcsa-utca, Széchenyi-utca, Tanyasor. Víziváros. Alsó-Királysor, Berényi-ut, Csonka-utca, Kégl György-utca, Kempelen, tér, Távirda-utca, Felső-Királysor, Gáz-utca, Gőzmalom-utca, Rákóczy-utca, Könyök-köz, Könyök-utca, Major-utca, Olaj-utca, Salétrom-utca, Sarló-utca, Széna-tér, Várkörút, József-u. Felsöváros. Ligetsor, Fazekas-utca, Sár-utca, Malom-utca, Sörház-tér, Fürdő-utca, Öreg-utca, Templom-köz, Vendel-utca, Sörpince-utca, Reseta János-utca, Zámoly-utca, Zá- moly-köz, Kertalja, Kecskemét-sor, Kecskeméti-utca, Csutora-utca, Csorda-utca, Berényi-ut. Királykut-utca, Forgó-utca, Vásártér, Honvéd-utca, Fecske-utca. Szöllök. Öreghegy, Ráchegy, Pestispince, Demkóhegy, Maroshegy, Sárkányhegy, Örhalmihegy. Tűzjelzés Székesfehérvárott. 'Tűz esetek alkalmával a belvárosban 1-et, a felsővárosban 2-őt, a palotavárosban 3-at, a tóvárosban 4-et, a Vízivárosban 5-öt kongatnak. Scanned by CamScanner

Next

/
Thumbnails
Contents