Székes-Fejérvári Naptár, 1905 (33. évfolyam)
Tartalomjegyzék
Egy öreg magántudós levele! meg azt az orvosságot, a mitől az én feleségem meggyógyult. Megköszönte a káplán ur tanácsát, mondván, nem próbálok én már semmit, próbáltam eleget, de semmi sem basznál. Nem hagyták békében aztán a gyermekei és felesége, kocsira tették s a a káplán ur is elkísérte hozzám megtudni azt az orvosságot, mi az, a mitől mi meggyógyultunk, éppen akkor jött a postán egy tucattal ezen kitűnő „Kakukfii-gyomorszersz“-ből, azon módon átadtam szegény betegünknek s csodára annyira jobban lett, hogy még abban az évben Erzsi leánya lakodalmán eltáncclta a menyasszonyi táncot. Ebből meglátjátok szenvedő embertársaim, milyen csodásán ható gyógyszer a Lörinczy-fólerK.ikukfü-gyomorszeszu, melyből rendeljetek mielőbb és meggyőződtök annak jóságáról, az alább irt bajokban, ugymin. : T| ■’■nt öreg, beteges ember sokat megpróbáltam egészségi g ségem helyreáliitására, mindenféle hirdetett szereke* 111 meghozattam a magam és beteges feleségem részére, de mindaddig nem segített rajtunk semmiféle orvosság, mig meg nem találtuk egy kalendáriumban a Lőrinczy- félc rKakukfü-gyomorszeszu ajánlatot, melyből mindjárt meg is hozattunk két tuczattal, egyet a magam, egyet szegény beteg feleségem részére, alig, hogy használni kezdettük, egy pár nap múlva feltűnő jó hatását érez:tík. Feleségem köhögése, mellfájása és méhfájása megszűnt, megjött tőle az étvágya, fejfájása elmaradt, bekente vele derekát s a mit addig semmi orvosság nem szüntetett, egészen elmaradt. Reggelenként, a bogy felébredtünk, kérdezgettük egymástól, hogy érzed magad, örömmel mondtuk egymásnak, hogy nagyon jól, nekem megszűnt a gyomorgörcsöm, gyomorégésem, pufadtságom és a kellemetlen szájizem, megjött az étvágyam. Szívdobogásom és álmatlanságom is egészen elmaradt. Nem tudtuk eléggé áldani ezt a kitűnő orvosságot, használjuk is azóta mindig, hozattunk belőle . 100—100 üvegenként, szomszédjaink, ösmerőseink, kik kérdezgették, mitől gyógyultunk meg, elkapkodták tőtünk próbául, kiknek csodálatosan mindnyájoknak annyira használt, hogy alig győztük aztán postán tucatonként rendelni az „Arany-kereszt“ gyógyszertárból Békéscsabáról. A hatásos „Kakukfü-gyomorszeszt“ megpróbálták a legnagyobb betegek is, kiknek már semmiféle orvosság nem használt. A mint a képen látják, hozott egy szegény bete- , get hozzánk a főtisztelendő ur káplánja, a midőn elhívták ezen szegény emberhez feladni az utolsó szentséget, az áldozás közben eszébe jutott a káplán urnák szegény feleségem, kit olyan reménytelen állapotban szintén megáldozta- tott, ki hála Istennek, ma is a legnagyobb egészségnek örvend és ajánlotta ezen szegény embernek is, hogy próbálja Gyomorbajosoknál: gyomor- és bél fájás, szélgörcs, kólika.gyomorégés, hányinger, rossz emésztés, gyomom) omás, étvágytalanság, rossz szájíz, szédülés, giliszta, epe és vese bántalmak eseteiben nappnta 3-szor egy kávéskanálnyi bevétele tesz igen jót, ha pedig heves fájdalom jelentkezik, félóránként egy kávéskanállal veszünk ezen kitűnő fájdalomcsillapító szerből, de egy kis üvegnél többet egy nap alatt elhasználni nem szabad. _ ..., . - , * megszünteti az éjjeli izzadást, TüUObajOSOknal köhögést, nehéz légzést, mellfájást. eltávolítja a slájmot, sőt még heptikások is jó sikerrel használják, sok tüdöbajos áldja n ár ezen szer kitűnő hatását. Szívbajosoknál: használják szivfájás, ijedtség, félés álmatlanság, gondolkozás, szívdobogás és nagy bánat eseteiben. Külsőleg páratlan jó hatása van, ha vele a fájó testrészt naponta kétszer bedörzsöljük, gyoniorbajoknál a gyomor tájékát, tiidöbajoknál a mellkast és a hátrészt dörzsölik be kétszer. Köszvéuy, rheuma, tagszaggatás és infájdalmaknál a fájó részt dörzsöljük be reggel és este. Nőknél megfizethetetlen uj gyógyszer, mely meggyógyítja a vérszegénységet és az ezzel járó sok mellékbajt, úgymint főfájást, gyakori rosszullétet, ájulást, gyengeséget, az erős havi vérzést vagy a rondetlen havibajt, fehérfolyást, a mébfájást és a terhességi hányást szünteti, mébgörcs esetében kitűnő hatású szer. Minden postacsomag áll 12 üvegből, mely ingyen ládában és ingyen postával küldetik minden rendelőnek 5 korona elöleges beküldése ellen vagy utánvéttel. Postai rendelések naponta végeztetnek a következő árban s 1 tuczat 12 üveg, láda és postadijjal 5 kor. 4 tuczat, 48 üveg, láda és postadijjal 16 kor. 2 » 24 . » » » » 8*5* 60 * » » » 20 » 3 » 36 » » » 12 » 100 üveg vételénél már csak 30 korona. A megrendelésnél pontosan és olvashatóan kell kiírni a rendelő címét, nevét, lakhelyét, utolsó postát, utcát és házszámot. Minden postai rendeléshez 2 üveg csatoltatik ajándékképpen. A Lőrinczy-féle „Kakukfü-gyoinorszesz“ kis üvegenként 40 fillérért, nagy üvegenként 120 fillérért minden gyógyszertarban kapható, de csak a képen is látható védjegygyei ellátott üvegek a valódiak, a Lőrinczy névre ügyelni kell. — A hol nincsen, legcélszerűbb a fenti módon az Arany-kereszt gyógyszertárból megrendelni Békés-Csabáról, Szarvasi-ut 67. Scanned by CamScanner