Székes-Fejérvári Naptár, 1908 (36. évfolyam)
Szépirodalmi rész
101 — Nagy sietségemben elfeledtem. E ruhát egyik kollégám erőszakolta a nyakamba, vagyis jobban mondva lábaimra. Hát nem jól áll? — A kiházasitó-egylet egy ilyen komoly hivatalnoka eróberungot csinálhat. — jegyzé meg gúnyosan a nő. — Vásárkor a komédiában láttam igy felöltözve egyik komédiást, ki a közönségnek ezt kiabálta: »tessék belépni, tiz krajcár nem a világ, nyeremény is van hozzá: toálett-tükör, szivartartó üveg-pohár, kávéscsésze, gyermekjáték, lovagló-ostor stb.« így nézesz ki, kedvesem! — Se baj, drága feleség! kitöltőm haragom bosszúját, csak várjunk még vagy két órát. El is költötte hirtelen az ebédjét, s hogy a nagy munkához, mely délutánra reá várakozott, teljesen elkészüljön, vett is magához virtust: az előtte levő kulacsból ugyancsak szedte a bátorságot, elannyira, hogy még az orrán is kiütött a csutora-patics, egész kipirulva érkezett a kijelölt helyre, honnan a harctérre — egy nőszeméllyel, ki reá várakozott — meg is indult. Helyes is az a logika, hogy ha valakit felültetni akarunk, rendesen nő játsza a főszerepet. Hősünket is egy őrangyal várta, ki kevés rábeszélés után megindult vele a nagy útra. Forrott agyában a nanquin sorsa. Jóhiszemüleg maga elé képzelte a módosítást, hogy milyen metaforán megy keresztül gárdrobja. így vezette az öreg angyal Lucifer képében, szabótól szabóhoz, mig beesteledve, egy vöröslámpa által megvilágított ház- Lapuja előtt megállapodtak. — Itt van, kedves ur — mondá az öreg angyal — a nanquin nadrág sorsa, tessék belépni. Be is lépett a mi hősünk, s nagy meglepetésére egy báli mulatságon látta magát. Hősöm bámulva körültekintett, szemei reá meredtek a még előtte nem látott arcokra, a teremre, a berendezésre, a zongora hangjára s az előtte álló démonra, ki felkérte egy keringőre oly bájosan, hogy hősöm vértezett ellenállása teljesen kudarcot vallott. Nem is állhatott ellent soká a csábitónak, keringett vele szinte lelke-szakadtáig s ki tudja meddig járja, ha egy sajátos kinézésű férfiú kecskeszakállával útjába nem áll. — Hohó uram, ne tovább! Ez a nadrág, mi önön van, az enyém! Hősöm lihegve elképed, szégyenletében alig bir szóhoz jutni, s csak e szavakat rebegi: — Az öné, mondja ön? — Igen, az enyém, mert még az ára nincs kifizetve! — Én kifizettem annak, kitől megvettem. — De az nekem nem fizette ki, denikve az enyém. Ezzel reá rohant s erélyesen követelte az árát. Scanned by CamScanner
