Székes-Fejérvári Naptár, 1907 (35. évfolyam)
Szépirodalmi rész
80 egyik tűz mellett vérében fetreng az idegen, egy tagbaszakadt labanc. Imre is odamegy, hogy megnézze áldozatát, de mintha jéggé fagyott volna benne a vér, megáll s meredt tekintettel szögezi reá szemét. — Öcsém, — kiáltja rémületes hangon s odaomlik a sebesült mellé. A haldokló kinyitja bágyadt szemeit s lassankint ráismer bátyjára. — Bocsáss meg, Imre, bocsáss meg, — nyögi elhaló suttogással. Vak-Bottyánt kellett volna megölnöm ... A német tábor . . . közel van . . holnap ... — még akart valamit mondani, de a halál beléfojtotta. Bódultán támolygott el onnan Imre. Biztosat tudott már öcscséről, tudta már, hogy apja sejtelme valóra vált. De más teher is szállt lelkére. Ö ölte meg öcscsét. Nem bűne, mert kötelessége parancsolta, de mégis csak kínozta az a tudat, hogy testvére, az ő apjának és anyjának gyermeke, épen az ő kezétől halt meg. Az egyetlent, akihez szülői sírba szálfával a vér és szeretet kötötte, ő fosztotta meg életétől. III. Másnap reggel a kelő nap sugarai szemben találták egymással a két tábort. Hamar megkezdődött a harc, kuruc, labanc összegomolyodott, ütötte, kaszabolta egymást irgalom nélkül. Imre egyik kezében a Máriás-zászló lobogott, másikban kardja osztogatta villogva a halált. Vitéz volt a kuruc, de sok volt a labanc. A kurucok egyre fogytak, mig a német szaporodott, mintha minden átalakított labancból kettő támadt volna. Hullottak ugyan ők is, de csak azért, hogy a mögöttük harcolóknak helyet adjanak. A kurucok reménye halványult, Imre is porbadőlt a zászlóval együtt. Örömkiáltással rohan hozzá egy raj labanc, hogy magához kerítse a lobogót, de odaront néhány kuruc is és elveri onnan a németet. Imre haldokolt. Bágyadt tekintettel nézte a zászlót, tudta, hogy a németé lesz az már. — Megyek apám, megyek öcsém, — susogta halkan s elhanyatlott kezével görcsösen szorította a lobogó nyelét. De haliga csak, kürtök harsannak föl a hegyek mögül, fegyverek csillannak meg a napsugárban fürdő ormokon. — Rákóczi jön, — kiált föl megelégedve Imre, — fiuk, üssétek a németet! Utolsó szava volt. Bendi Nándor. Scanned by CamScanner
