Székes-Fejérvári Naptár, 1904 (32. évfolyam)
Szépirodalmi rész
96 A hang oly gúnyos, metsző volt, hogy Kronheim megütődve kapta fel fejét és szemöldeit összevonva, mereszté szemeit a homályos helyre, hogy dr. Sharpe arckifejezését kivehesse. Arca egy percre vad, hiénái jelleget vett fel, a mint a lámpa fényében tisztán látni lehetett, hanem csakhamar összeszedte magát s bámulásra méltó önuralommal mondá: — Igen, uram. Várt, hogy majd felelet fog jönni. Az azonban késett. így ültek mintegy tiz percig. Végre Kronheim Károly türelmetlenül szólalt meg: — Nos, dr. Sharpe? — Nos, Kronheim ur? — Ön tudja, hogy miért citált ide?! — Bizonynyal, sir! — Nos tehát. Nincs vesztegetni való időm. Térjünk az üzletre. Kronheim kezdett ingerült lenni. Különben is heves természetű volt. De ez tetszett a doktornak, a ki nyugalmasan dörzsölő állát a sötétben és egy percre sem forditá el szemeit Kronheim arcáról, melyet a lámpa megvilágított. Kronheim észre vévé, hogy figyelem tárgya. Nyugtalanul kelt fel s miután a társulati képviselő utóbbi szavaira sem felelt, oda járult hozzá és megállt előtte. — Sir, nem értem eljárását! — csattant fel haragosan. — Ön engem ide rendel. Egy ügyet kell tisztába hoznunk. Én eljövök s ön ily megfog- hatlan módon fogad. Térjünk az ügyre. Fizesse ki a pénzt, s hagyjon mennem. Itt van a nyugtatvány is, melyet mindjárt magammal hoztam, mert időmet becsülni tudom. Mig beszélt, az arcára függesztett hideg, kutató szemek mindinkább fokozódni látták a haragot vonásaiban. Fenyegető volt. A meghatalmazott ekkor tette első sakkhuzását. — Mister Kronheim, — mondá lassan és fontosán, — a társulat nem fogja önnek a követelést kifizetni. — Mit? — kiáltott fel Kronheim megütődve, de meg nem ijedve,a mi soha sem történt vele. — Jól értettem-e? Öuök vonogatóznak a pénzt kifizetni ? — Igen! — S mely okokból? — Nem mondok önnek okokat. — Nem mond okokat és mégis vonogatózik? — Igen. — Derék! De, uram, akkor ön és egész társulata csalók s én be fogom önöket perelni. Scanned by CamScanner
