Székes-Fejérvári Naptár, 1905 (33. évfolyam)
Szépirodalmi rész
71 vérü magyar bika, menjenek ki oda a kiváncsiak s nézzék végig ott, mint tülekedik iszonyú fenhéjázással, vetélytársával ez a félelmetes háziállat. Vagy túl kényelmetlen ott a hely? nem öt és tiz koronás bekeritett padra ülhet ott az ember? Akárhogy áll a dolog, nem jól van az igy. Nem is néztem én meg bizony egyetlen egyet sem. Csak úgy hírből hallottam a kudarcot s szivem mélyéből örültem rajta. Hát még sem annyira lelkesült a mi szép Budapestünk népe, hogy mindent minden áron — élvezni tudjon. Nem vette be a gyomra az álbikaviadalt. Az igazit olyan madridi fajtát tán még inkább nem. Azóta tátong a nagy aréna, s hideg ürességével fenyegetőleg néz a körülte sétálókra, mintha panaszkodna, »hát engem minek vertetek ide?« Idegen forgalom társasága, ha mindenáron állatosdit akar játszatni a külföldi vendégeinknek, szólítson fel egypár olyan igazándi alföldi csikós fiút, pányvával, karikás ostorral, fokossal no meg egy tucat, nyerget még nem ismerő, pusztán felnőtt, jó vérü magyar csikókat. Majd csinálnak azok annyi gyönyörűséget azért a fizetett drága ülőhelyért, hogy hírmondójukká válik fél Europa. S mi fő, nem lesz megalázva az a tehetetlenné vált állati erő, nem leszen vérontás, kidőlt belek és szétmarcangolt szügyek iszonyú látása. Vissza a bikákkal Madrid városába! Liget gyepes útját újra járva, nem bánnám ha ácsoknak munkája megzavarná a természetnek csendes hangulatát, nem bánnám, örülnék, csak bontanák, szednék széjjel azt a bikaviadalokra készített óriás arénát! Szemere Ilona. Scanned by CamScanner
