Székes-Fejérvári Naptár, 1906 (34. évfolyam)

Szépirodalmi rész - Az év története

törzsvendégek közül különösen kivált egy kétes orrú, hatalmas termetű, vörös molnár, a kit társai gúnynéven csak »Vörös ökör«-nek neveztek, aki e névre annál is inkább rászolgált, mert déltől egész éjfélig nem kevesebb mint 30—40 krigli sört ivott meg. Azután, mint a ki jól végezte dolgát, s mert mindig pontos ember volt, pont 12 órakor (éjfélkor) haza botorkált. Volt ennek a vörös szörnynek odahaza a malomban egy gyönyörűséges szép szőke felesége, sorrendben a harmadik, a ki egész nap sürgött-forgott a háznál; este pedig egyes-egyedül tért nyugovóra . . . Szegény sokszor elmerengett, eltűnődött szomorú sorsán.

Önkéntesünk ezt az éietkörülményt hamarosan megtudta a bőbeszédű korcsmárostól, aki sohasem bocsájtotta meg a »Vörös ökör«-nek, hogy azt a szép teremtést elkanyarta az orra elől.

»Ha csak ez a baj«, monologizált az önkéntes, »majd teszünk róla«, s büszkén gondolt ekközben pesti jogász korára.

Másnap délután már a »Csalfa« a szép molnárné ablaka táján ugrándozott gazdájával a hátán. A molnárné szőke-fürtös feje megjelenik a kis ablakban, mosolyog, nevet és vágyakodva nézi a deli huszárönkéntest. Mig a szemek villanása, mint a villám gyújtott a szivekben; addig »Csalfa« egy mellékugrással úgy leteritette lovasát a hóba, — szerencsére elég puha volt, — hogy, hogy a huszár .... nem mozdult. A menyecske rögtön ki a hóba, élesztette, dörzsölte az ifjút, mig az újra éledt ... és egy huszáros csókkal köszönte meg a menyecskének önfeláldozó életmentését.

*

A malom csöndesen zakatol, a kis mécses alig világit. A molnárlegények felváltva őrködnek a malom folytonos üzeme fölött. A »Vörös ökör«, a gazda pedig, már a 30-ik kriglinél tart. Ezalatt odahaza, a puha kis fészekben, veszedelmes harcot folytat a szív az ésszel, a vágyódás a tisztességgel . . .

A leghevesebb ostrom alatt valaki erősen kopogtat odakünt. Gyorsan el! Igen, de hova? Ott áll a szobamagasságu, óriási nagy pendel-óra, minden harmadik másodpercben a maga monoton »tik-tak« hangjával. Huszárunk villámgyorsan beáll a pendel-óra tartályába, félretolja a nagy masina-ingát és várja az Ítéletnapot. A »Vörös ökör« bejön tántorogva a szobába, lerúgja havas csizmáját, egy-egy »szapperlot«, pár unott ásitás, és végre »ja-ja« bölcseséggel lefekszik.

Lélekzése mind hosszabbá válik; már-már álomba merül; de azután újra fordul egyet. Később mégis csak elalszik. Azonban álma sem oly nyugodt, mint máskor, sőt ime! ép mikor önkéntesünk menekülni készül, fölébred. Gyertyát gyújt, s nyugtalanul hordja körül ijesztő tekintetét. A »hadsereg« szörnyen kényelmetlenül kezdi érezni magát. Kinos másodpercek . . . Egy— 74 —

Scanned by CamScanner