Székes-Fejérvári Naptár, 1909 (37. évfolyam)

Szépirodalmi rész

57

A váli Vajda János szobor leleplezése.

Vál község lakossága szobrot emelt a község nagy szülöttének Vajda Jánosnak a költőnek. Vajda János ezelőtt tizenegy évvel halt meg ép oly szegényen és elhagyottan, mint ahogy élt. Pedig egyike volt Magyarország legnagyobb költőinek. Természetére nézve magábavonuló és zárkózott, majdnem rideg, telve apró különcködésekkel. Meghasonlott lélek volt; kerülte az embereket s azok sem igen értették meg őt. Pedig a legszebb és legnagyobb emberi érzések zendültek meg borús hangú lantján s költeményei a legszebb és örökké maradandó kincsei maradnak a magyar költészetnek. Vál község és inteligenciájának érdeme, hogy a költő alakját a feledékeny- ség homályából a ragyogó napfény körébe hozta és ezáltal nemcsak a költő emlékét és saját nemes gondolkodását tisztelte meg, de egyúttal példát mutatott, hogy mai anyagias korszakban is vannak még emberek, akik az eszményi szépért lelkesedni tudnak.

A szobor leleplezési ünnepsége szeptember 26-án délután folyt le a váli kir. járásbíróság épülete előtti téren, ahol Vajda János szobra áll. A teret erre az időre teljesen megtöltötte a közönség, melynek soraiban ott voltak: Csontos Andor, Markos Gyula és dr. Horváth Gyula orsz. gyűl, képviselők, Sziits Jenő Fejérvármegye alispánja, Oyapay Pál Esztergom vármegye főispánja, Négyessy László tanár a Kisfaludy-Társaság képviseletében, dr. Czapáry László és Zalai Mihály főgimnáziumi igazgató a Vörösmarty kör és azon főgimnázium képviseletében, melyben Vajda János tanult. Ott voltak továbbá Köhler Albert uradalmi igazgató, Holló Barnabás szobrász, a Vajda-szobor alkotója.

A Hymnusz magasztos éneke után Várady Sándor a község jegyzője néhány szóval elmondotta a szobor keletkezésének történetét s vázolta azt a nehéz és küzdelmes munkát, a mely lehetségessé tette, hogy Vál község emléket állítson nagy poétájának. A nagy tetszéssel és éljenzéssel fogadott beszéd után Csontos Andor, a váli kerület költői lelkű országgyűlési képviselője lépett az emelvényre és ünnepi beszédet tartott:

— A magyar költő végzete rajtad is betelt, hogy aki küzdött, dolgozott és szomjazó szívvel várta a babért, amellett nélkülözött, most a holt költőnek szobra élő szemrehányásként itten áll. Ne bántson elköltözött nagyunk, hogy mi igy ünnepelünk, hiszen már tudod, hogy a földi kisScanned by CamScanner