Székes-Fejérvári Naptár, 1908 (36. évfolyam)
Szépirodalmi rész
90 szomorú leány képe. Egy fiatal feltűnően szép orosz zsidó leäny u °Se az ágyán s kétségbeesve bámult maga elé, majd pedig időnkint zokogásba tört ki. Körülötte álló fiatal társnői vigasztalni igyekezte . ze i den simogatták éjfekete bársonyos haját. Megkérdeztem, hogy mi bántja. — A vőlegényét siratja — mondták, elvitték katonának messze s most a vőlegénye tudta nélkül kénytelen elhagyni hazáját, mert édesapja akivel együtt utazik, otthon sok üldözésnek volt kitéve. Én nem sirok — szólt közbe egy alig tizenöt esztendős leány nekem még nincs vőlegényem. — Ó ne tessék bántani — veti oda egy idősebb asszony — nem tökéletes a szegény ... itt mindenki nevet, csak épen ő sir már egész nap . . . dehogy is tökéletes, dehogy . . . Odébb mentem a szomorú képtől, bántott az asszony cinikus viselkedése. Nem messze onnan egyik ágyon egy fiatal földmives asszony ült s csecsemőjét táplálta. Maga magyar asszony lelkem, ugye? szóltam hozzá. — Igen, magyar vagyok. Orosz Ferencné a nevem. A legmagyarabb helyről valók vagyunk, Monokról, a hol Kossuth apánk született és lássa kérem még ez a község sem tud kenyeret adni a dolgos embernek. Az urammal utazom aki kömives, meg a két kis gyermekemmel. Nincs itthon munka, hát elmegyünk idegenbe, majd csak megsegít a jó Istenke. Kis darabka földünk volt, de az idén alig termett valamit. Nem lehet már itt megélni jó uram. Fiatalok vagyunk, bírjuk a munkát, hát most akarunk dolgozni. Még beszélt volna tovább szaporán, de a kis gyermeke sírni kezdett s felkelt, aztán fel-alá járkálva édes altató dalt dúdolt neki. Szegény ártatlan kis gyermek te! Bölcsődalod magyar, de a bölcsőd már idegen Egy sarokba apró ládákon ülve három-négy zsidó fiú hangosan imádkozott. Kissé távolabb egy idősebbnek látszó zsidó ember áldogált s figyelte a gyermekeket. Megszólítottam. Riznics Salamonnak hívnak __ mondta __ nézem a kis fiamat, hogy milyen szépen imádkozik. Elmondta, hogy ő katonaszökevény. Megütköztem, mert úgy néztem, hogy ez az ember legalább negyvenötéves. Meg is kérdeztem mindjárt — Huszonyolc éves vagyok — felelte — ugye többnek látszom? Bizony mi hamar megöregszünk, sokat kell szenvedni, tűrni nekünk, zsidóknak Oroszországban, Négy évig szolgáltam Moszkvában a cár hadseregében, de amint letellett az időm, még azon a napon elkellett hagynom a várost. Katonának jó voltam, de mint zsidót nem tűrtek meg, pedig becsületes mesterségem van; rézmetsző vagyok. Most Odesszából menekülök családommal mert nincs már nyugtom. Ver mindenki, rúg rajtunk mindenki s ha panaszra megyünk, ott is csak veréssel fogadnak. Nem igen tudják azt kérem máshol Scanned by CamScanner
