Székes-Fejérvári Naptár, 1904 (32. évfolyam)

Az év története

44

szenvedésekkel járó útról, mely három évnél tovább tartott, a londoni foki- rajzi társaságnak a többi között ezeket irta: »Utazásom legnehezebb része Tibetben volt. Chcirlik-ból Ládák-ba vezető, nyolc hónapig tartó második utazásom alatt a nagy magasságok miatt, majdnem az egész karavánomat elvesztettem. Még a völgyekben is magasabban voltunk, mint a Montblanc csúcsa. (Európa legnagyobb hegye.) Már magában a lélekzetvétel is nehéz volt, s kísérőim közül négyen azért haltak meg, mert nem tudtak lélekzetet venni . . . Engem nem vett annyira elő a dolog, de nem tudtam járni, s egész nap mozdulatlanul kellett a nyeregben ülnöm. Még az a csekély mozgás is, hogy az ember a kabátját felgombolja, heves fájdalmat okozott a megszakadáshoz közel levő szívben. A szegény állatok is sokat szenvedtek. A negyvenöt ló közül csak egy maradt életben, a harminckilenc teve közül harminc ott maradt ezeken a rettenetes magasságokon. Korábban a Takla-Makán homoksivatagjain is keserű tapasztolatokat szereztem, de inkább tizszer elszenvedném azt, minthogy még egyszer Tibeten keresztülhatoljak . . .«

Mindezen óriási szenvedések dacára sem érhette el azt, ami főcélja volt, hogy a tibetiek titokzatos fővárosát Lasszát megláthassa. Zarándokoknak öltöztek, a gyanakvó tibetiek mégis felismerték bennük az európai kutatókat s Lasszától egy napi járó földre voltak csak, midőn katonák vették körül a karavánt s halálos fenyegetések között ajánlották országuk elhagyását. Hédin Sven később más utón kísérelte meg, de a szent városba ismét csak nem juthatott be, mert ötszáz főnyi katonaság a karavánt elfogta, s tiz napig kísérte kifelé az országból.

Az utazáson tett fölfedezéséről és sok eddig ismeretlen dologról felolvasása közben falra vetített képeken és térképeken mutatott be illusztrációkat. Az előadást az Uránia-szinházban tartotta meg közéletünk kitűnőségei, tudós világunk s nagyszámú közönség előtt, kik nagy érdeklődéssel hallgatták s nagy ünneplésben részesítették a nagynevű utazót.

Kalmárszellemü korunkban jól esik tudomást venni arról, hogy vannak közöttünk nemeskeblü, nagylelkű emberek, kik Rökk Szilárd módjára, példás egyszerűségben, minden feltűnést kerülve, jó emberként élnek, s haláluk után óriási vagyont hagynak jó célokra. így állított magának örök emléket egy derék zsidóember, Wechselmann Ignác. Február 18-án halt meg hetvenöt éves korában. Vagyonából a népiskolai tanitók nyugdíjintézetének 2 millió koronát, a vakok intézetének pedig 1 millió 400 ezer koronát hagyott. Ezt a tettet nem szükséges magasztalni.

Wechselmann Ignác idegen származású volt. Porosz-Sziléziában, Nikolájban született 1828-ban, teljesen szegény szülőktől. A műegyetemet Bécsben és Berlinben végezte. A fővárosunkban az 50-es években fellendült építkezések idején itt telepedett meg, s nagy gőzmalmok, paloták és bérházak építése révén meggazdagott. Vagyona növekedése dacára is egyszerű

Scanned by CamScanner