Székes-Fejérvári Naptár, 1905 (33. évfolyam)

Szépirodalmi rész

91

jelenet alatt az idegen folyvást nyugodt maradt. Hideg vérrel olvasta most az összeget, melyet neki készpénzben és aranyporban fizettek, aztán köszönetül a közönség előtt szótlanul meghajtotta magát és harsány éljenzés közt távozott. A körülállók közt, kik oly híven pártját fogták, alig volt hírom ember, ki nem gyanította volna gazságát, de az egészet csak ügyes csínynek vették és örültek, hogy a bank lett az áldozata.

A terem végén, melyben minden nap hasonló jelenetek fordulnak elő, egy zenekar játszik táncdarabokat, indulókat és néger nótákat.

A közönség meglehetős közönyös e művészi előadások iránt. De egyszerre nagy zajgás támad a tömeg közt, mely a teremben fel és alá hullámzik. »Itt van ő! itt van ő!< kiáltják, és egy eszményi szépségű fiatal leány jelen meg hegedűvel a hóna alatt. Száz szem pillant feléje és a csemege-asztal rögtön elhagyatva áll. Egyetlen egy yankee marad büszke tekintettel az ottani hölgynél, ki a tizenhetedik csésze theát tölti meg ép neki, és örülni látszik, hogy végre megszabadult vetélytársaitól.

Itt nehány fiatal amerikai egy »huszonegyest« rendez, ott egy másik iparlovag három kártyát tart kezében, ászt, dámát és tízest, — miket a nézőknek mutat, azután az asztalra teszi és mondja: Nézzék, uraim, figyeljenek kezeim minden mozgására és ha észreveszik hová tettem az egyszerűét, akkor önök a nyertesek.« Működése oly egyszerűnek, a siker oly biztosnak látszik, hogy többen a körülállók közt eleinte azt hiszik, hogy tréfál, és nevetni kezdenek. Ö pedig tovább mutatja kártyáit és azután egymás mellé teszi azokat. Végre előlép egy ember és mondja: »Én tiz frankot teszek az egyszerűre.« — »Bocsássa meg, uram,« felel a szemfényvesztő, »huszonöt dollárnál kisebb betéteit el nem fogadok.« — »Legyen huszonöt dollár,« kiált a játszó; »nem csalódhatom, tudom hogy hol van az egyszem.« Rámutat az ujjával és valóban nyert is. A játék tovább foly, mások tetemesebb összegeket tesznek és mindent, a nut kockáztattak, a nélkül, hogy' fölfogni bírták volna, mikép csalódhatnak ily éles figyelem mellett.

De nem minden szemfényvesztő örvendhet hasonló szerencsének. Egyik közülök egy spanyolhoz fordul, ki ócska rongyos köpenybe burkolva, fején nagy kalapot viselve, s őt szorgos figyelemmel nézi. »Nos, sennor, nem akarja ön is megkísérteni szerencséjét? Miért áll itt oly mozdulatlanul?« — »Porque?« felel a spanyol, »előbb ki akartam találni, hogy mint csinálják.« Ez embernek kétes mosolya nem tetszik a yankeenek, ki a bankot tartja. A spanyolok többnyire ügyes játszók; ez átható tekintetet vet az amerikaira, ki zavarba jön. »Nincs pénze?« kérdé ez hangos nevetéssel. — »Si poquito« (kevés van), válaszol a spanyol. És el nem fordítván szemét az amerikai ujjaitól, elővon egy ócska erszényt, s ezt egyik kártyára teszi. A bankár egy pillantással 60—70 dollárra becsüli tartalmát, de meg van félénkitve és rendesen játszik. »Esta bueno!« mondja gúnyos mosoly-