Székes-Fejérvári Naptár, 1909 (37. évfolyam)
Szépirodalmi rész
63 Kibékülés. — Hallotta a bajt, Károly bácsi? — Melyiket? — Megverte János a feleségét. — Jól tette, az övé. — De nem jól tette ám, mert nem az asszony volt a hibás. Italos volt János, úgy lett a baj. — Hát aztán mikor? — Tegnap este. Azóta az asszony csak rí, János meg büszke, nem akarja megbékíteni. Most megint csak beült a zsidóhoz, kiparancsolt egy félliter pálinkát, amellett busul. Meg kéne békiteni őket Károly bácsi. — Nem avatkozom a dolgukba. Nincs közöm hozzájok. Fagyos, kegyetlen hangon mondta ezt Farkas Károly, mintha nem is az egyetlen fiáról esett volna szó. Nagyobb nyomaték kedvéért végigsimi- totta lengő ősz bajuszát és sarkon fordult, bement a házba. Pedig szivén érte ez a hír. Hanem Farkas Károly tetszeleg magának a szívtelen apa szerepében. Öt esztendő óta nem nyitott ajtót János fiára. Úgy vélik, a menyével nincs megelégedve. — Már miért ne volnék? — magyarázza az öreg az anyjuknak. Nincs én nekem Julis ellen semmi kifogásom. Tisztességes, jámbor, takarékos, dolgos fehércseléd. De ami nem járja, nem járja. Hát mikor én legény voltam, jutott volna eszembe, hogy az apám hire nélkül válasszak? Lett volna akkor annak a fiúnak, aki ilyet cselekszik. Az apánk választott nekünk hitestársat, kérdezték is, nem is mitőlünk. — Tán bizony erőltették is magát, hogy engem vegyen el — évődik az öreg asszony. — No, erőltetni nem erőltettek, nem is volt rá szükség, magam is csak téged választottalak volna. Dehát honnét tudta azt János, hogy én is nem Julist szemeltem volna ki számára. De nem, ő se szól, se beszél, csak elébem áll, hogy hát ő házasodik, adjak just, amiből éljen. Juss kell? No hát adtam. De azt ne kívánja, hogy szeretetet adjak. Csak a jus kellett neki. No jól van. Ha meg tudott házasodni nélkülem, tudjon megélni is nélkülem. Én rá ajtót nem nyitok. Én amim még van, abból neki semmit sem adok. Ott van az unokám, szelíd jó gyermek. Olyan, mint az anyja, nem olyan makrancos természetű, mint az apja . . . Scanned by CamScanner
